Hív és hasznos szolgálatára volt azután Béla a királynak, midőn III.
Henrik császár Péter halálát megboszulandó, az országot több izben
megtámadni merészlé. 1052-ben maga szállotta meg Pozsont, de Zothmund,
Henrik eleséges hajóit igen ügyesen a Duna alatt kifurván, kénytelen
volt a békepontokat elfogadni, melyek közt az is foglaltatott, hogy
Péter által neki ajánlott magyarországi jogáról lemond; a béke
megerősitésére leányát Salamonnak, Béla bejövetele után született,
András fiának eljegyzé.
A szerencsésen végzett külháborút nem sokára belső forrongás követé,
mert Andrásnak fia születvén, noha Bélát Lengyelországból az utána való
uralkodásra hítta meg, a hét éves Salamont még is megkoronáztatá, mit
Béla sem ellenzett, és az egyetértés nem bomlott meg a testvérek közt,
de némely rosz akarók egymás ellen forralt incselkedések gyanujával
töltötték el őket. – András bizonyos kivánt lenni, s e végre Bélát
egyszer magához rendelte. A király pamlagra dűlve fogadta testvérét,
előtte egy szőnyegen a korona és egy kard feküdt – a királyság és
hercegség jelképei – „válaszd a kettő közül, a melyik tetszik!“ mondá a
király. A szobában poroszlók voltak elrejtve, kik Bélát, ha ő a koronát
választaná, meggyilkolják. Béla értesítve volt a feje fölött forgó
veszélyről, és elég szemes volt a kardot választani. András örömében
átkarolta öccsét; de kinek a gyanú eltölté egyszer mellét, nem könnyen
lesz az őszinte és tiszta érzésü; igy járt Béla is. András ismét
fölingereltetvén, új cselt szőtt ellene, hanem Béla is Boleszlótól
segedelmet nyervén, táborba szállott a két testvér. András az ütközetben
lováról leesvén, agyon gázoltatott. 1061. Eltemettetett Tihanyban, az
általa épített kolostorban. Salamon sógorához, IV. Henrikhez menekült
Németországba.