Kétfelől sorban a fehér házak, egyforma kis házak, a végtelen magos kék
ég alatt hunyászkodnak csendesen. Ez a széles, hosszu, göringyes és
poros föld a falu nagy utcája. A végiben a templom, mintha megállitaná a
feléje járuló házakat. Régen meszelt fehér templom, kis templom és olyan
egyszerü, mintha egy iskolás gyermek rajza lenne. Egy-egy ház előtt
letett vastag, holt faderék, akin az öregek szoktak üldögélni,
engedelmesen várván a nap lementét. Cséplőgép bug egy hangon és a rosta
zakatol izgágán. Valamelyik udvarban masinázzák a buzát. A keritések
mögött meg a háztetők mögött mindenféle nyugtalan kazlak, boglyok,
felhordott asztagok emelkednek, mint valami földre telepedett szalmaszin
fellegek.
A fehér házak tövében icipici leányok ülnek, két-három-négy esztendősök,
sorban, szöszke porontyok, mennyei ártatlanságban felhuzott és
széjjelnyitott térdekkel. Feketekendős öreg asszonyok mutatkoznak a
kapukban, eltünnek. A házak mellett két nagyobbacska leánygyermek megy
egymás mellett, hat-hét évesek, hosszu öregszinü rokolyában,
pruszlikban, bekötött fővel, komolyan, mint apró cselédek, mint
Törpeország parasztasszonyai. Meg kisfiuk ácsorognak, tekeregnek a házak
közt csapatosan, sokszor mezitlábos, porban nevelkedő-növő gyerek,
némelyiken huszársipka van, némelyiken bakasipka, egy gyereken kerek
német katonasipka… ha megkérded őket: hogy hinak fiam, felnéznek és mind
megmondják, hogy Jancsi, Jóska, Pista, Misi. Akad köztük, akit Lukácsnak
hinak, meg Demeternek. Ilyen kis fiut. Mi kell nekik? Egy krajcár.
Mennyi gyerek, mennyi, hemzsegnek a porban, felnőnek embereknek,
kellenek a munkának, a szegénységnek és minden sorsnak. Itt vannak már,
készenlétben, nőnek.
A virágtalan akácfák álldogálnak, dülnek a kiskapuk előtt, a házak
körül. Leveleiken a nehéz por fekszik és hosszu szalmaszálak lógnak a
lombok közül lefelé. Egy leányzót nem látni semerre, egy menyecskét nem
látni jönni vagy menni. Hol járnak az eladó lányok, hol vannak az
asszonyok? Mintha elbujtak volna, elbujdostak volna, mintha
összecsődültek volna messzi csendes völgybe, vagy a sötét erdőbe, ott
siránkoznának együtt egymás vállára hajladozván.
Egy idős ember ballag magában az utca közepén a templom felől.
Toldott-foldott öltözetben van. Száraz és görbehátu öreg, kék kötény van
előtte, papucs a lábán, drótozott szemüvegje van, mint a kövezőknek.
Különös ember, minden faluban van ilyen, se nem paraszt, se nem
mesterember, de bizonyosan szántott-vetett életében, alkalmasint ért
minden furáshoz-faragáshoz, tud karikát tenni a disznó orrára, talán a
beteg állatok kezelését is érti, patkányirtást is elvállal és ha koldus,
vagy szegény vándorló hal meg a faluban, a test mellett ő szokott
virrasztani.
A szegény házak közt egy sárga urilak áll az utcában, vaskerités mögött
kertben. A kert ágyai közt felkötött karu tiszt sétál lassan, mellette
fehérruhás hölgy… mint régi, régi és olcsó képeken, amilyeneket
kispolgári lakásokban lehetett látni, meg a képkeretező üzletében
politurozott széles piros farámában, reprodukcióban. Az égen odafenn a
délután felhőzetében egy-egy álmélkodásra gerjesztő ragyogvány hasad.
Egy csirke sikoltva szalad keresztbe az utcán. A disznók közelednek
vágtában, egy vörhenyes, sárszinü és feketeszinü durva társaság,
röfögve, horkolva, szuszogva, dühősen, szorongva és üzve egymást, s
fejüket le-lekapva a földnek, mintha valami szörnyü kalandból
menekülnének. Elporzanak. Azután lágy kolomppal és csengő csengővel
egy-két-három tehén kezd felsétálni az utca végiből a poron által,
fehér, jóságos, balga tehenek és az első már befordul egy kitárt kapun.
Az estéli homályosság kezdi betakargatni fátyolába az ákácok tetejét és
hirtelen eláll a cséplőgép bugása.