De szeretnék én itt nem lenni,
Jaj, de szeretnék menni, menni
Azokkal, akik már meghalnak.
Mennyien hullnak, tűnnek, szöknek,
De mehetnék kísérőjöknek,
Utitársuknak földöntúlra.
Igy vágytam, a kapuban állva,
Mindig bemenni boldog bálba,
Ahonnan fény jött, bőgő búgott.
Kívül a keritésen járva
Igy vágytam a tenniszpályára,
Hol futkostak tiszta fehérben.
A tengerpartot árván róva,
Igy vágytam szállni a hajóra,
Amely lassú kéjutra fűtött.
Igy vágytam falkavadászatra,
Hol kürttel indúlnak vágtatva
S eltűnnek hajnali homályban.
Dűlnek, vesznek, illannak, halnak,
Usznak, szállnak, halkan nyargalnak
Túl járnak ezen a világon.
Ó, férfiak, fiúk, legények,
Hol vagytok, várjatok, elérlek…
Ugy húz utánatok a szívem.
Másik világ füvén vidúlni,
Köztetek lelkendezve múlni
Előre, édes támolygásban.
Hol minden vár, ami valótlan,
Hol minden szép és minden jól van,
És cseng, zeng az igazi élet.
S kitérnek az arany bárányok
S ott vár az úton, kit imádok,
Virágfelhők alatt, árnyékban.
Nyitja karját angyal-szerelmem,
Csók és sikoly között lehelem
Boldog szívemre zárva: Végre.