Mennek, megy a zászló felettük, a gyönyörü zászló felett magosan,
magosan a felhők vesztegelnek, az ég csökönyösen áradozó felhői, a
kibeszélhetetlen csodálatos felhők, amelyeket nem igen néznek az
emberek, amelyekről sohasem divat beszélni, mert ezek nem valami különös
dolgok, csak felhők az égen s olyik percben az a boldog hóbort lep meg,
hogy az egész tarka égi előadás csak egyedül én miattam van, mert nekem
mindig olyan nagy örömöm és vigasztalásom telik benne.
Megy, megy a nóta kifelé, a vasutállomás felé. A gyengülő danolásból
visszahozza szépen a szél: