Barátom, ismerősöm vagy ismeretlenem, bajtársam, ki a végtelen
Szibériában merengsz magad elé, vagy viruló olasz szigeten hervadozol,
kinek fáradt alakja és halvány arca jön elém mint ködfátyolképen,
tehozzád vágyakozom szólani, hátha ez irott szavak elhangzanak odáig.
Hátha ez a neked tiltott honi ujság valahogy a kezedbe kerülhet, talán a
csomagoló papirosok közt, talán mint leleményesen rejtett dugáru, mint
valószinütlen véletlen, mint csodákon át végződött fehér madár
ereszkedik le tán elébed s te elolvashatod. Milyen jól eshetnek neked az
ujság nyomtatott betüi, melyekből Magyarország harangjai hangoznak s dal
kél és sóhaj száll. Ugye milyen üdvös a szó, ugye milyen áldás a betü.
Ugye milyen jóféle hang hallik szivedbe ebből a fekete nyomtatásból,
amelyben valaki, aki se inged, se gallérod, kérdez: hogy vagy?
Te irod haza: jól érzed magad. Neked tilalmas a vallomás, a harag és
keserüség és panasz neked tiltott dolgok. Itt-ott a szellem nyomorában
kiravaszkodott hamis szavakkal csened sok hadijelzéssel és
pecsételésekkel érkező levelezőlapodra, hogyha koplaltok, fáztok s
embertelenül bánnak veletek.
Te szenvedsz, pedig ártatlan vagy, te fogoly vagy, pedig meg nem botlott
férfiu vagy s tagja egy szabad és győzelmes nemzetnek. Te Európában
születtél s elfoglaltad itt sorsodat s most mióta és mióta egy más
földrész egén álmélkodol. Te tudod, hogy a napok elmaradnak a hátad
mögött s nem jönnek megint bocsánatkéréssel elébed. Te alvás nélkül való
éjszakákon s alkonyatok csüggedt unalmában már föleszméltél és te
kitaláltad már, hogy az élet véletlen és benne minden véletlen.
Te fölmentetted magadat pályádnak és életkorodnak kiszámitott programja
alól. Te megköszönöd a felgyulladó napot és elfogadod a leárnyékozó
estét. Te megfoltozod idődet váratlan munkával, s megtanulsz hangszeren
játszani, s magad fabrikálsz neveletlen zeneszerszámot, tamburát és
furulyát, s polirozatlan sakkfigurákat és táblát készitesz, vagy
dominójátékot, durva kis falapokból, amelyekbe a pontokat tintával
pingálod vagy tüzes dróttal égeted. Tucat kártyát is szerkesztesz s
rajzolsz, ha a kártyacsomagot nem sikerült a hátizsákban magaddal hozni.
Te idegen nyelvet tanulsz, amelyet nem óhajtottál s nyelved csodálkozva
tapogatja a jövevény szavakat, amelyek az idegen nemzet millióinak és
millióinak kihült ajkain elhaltak már.
Te sokat sétálsz és te mindig ráérsz és nézted sokszor sokáig az előtted
álló fát és a horizon halovány hajlatát és te hosszukat gondolkozhattál.
Teveled észrevétette magát a természet, szórakoztatott, foglalkoztatott
s megtéritett és te hiszel már a költőknek, akiket gyermekkorodban
szavaltál s később nem olvastál, vagy nem sokat adtál rájuk. Már nem
csodálod ugy, hogy valaki jajveszékel, akinek nem fáj a foga, s bánatot
mond, mikor nem hagyta el a szeretője s beléragad a halálba értelmével,
mikor egészséges mint a makk, s minden őt kérdezi, s mindennek ő felel,
s érted már, hogy érezheti szivében a duslakodás, fenség és boldogság
pillanatait valaki akinek semmije sincsen. Te már érted a költőket, akik
a világ békéjében elszenvedték a világ háboruját s akik ma könyeiket az
iróasztal fiókjába hullatják.
Te most barátja leszel annak, akinek bajtársa voltál és barátodnak
testvére leszel. Te elmondod reggel álmodat és este életedet. Te
bizalmas és őszinte vagy. Te kiismered magad a beszélgetés patikájában,
te tudod a szavak karátjait, mint az aranyláncokét. Te sokat sóhajtasz
és megfigyelhetted, hogy a sóhaj följebb emeli a szivet és közelebb
hozza a fejhez. Te rákaphattál arra a szédelgésre, hogy könnyiteni tudj
a másiknak a szivén, mikor a tied épp a legnehezebb. Te megszerethetted
a jóság erősitő és üditő sportját. Te sokszor bemégy a tréfa és játék
bazárjába.
Érdekelni fog talán, hogy a félkaru Cervantes Mihály, ki öt évig
sinylődött mór hadifogságban, ez alatt az idő alatt irta a Don Quixote
cimü nagy könyvet, amelyen a legtöbbet lehet könnyezni s a legtöbbet
kell kacagni.
Oh Oroszország keletén oly közel vagy Japánhoz s eszembe jut véletlenül
Buddhának egy mondása, szeretném közölni veled, ha nem ismernéd: „A
szerencsétlenségek az életben hegynek csucsai, ha az ember a legmagasabb
csucson van, megpillantja maga fölött a tiszta kék eget“. Nekem ez
nagyon tetszett.
Mennyire lemélyedt és elnyujtózott lehet egy-egy érzés benned. Oly
kiváncsi vagyok azokra. Milyen kut a te lemondásod. Mily végtelen hosszu
tud lenni a te reményed sugara. Milyen ezerszer imádandó gyönyörü hazát
látsz a honvágy kék messzilátóján. Menyasszonyod az ablakban vár.
Feleséged van? Ő a türelem és epekedés izeit izleli s szépsége az álom
üvegházában nem hervad, mig hazatérsz.
Várunk tégedet. Szenvedéseidet összegyüjtöd és hazahozod és mesélsz és
beszélsz majd. Csönd lesz az országban, mindenki titeket hallgat. És
mindent felirnak rólatok „vaspennával és ónnal a sziklafalba“ – ahogy a
bibliában mondódik a Jób könyvében.