Ki űlsz az égben a vihar felett,
Én istenem hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá istenem, atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes istenem te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes anyám.
Te tudod barna kenyerünk ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a fűvesen.
Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőllőnket tudod a hegyen.
S keserű könnyeink tudod, Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenér
S hisszük, hogy lesz még szőllő, lágy kenyér.
Oh keljetek a magyart védeni,
Ti istennek fényes cselédei:
Uradnak mondd el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog…
Könyörögjetek értünk, csillagok!