17. A kereszténység elleni fölindulás; kegyetlenségek. Péter
megvakítatik. Béla herceg az országba jő.
Sokkal szomorúbb volt Magyarország helyzete, hogy sem képzelhette
András, mert a magyarok nem csak a királyok ellen voltak fölingerülve,
hanem azok kegyetlenségeiket, igen hibásan, a kereszténységnek
tulajdonították, és igy dühöngve kijelentették Andrásnak, miszerint
mindaddig nem fognak Péter ellen küzdeni, míg a kereszténység eltörlését
meg nem igéri, és a pusztítást meg nem engedi. – András kénytelen volt e
kivánságnak engedni. Borzasztó jeleneteknek volt most a haza kitéve,
iszonyu lármával: „veszszenek a papok, veszszenek a németek és olaszok,
veszszen el Péter emlékezete örökre és azután!“ rohantak a
keresztényekre, rémitő gyilkolásokat vivén végbe. Ekkor taszítatott le
sz. Gellért csanádi püspök is a Buda melletti sziklákról, melyek mai
napig is e buzgó hazafi s ájtatos pap nevét viselik. Péter ismét
Ausztriába akart menekülni, de az igazságos boszú Mosony vidékén
utóléré, itt elfogatott és szemei kiszúrattak. A vak Péter előtt
megnyiltak Fehérvár kapui, hol még azon év folytában meghalálozott.
Lecsilapodván a zürzavar, András 1046-ban megkoronáztatott, és most fő
gondja volt a kereszténység viszszaállitása, mi végre királyi tekintetét
használván, legottan fővesztési büntetés alatt parancsolá az ősi
pogányság elhagyását, és sz. István törvényeit ismét erőbe hozta, mire
kivánt csend nyugvék az országon. – Leventa elhalt.
Béla, másik testvére, még mindig Lengyelországban volt, mert oda
vetődvén a pomeraniai herceget párviadalban meggyőzte, mire Micislo
lengyel fejedelemtől leányát és vele jegyajándékul a pomeraniai
adójövedelmet nyerte. András király Béla öcscsét ily tartalmú levéllel
hítta meg honába (1048.): „Mi, kik hajdan együtt szenvedtünk szükséget
és nyomoruságot, kérünk téged, kedves atyámfia, ne késsél hozzánk jöni,
hogy most együtt örüljünk és birjuk az ország javait. Mert nincsen
örökösem, sem kivüled más testvérem; te légy örökösem, te országolj
utánam.“ – Haza tért tehát Béla s András az ország harmadrészét neki
engedte át. Az ország ezen első feldarabolása számos belviszályok fő
forrása gyanánt tekinthető, mert a főhatalom feldarabolása a király és
hercegek közt, utóbb mintegy rendszabálylyá látszott válni.