Vannak istenadta hangulataink, egy-egy fátyol, amelyekről azt hisszük,
régen szétszakadoztak s amelyek megint és megint kibomolnak valahonnét s
a képzeletre loppal ráterülnek. Más városban ugy néz körül az ember,
mint egy uj világon, ahol egész mást lehet tán kezdeni. Ez a piactér itt
ma este a távoli székely városban világosságával, sürgésével,
korzójával, kocsizörgésével s minden hangjával oh annyiszor feledett s
óhajtott idegen élet varázsával vesz körül. Mintha ezek a sorban,
melegen fénylő ablakok csukták volna maguk mögé az öröm titkát s mintha
ezek a sötét háztetők az életnek valami kedves álmát takarnák.
Annyifélék a piactér házai, az egyik fáradt kis ódon palota, a másik
friss bérház, a harmadik alacsony hosszu zöld ház s van régi családi
lak, amely a barok kecsességeit tartogatja, s van nagy közönyös barna
szálloda, s kedves uj magyar ház s van ház modern stilü s van amelyik a
német izlés erőszakának engedelmeskedik s vannak egyforma nyugodt kis
vidéki házak, akik semmit nem akarnak.
Ha majd csöndes éj lesz, ezek a házak az ő érthetetlen némaságukban
talán beszélgetni kezdenek egymással, mult időkről s mai időkről, régi
lakosokról és maiakról, a családok s magányosok napjairól, amelyek annyi
minden más és más véletlennel folytak és folynak, csak végződni
végződnek egyformán.
A világitó kirakatok előtt jönnek-mennek, sétálgatnak a járdán a népek
szembe egymással, asszonyok, leányok, tisztek és mindenféle katonák és
polgáremberek és gyermekek és siető cselédek, mint mindenütt a világon.
Itt is szalutálgatnak, emelik a kalapot és mindenfelé csevegnek.
Kihallik egy-egy hangos jó estét! a sürü sétálásból s ez eszembe
juttatja azt a régi gyanumat, hogy az emberek alapjában véve mind jók s
jóknak készülnek lenni örökösen egymáshoz, s a legszórakozottabban is jó
reggelt, jó napot, jó estét, jó éjt, jó étvágyat, jó mulatást, jó utat
tudnak egymásnak kivánni. Ha nem lennének a természettől jók az emberek,
a köszönésnek ezt a formáját régen elvették volna vagy el se kezdték
volna. Itt is kivilágitják estére kirakataikat a mindenféle
fegyvernemhez tartozó boltosok, itt is van női divatüzlet és uri, és
füszerkereskedés és csemegeüzlet, könyvkereskedés és gyógyszertár,
vaskereskedés és kistrafik és nagytrafik és ékszerüzlet és drogueria és
óriás ablaku kávéházak. Itt is nagy táblákról bámészkodnak egymásra az
ut két oldalán a boltosok nevei, itt is van Nagy és Kovács és Vámos és
Rosenfeld és minden. Hol az a bolt, amelyikben a boldogságot árulják?
Istenem, gyáva aggodalom gerjed az emberben, hátha hiába az egész világ
csodálatos szerencsétlensége, hátha hiába minden borzadály és minden
részvét és minden félelem és minden jóság s a halál örök megnyugtatása,
s az érzéseknek egész kegyes és komor álarcosmenete bennünk, hátha hiába
minden zaja a végtelen katasztrófának, hátha a szivünk az a sziv marad,
ami volt s benne virraszt minden irgalom és megrendülés és alázat után
is a földi élet bájának és tisztaságának álma, s a végtelen szerelem
vágyódó vágya, hátha megvan ebben az időben is az ember egész régi
szive, mint a köd alatt vergődő tenger?
A piactéren sötét és lezárt bódék hallgatnak s várakoznak a friss
reggelre. Két elkomorodott szobor fordul egymásnak a téren, Kossuth
Lajos és Bem apó. Az egyik szoboralaknak előre nyulik a jobbkeze, mint
annyi szobornak a világon, mintha az elmult imádott férfiak a végtelen
időn követelnének valamit. A felhők, az este halvány és sötét és
violaszinnel derengő és ezüst gyapjakhoz hasonló felhői a hold körül és
a csillagok alatt és mögött itt is oly álmélkodtató ünnepélylyel és
lassusággal zarándokolnak a távol virradat elé. A városháza tornyában
világitó óralap mutatja magát a hold alatt s a csillagok alatt az utcai
lámpák sürüsége ragyog. Mintha egy külön ég versenyezne az éggel, egy
külön csillagrendszer, amelyet az emberek csinálnak estéről-estére
idelent, mintha utánozni akarnák azt, a mi örökkévaló.
_(Egy erdélyi városban.)_