Csililing, csing, ling… mama, gyermekek, ni de gyönyörü a karácsonyfa.
De csodálatos tündöklő zöld torony. Mennyekbe induló sürü karcsu emelet.
Fénynek és boldog titkoknak szökőkutja. De szépek a zöld tülevelek közt
surranó és vonagló aranyfonalak. De ragyognak az aranycérnán csüngő
aranydiók, az ezüstcérnán csüngő ezüstdiók, de édesen jubilálnak az üde
gyertyácskák, s de örömmel pityergik tiszta fehér könycseppjeiket. Jaj,
mi lehet a felaggatott skatulyákban, hát a fa alatt a tokokban, meg az
átkötött csomagokban. Mennyi szépség, mennyi ujság, milyen kincsek,
milyen gyönyörüség. Istenem de szép.
Csililing, apának is van karácsonyfája. Épen ilyen nagy. Aranylángu
meleg gyertyácskák egyenesednek dus ágain és az ágakat lehajlitja a
ráakasztott sok ajándék. Megkapta, amit küldtetek, mindent és a
bajtársak is meglepték ajándékaikkal, mert odakinn ugy szokás a szeretet
ünnepén, hogy valami jóval és széppel meglepik egymást. Ők mindig
részesitik egymást jóságukban és kedvességükben, mert őközöttük mindig
szeretet van, tehát mindennap ünnepük is van. Ők most szent énekeket
énekeltek együtt, azután vacsorához ültek. A karácsonyfa a lámpájuk.
Bort isznak a vacsorához, kocintgatnak, aztán feketekávét isznak és
azután illatos piros teát is és vidáman füstölnek és szépen
beszélgetnek. Apa tirátok gondol. Az ő karácsonyfáját is telifűzik az
aranycérnák. Egy hosszu aranyszál elindul arról a fenyőágról és jön a ti
fenyőfátok felé és a ti fenyőfátokról is elszalad egy aranyszál és
összetalálkozik a másikkal a távolság és az éj közepén és összefogóznak
és összekötődnek. Arany telegráfdrót huzódik köztetek és apa közt és
továbbitja ide is, meg oda is a szivdobogás kopogtatásait. És a két
karácsonyfa fehér kis gyertyái nézik egymást messzi-messziről és az
aranyló lángocskák emelkednek, ágaskodnak folyton, ugy jeleznek
egymásnak. Látjátok?
Elolvad a tél és a mezőről meleg szél szalad be az utcára, az ablakok
csillognak, a föld puha és fekete lesz és a kövezet szélén zöld hajak
bujnak elő a földből. Teli lesznek az ágak is a fákon zöld pettyekkel.
És apa hazajön és itthon marad. A szekrényből kiakasztja az azelőtti
ruháját és fölveszi és a kalapot teszi megint a fejébe és a kezébe fogja
a régi sétapálcát, ugy fog járni. És kezén fogja kis fiát és kis leányát
és megy velük sétára a városon kivül, mert olyan szép idő van. És a
sétapálcával mutatni fogja a gólyát és megmondja a mezei virágok neveit,
amelyek az uj gyep közé felkukucskálnak a földből.
És megmondja, hogy hijják azt a községet, amelyiknek a tornya idáig
piroslik és elmeséli, milyen szép városok vannak messzebb és még
messzebb. Apa elvisz majd titeket a városi kertbe is, ahol hattyuk és
ragyogó sötétzöld kacsák uszkálnak a kis tóban és apa morzsát szór nekik
és ugy gyönyörködtök bennük. Apa mindig játszani fog veletek és olyan jó
lesz mindig hozzátok, amilyen még nem is volt, s oly szelid lesz, mint
mama. Apának szakálla lesz, mikor hazajön, de atttól nem lesz az apa
kinézése szigoru, hanem olyannak fogjátok látni apa orcáját a
szakállban, mint egy fehér szivet. Apa olyan boldog lesz és ti is olyan
boldogok lesztek.
Apa szenvedései világitanak majd a két válla felett, mint a két nagy égő
gyertya, amelyek a mennyországi báránynak a hátából nőnek ki, ahogy
látszik a szines templomablakon az átlátszó képen. Sokszor, ha apára
néztek, a Jézuskára fogtok gondolni, aki karácsony éjszakán született
egyszer és olyan üde szép gyermek volt, mint te vagy, apa kis fia és
azután felnőtt és szakállas orcája lett és annyit szenvedett idelenn
földünkön, mig a mennybe nem szállott.