Mint nádszálat a szélvész, valami szédület rázott meg és magamhoz tértem
és körülhordozom a világon szemeimet. Sötét van és mindig villámlik és
élet van a földön. Fegyvert vettünk a vállunkra és megyünk előre
egyforma öltözetben és megy apánk és fiunk, fivérünk, rokonunk, barátunk
és ellenségünk… nézzétek, mennyi zászló, a zászlók szinei legszebbek
minden szin közt és lobogásuk üditő tünemény. Hallga: éljen, éljen! Zene
zúg és ének száll, a zene trombita, az ének Isten áldd meg a magyart…
milyen érzésünk hasadozik: szeretjük a hazát, mint egy álmainkból életre
kelt asszonyt, halálos szerelemmel. Gyülölünk messzire való tömegeket,
amelyek más nyelven beszélnek. Távol dörgés és csattanás, lángnak ivei
és füstnek fellegei. Az élet… a puska dördül, a kard villog, a tüz
lángol. Nézd, a szemek könyekkel köszönnek egymásnak, nézd, a Nyomoruság
processziót tart és a Bőség elébe megy, nézd, kényes dámák simogatják a
szennyes koldusokat.
Az élet… mindenkit szeretsz és mindenkit sajnálsz. Az élet az, hogy
munkád rendetlen, álmod nyugtalan és aggódol és irtózol és mindig jó
vagy és minden óra végén és kezdetén azt mondod: istenem és életedet
barátkoztatod a halállal. Érzed, milyen jó a Jóság, érzed, milyen
szeretetreméltó a Szeretet, milyen hideg és milyen fekete a
Halálfélelem, érzed, milyen mélyre ágaznak az Életösztön görbe gyökerei
és a mélyben elvesznek, érzed a Bucsu két markával hogy tudja facsarni a
szivből a kint, érzed az Elszántságot fagyni magadban, mint a telet?
Ugy-e milyen keserü hullámokat korbácsol a Kétségbeesés, ugy-e milyen
édes fehér tejjel itat a Reménység, micsoda tavaszi hóolvadás a
Könyörület, milyen hajnal a tengeren a Rajongás, milyen tündökléssel
harsonázik feléd a Dicsőség. Nem sajnáltad volna itthagyni ezt a
világot, amelyen látogató vagy, anélkül, hogy érzéseit megismerted
volna?
A világ csupa érzés, az érzések egy része jól esik, a másik része
rosszul esik. Minden jó a tiéd legyen és minden rossz a másé? A rózsát
tövisestől viszed annak, akit szeretsz, életedet minden érzésével fogod
elvinni az örökkévalóságnak. A fájdalom is élet, az éhség is élet, az
alázat is élet, az irtózat is élet. A Sors nem pincér, a Sors tanitó.
Mit tudod, mit jelent az élet és mire való minden érzésed? Sóhajts csak:
ugy-e jól esett. Ha könyeid legörögnek a szemedből ajkadig és
kóstolgatod könyeidet, könyeid édesek. Nem tudod, mi lesz veled holnap.
Hogy tudtad tegnap, mi lesz veled ma? Ki igérte meg programodat,
tervedet, jószándékodat? Miért tartod rendetlennek a Rendetlenséget? Mit
tudod mi a Rend? Nézz föl, a nap ma is szemlét tart az ég felhői felett
és a hold feljön sétálni a csillagok között. Amilyen természetes a nap,
meg a hold, olyan természetes a te életed. Az élet olyan, amilyen ebben
a pillanatban.
Mint a gőg aranylánca megoldódik a gőgösök derekán, ugy oldódik meg a
bajosok, bánatosok szivén a tegnapi gond, szégyen és bánat, ami a
szivöket szoritotta. Ki teheti magát felelőssé vágyaiért és ki
vádolhatja emlékeiért? Ki tudta, milyen a világ? Ha elkérhetném az égből
a Föltámadás angyali trombitáját, amelynek zengését mindenütt meghallják
majd… hangom a viharban egy lépésre nem hallatszik. Szeretném minden
embernek odaadni őszinte lelkemet. Oh nézz körül a földön és a tengeren
és csodálkozz, mintha ma jöttél volna a világra…