Zoltán még kiskoru volt, midőn atyja elhalt, a miért a nemzet fejei
gyülést tartván, hadvezéreket és kormányzókat választottak. Zoltán
férjfiuvá növekedvén, igen harcias szellemü, uralkodni szerető lett; a
szomszéd német tartományokat iszonyuan pusztította, mig a madárfogó
Henrik császár elfogván egyik fővezérét, csak kilenc évi békekötés
föltétele alatt bocsátá szabadon. A gondos császár ezen idő alatt népét
a fegyverforgatásban gyakorlá, várakat építetett, és városait
megerősíté. A béke idejét a magyarok hiven megtartották, hanem elkelvén
a kilenc év, követeket küldöttek Henrikhez s évenkinti adót követeltek
tőle. Henrik az adó helyett egy rühes kutyát küldött nekik, mire
felboszankodván, nagy sereggel Szászországba ütöttek, de a már fegyvert
megszokott németek által Merseburgnál rettenetesen megverettek, 36,000
esvén el közülök. – Zoltán érezvén, hogy erejével szerencséje is fogy,
Taksony fiának 946. átengedte a vezérséget.
9. Taksony fejedelem; a magyarok Németországban uj vereséget szenvednek.
Béke a Németekkel.
Taksony sem hagyta nyugodni fegyvereit; először is Olaszországot támadta
meg, hol győzedelmeskedvén, II. Berengár király tiz véka pénzt fizetett
neki. Azután Ludolf, alemann herceg, atyja és Konrád ipa, Otto császár
ellen fegyvert fogván, Németországba hivták a magyarokat, de ők az
ütközet napján a császárral kibékültek és szinte a magyarok ellen
forditák fegyvereiket, és igy a magyarok annyira megverettek, miként
csak kevesen, mint némelyek irják, csak hét fogoly, maradtak életben,
kik levágott fülekkel küldettek haza, az iszonyu veszteséget hírül
viendők. E szerencsétlenek itthon büntetésül, hogy magokat gyáván
elfogatni hagyták, javaiktól megfosztatván, családjaikkal együtt,
szolgaságra vettettek s magyarkáknak vagy gyászmagyaroknak gúnyoltattak,
még gyermekeiket is e szomoru sors érte, mig végre szent Lázár
kolostornak ajándékoztatván, szent Lázár szegényeinek hivattak. Konrádot
a forró csatában, midőn sisakját fölemelé, hogy fris levegőt vehessen, a
magyar táborból repülő nyíl arcban találá s leterité. Ezután ismét a
bolgárokat és görögöket nyugtalaniták. – A sok háboruk által a nemzet
megfogyván, Taksony, hogy népét erősitse, számos vendégeket telepitett
meg az országban; ekkor vándoroltak be az izmaeliták, kiknek Taksony
Pest várát és vidékét tűzte ki lakhelyül. A németek boszujától is
tartván, velök békét kötött s megengedte az evangelium hirdetését. –
Taksony 972-ben halt el, Geiza és Mihály fiakat hagyván maga után, kik
közül az első követte a fejedelemségben.
10. Geiza fejedelem; idegenek beköltözése; a kereszténység behozatala az
országba.
Geiza elődei nyomdokát követve, a hadakban és keresztények üldözésében
kereste dicsőségét, hanem tetemes veszteségeket szenvedvén, szelidebb
indulatokra tért át. Szomszédjaival békét kötve, megengedte az
idegeneknek Magyarországba költözködni. Azután az erdélyi fejedelem
keresztény leányával, Saroltával, házasságra lépvén, a keresztényeket
nem nyomta többé, sőt azokat pártfogása alá vevé, és a kereszténység
nyilvános gyakorlását is megengedte; mert a görög keresztények, kik első
téritők voltak Magyarországban, már többekbe oltották az igaz vallás
magvát. Csak miután Geiza a kereszténység nyilvános gyakorlatát
megengedte volna, jöttek a romai téritők, kik buzgóságban, jámbor és
ájtatos életben felmulák a görögöket, s igy sokan az új (romai)
kereszténységre tértek, elhagyván az előbbi görög papokat; innen eredt
az ó hit nevezet. Hogy a görög keresztények száma nem kicsiny lehetett,
abból kitetszik, hogy későbben sz. István király is több klastromot
épített e felekezetnek. – A kereszténység gyakorlásának engedelmével
nyitotta meg Geiza a mivelődés kapuját, mert számos keresztény
mesteremberek és kereskedők jövén az országba, például szolgáltak a
csupán hadhoz szokott magyaroknak. Midőn Geiza Vaik egyetlen fiát II.
Henrik, bajor herceg, Gizela leányával akarta volna egyesiteni, de mint
pogánytól megtagadták volna, szent Adalbert prágai püspök által, ki
buzgó ájtatossága által már sokakat téritett az üdvös hitre, magát és
egész családját megkeresztelteté. Vaik a keresztségben István nevet
nyert. Mily homályos és gyenge volt még ekkor a kereszténység a magyarok
közt, abból láthatni, miszerint sokan, s Geiza maga egyszersmind az ősi
vallást is gyakorlák. Midőn Adalbert Geizát e miatt megdorgálná, azt
felelte, hogy ő elég gazdag mind a két vallásra. Geiza, miután
Pannonhalmán a maig fenálló monostor építését megkezdette volna, 997-ben
végzé életét. István fián kivül három leánya maradt: Judith, I. Boleszló
lengyel fejedelem, Gizella, Urseoli Otto, velencei herceg és Sarolta,
Aba Sámuel nádor női.
11. István fejedelem. A kereszténység miatti belháború. II. Silvester
pápa.
István. A keresztény jámbor élet nem fért össze soknak nyugtalan,
csapongó indulatával, és Istvánt mindjárt uralkodása kezdetén súlyos
gondok terhelék. Kupa, somogyi vezér a főhatalmat, az ősi vallás
rendithetlen pártolása által, számos néppel fellázadva, akarta magához
ragadni. De István is haladék nélkül összevonván seregét, még azon
fogadást tevé, hogy ha szerencsés leend az ütközetben, a somogyi dézsmát
a pannonhalmi monostornak ajándékozza. Kupa az ütközetben Veszprémnél
megöletvén, a lázzadók engedelmességre kényszeritettek, és a keresztény
hit az egész országban elterjedt, minek következtében István tiz
püspökséget alapitott, azokat az esztergomi érsek hatalma alá rendelvén.
Ily hathatós előmunkálatok után Astrikot, a pannonhalmi apátot, II.
Silvester pápához küldötte, hogy a magyar nemzetet az anyaszentegyház
kebelébe venné be, s adna koronát, melylyel királyi módra
megkoronáztassék. A pápa, kérelmei teljesitése fölött, még az apostolság
jegyét is, a keresztet, megküldötte, megengedvén, hogy István az ő
személyében a magyarországi püspökök felett rendelkezzék.
Az ősi vallásról.
A magyarok ősi vallásáról csak igen kevés és homályos tudósitások
maradtak reánk, s igy azt tisztán meghatározni még eddig egy
történetirónak sem sikerült. A legujabb időkben nagy érdemeket szerzett
e tárgyban tudós Ipolyi Árnold „Magyar Mythologia“ munkájával.
A perzsák, kik az ó korban Azsiában igen elhatalmaskodtak, aligha nem
terjesztették vallásukat is; a mit őseink vallásáról birunk, az nagy
részint összeüt a perzsa tüzimádással. Egykorú tudósitás szerint, a
magyarok a tüzet, eget, levegőt, vizet és földet imádták. Legalább több
istenséget hittek; egy törvény, melyet I. András szerze: „hogy a scytha
hitről és a hamis bálványozásról mondjanak le“ eléggé bizonyítja. A
perzsák szerint ők is jó és rosz daemonokat (lelkeket) hittek. Az Isten
– e szó is aligha nem a perzsa izdan-tól származik – azon jó lényt
jelenté, ki mindeneket teremte. A rosz lény ismét a perzsa ahrimán után
ármányos-nak – régenten arimanios – nevezteték; egyébiránt a mostani
ördög, a régi magyar nyelvben urdung volt. A lélek halhatatlansága nem
volt ösmeretlen előttök. A lélek nevezet annyit tesz, mint a leheletnek
(Istennek) teremtménye. Az örök boldogság helye menny volt, mert a földi
életen kell átmenni az örökké tartó boldogságba. Azonban ezen
boldogságról való képzetök egészen földi életmódjuktól eredt: szünteleni
szerencsés vadászat, mindig kedvező halászat, derék paripák, számtalan
szarvas marha, szeszes italok bőségben, győzelmeik ünneplése, ivadékaik
csatáiban való részvétel voltak az örömök, melyeket a csillagok felett
elérni reménylettek. – Hitték-e a jövendő kárhozatot, az bizonytalan; a
pokol nevezet későbbi eredetü.
Vallási szertartásaikat az áldomás és áldozat tevé. Az áldomást, mely
vendégeskedésből állott, vállalatjaik szerencsés kimenetelekor tarták;
ezért szokás még most is honunknak több vidékein, főképen adásvevés
végeztével, áldomást inni. – Az áldozatra marháikat ölék le, s azután
azzal vendégséget ütöttek; legkedvesebb volt előttök a lóhus. Ezen
áldozatokat kutaknál, fáknál, szikláknál tartották. Papjaik Táltos nevet
viseltek, kik lovaikból a jövendőt fejtegették. Innen emlékezetesek maig
is a tátos lovak. – A házasulandó férjfinak vásárolni kellett nőjét a
szülőktől, azért mondják még most is: eladó leány. Halotti
szertartásaikról alig tudunk egyebet, mint hogy folyók mellé szerettek
temetkezni, s a halottnak atyafiai, baráti többször meglátogatták a
sirt, és ott vendégséget tartván, dalokat énekeltek az elhunytnak
emlékére.
Magyarország az Árpádházból származott királyok alatt. 1000–1301.
Szent István. 1000–1038 = 38 esztendeig.
12. Szent István királylyá koronáztatik. Háború a császárral. Imre
herceg halála. Az árpádvéri hercegek kibujdosása.
Naponkint uj tagokat nyert az anyaszentegyház a magyarok közt, s igy
lőn, hogy Augusztus 15-én épen 1000. esztendőben az országnak majd
valamennyi nagyai hit- és szeretetben egyesülvén, Esztergomba gyültek,
az első koronás magyar királynak hódolataikat tenni. Csak kevesen
ragaszkodtak már az ősi pogánysághoz, és nem is volt erejök az új hit
terjedését gátolni. Leghatalmasabb volt még köztök az ifjabb Gyula,
erdélyi helytartó, de 1002. esztendőben István őt is fegyverrel
megtörte, és feleségével, gyermekeivel elfogva, Magyarországba hozta,
Erdélyt pedig Magyarországgal szorosabban összekapcsolta s benne
püspökséget alapitott. Kean, a bolgárok fejedelme is, ki Gyulának
segedelmére jött, a hadban elesvén, a csend helyre állott és
Magyarország szerencsés jövendőnek nézett elébe, mert István hathatós
törvényekkel és rendelésekkel iparkodott népét boldogítani.
Az országot vármegyékre osztá; a király és nemesség jogait meghatározta.
Számtalan templomokat, sz. Benedek szerzeteseinek több monostort, s
három apácaklastromot épitetett, és királyi bőkezüséggel gazdagította
azokat. A püspököknek kiterjedt fekvő jószágokat s a megyéikben termő
gabonák tizedét ajándékozta. A nevelés ügye sem kerülé ki a gondos
király figyelmét, és az akkori időhöz képest több iskolákat alapított,
melyekben ugyan csak latin imádságokat és énekeket tanultak; mert a
papok, kik közül István főtanácsosait választá, külföldről jővén, a
magyar nyelvet kellőképen nem beszélték, maga István is jártasabb volt a
latin és görög nyelvben.
Országa boldogságának alapját letévén, hogy azt állandóvá tehesse, fő
gondját utódjának, Imre herceg, egyetlen fiának nevelésére forditotta.
Mindenekelőtt a keresztény hit szeretetére és előmozdítására ösztönzé,
azután pedig hű magyarjait ajánlá neki, mondván: „azok legyenek neked,
kedves fiam, atyáid, testvéreid, azokon harag, kevélység és irigység
nélkül békeségesen, alázatosan, szeliden uralkodjál!“ – Jámbor, ájtatos
életével István nem csak fiának, de az egész országnak például szolgált.
Éjjeket töltött a buzgó imádságban és olyankor ismeretlenül alamizsnát
osztogatott a szegényeknek, kik gyakran méltatlanul viselék magokat, de
a szent király szeliden és alázatosan tűrte azt, a kegyes idvezítőt
tartván szemei előtt, ki még többet szenvedett az emberiség javáért.
Azonban háború ütött ki, mert II. Konrád császár azon ürügy alatt, hogy
követe át nem bocsátatott az országon, Magyarország szélén
pusztítgatott, de visszaveretvén, 1031. békességre kényszerítetett.
A győzelem örömeit Imre herceg halála szakítá meg, mi mind a királyt,
mind a népet keserü búval töltötte el. István a mély fájdalommal nem
birván, nagy betegségbe esett, és egyre növekedett aggodalma a következő
király iránt. Négy rokonvérü herceg volt még életben. Vazul, Geiza
fejedelem Mihály testvérének fia; Mihály második fia László, már
meghalt, de három fiai: András, Béla és Leventa életben voltak. Mert a
még Álmosnak tett fogadás szerint Vazult illette a királyság, kit István
könnyelmü élete miatt a nyitrai várban fogva tartatott. Magához hivatá
tehát őt, de az udvarnak hatalmasb emberei, többnyire jövevények,
egyetértvén a királynéval, ki szinte külföldi volt s a magyar
hercegeknek nem barátja, oly bűnt követtek el, mely sz. Istvánt keserü
könyhullatásokra fakasztotta, és még ma is megborzasztja a hazafiui
érzésü embert. A király követével a királyné is Nyitrára szalasztotta
embereit, kik előbb érvén oda, Vazulnak szemeit kiszurák, és füleibe
forró ólmot öntöttek. Szent István ily nyomorult állapotban látván
atyafiát, igen elkeseredett, és betegsége miatt a vétkeseket meg nem
büntethette, sőt László fiait is féltvén, azt tanácsolta nekik, futnának
ki az országból. Ők tehát a király tanácsát követvén, Csehországba
menekültek, hanem ismét Lengyelországba vették magokat. Ily bús
körülmények közt, hogy halála után az országot veszélyes
viszálkodásoktól megóvja, Gizela hugának fiát, Pétert, ki már azelőtt
seregeinek fővezére volt, utána következő királynak nevezte.