Árpád ezután Zemplényből követeket küldött Zalánhoz a letelepedésre
földet kérendő. Und és Rétel, az első magyar, a másik kún, voltak a
követek. Ezek útjokat a zemplényi hegyek alatt folytaták, hol most
Ujhely Sárospatak fekszik. A mint egy kis folyón átmentek, Rétel abba
majd belefult; társai megszabadították és a folyót Rételpataknak
nevezték el. Tovább gyalogolván, egy hegyet találtak, melynek alakja
különösen feltünt előttük, s fogadtak, hogy ki fogja először a tetőt
elérni; a fogadást Turzol nyerte meg s a hegyet az ő nevéről Tarcalnak
nevezték el, mely maig is azon névvel bir, és jeles boráról nevezetes. A
hegycsúcsról a kilátás meglepő; tág síkság nyúlt el előttök, északról
magas, nyugotról közép hegyektől keritve, a Sajó és Hernád folyóktól
öntözve, délre a mérhetlen rónán veszett el a kilátás, melyből a Tisza
mint ezüst szalag csillámlék ki. Mily bájolónak látszott ezen vidék egy
oly népnek, mely vadászat- és állattenyésztésből élt! – Örömükben
legkövérebb lovukat leölték s nagy áldomást (lakomát) tartottak, Turzolt
pedig legottan Árpádhoz küldék, az ország szépségéről és
termékenységéről hirt adni. Und és Rétel tovább folytatták utjokat és
Zalánt Alpáron a Tiszánál találták, ajándékul tizenkét fehér lovat
vittek neki és a Sajóig minden földet magoknak kikérték. Zalán
ellentállásra nem levén elkészülve, ily félelmes kérőknek semmit sem
mert megtagadni. Árpád tehát a Sajóig vonult és Szerencse mellett (most
Szerencs) tábort ütött. – Mily fontos lehetett előtte a követség sikere,
bizonyitja Rétel iránti bőkezüsége. Rételpataka és Tolcsva közt az egész
földet neki ajándékozta, későbben pedig azt is, hol a Vág a Dunába
folyik; itt épitette azután Tulma, Rétel fia, Komáromot.
Kevesebb szerencsével jártak Usubu és Welek, Maróthoz küldött követek,
kik a Szamos táját és a Nyírt kérték. Maróth mindent megtagadott, mire
Árpád két sereget küldött ellene; az egyik Szabolcs és Tós vezérlete
alatt a Szamosig hatott; minden reszketett és meghódolt. Ekkor épité
Szabolcs a hasonnevü várat. Szatmár ellentállott, de végre elesett. A
Kőrösnél találkoztak Maróthtal, ki az átkelést meggátlá, s igy a sereg
visszatért Árpádhoz. A második sereg Tuhutum és fia, Horka, vezérlete
alatt a Meszesen (hegy) áttört Erdélybe, és Zilahot megszállotta; innen
Tuhutum kémeket küldött az ország kiösmerésére. Az öreg Mándi kecsegtető
hírrel tért meg, s Tuhutum legottan megindult. Gelo oláhaival Almás
folyónál táborozott. Tuhutum megosztá seregét; az egyik rész jó távol
átkelt a folyón, s Gelot hátulról megtámadta, mialatt Tuhutum szemközt
harcolt. Gelo elesett, emberei szétoszlottak, és Tuhutum Erdélynek ura
lőn.
Egy uj követség vitte meg Zalánnak e győzelem hírét, és most a Zagyváig
nyúló földet kéré ki. Zalán nem mert ellentállani; engedett a kérésnek;
de alattomban intézkedett kedvező alkalommal az elveszetteket ismét
hatalmába keriteni.
A magyarok diadalainak hire Németországba is eljutott. Arnulf császár
szövetséget kivánt velök kötni s a marahánok ellen fölingerelni, miért
is kalauzokat ajánlott nekik a hegyek közé. A magyarok megörültek a
fölhivásnak, és a marahánokat megtámadták. Zuard és Kadusa, mindketten
Hulek fiai, velök Huba voltak a vezérek. Mentökben elfoglalták Zalán
birtokából Gömört és Zólyomot. Zalán, ki eddig görög és bolgár seregeket
gyüjtött Titelnél, hol a Tisza a Dunába ömlik, elkeseredvén az uj
veszteségen, kedvezőnek találta az alkalmat, a magyarokat a hegyek közé
visszaszorítani; ellenök indult. Alpárnál, hol az első engedményt tevé,
volt az ütközet; ezt elveszté és örökre eltünt a fejedelmek sorából, –
seregének nagyobb része a Tiszába fuladt. – A marahánok ellen indult
sereg némi kisebb harc után a szlávokat elnyomá, s Nyitráig jutott. Itt
Zobor, Zvatopluk vezérének bátorsága és ereje három napig gátolta
haladását, mig végre a magyarok győztek. Zobor, Kadusától
megsebesítetvén, elfogaték, és miután Nyitrát erős ostrommal bevették,
egy hegyen fölakasztatott; e hegy mai napig Zobor névvel bir. A
környékben lakó szlávok minden ellentállás nélkül megadták magokat.
Galgóc, Beckó, Trencsin a magyarok kezébe került, kiknek hatalma már
most a Morváig terjedt.
A Tisza és Duna közti föld a magyarok hatalmában volt. Árpád lakását egy
nagy szigeten üté fel, és a szigetnek egy kúnról, ki előtte nagy
kedvességben volt, Csepel nevet adott. Mig azonban a Tisza bal partja
idegen urnak hódolt, az erdélyi magyarokkal bizonytalan volt az
egyesülés; e fölött még a Tisza melletti síkság is megtetszett, minthogy
különösen szerettek folyók mellett táborozni. – Árpád tehát sereget
küldött Glad ellen, kivel a Begánál találkoztak; a magyarok a szokott
csellel éltek, seregöket megosztván, egyik rész alattomban átkelt a
folyón, mig a másik fegyveres kézzel akart áttérni. Glad a csatát s vele
országát elveszté. – Kadusa hirnököket küldött Árpádhoz, a Dunán
átszált, Szervián, Bosnián keresztül Horvátországba nyomult, a tengerig
ment és csak három év mulva tért vissza. Ezek után Maróthot támadták
meg, ki Bihart sereggel ellátván, az ingfáni erdőkbe futott. Bihar
tizenkét nap után megadta magát, mire Maróth a vezérnek nagy ajándékokat
küldött, és Zoltánnak, Árpád fiának, feleségül egyetlen leányát ajánlá.
Árpád elfogadta az ajánlatot és Bihart a már elaggott Maróthnak lakásul
meghagyta.
Igy tehát már egész Erdély, s onnan a Morva folyóig terjedő föld és a
Duna bal partja a Magyarok hatalmában volt, ők azonban a jobb partot is
óhajták birni, ennélfogva nem messze Budától, Magyarérnél (ma Megyer)
Szent Endre irányában átkeltek a Dunán, s először Ó-Budánál, azután
Hanszabégnél tábort ütöttek.
Innen két irányban haladtak előre; a sereg egyik része Baranyának, a
másik Veszprémnek tartott. Tiz napi bajnoki védelem után Veszprém
elesett s a magyarok a Rábáig mindent elfoglaltak és diadalmasan tértek
Árpádhoz, ki a torbágyi erdőkben vadászott. Nem sokára a Rábán tuli föld
is a magyaroké lőn. Zvatopluk fiai, Moymir és Zentobolch, a helyett hogy
az egyesülésben biztosságot kerestek volna, egymásközt civakodtak. Árpád
átkelt a Rábán, s a marahánok birodalma e részen is megszünt.
Igy lett a föld, mely most Magyarországnak neveztetik, szerezve! – A
honszerző Árpád még előadott csatázásai közben összehivta a nemzet
nagyait, és harmincnégy napig tanácskozott velök az ország ügyeiről. Itt
határoztattak meg a jogok és kötelességek, itt szabályoztattak a nép,
főrendek és fejedelem közti viszonyok; meghatároztatott, miként
szolgáljon a nép a fejedelemnek s előljáróinak; hogyan tartassék itélet
a bűnös felett, s mi legyen minden vétek büntetése.
Árpád, miután népét fia hűségére megesketé (907.), meghalt.
A dicső honszerző Árpád tetteit emlék nem örökiti, hanemha a hálás
emlékezet minden igaz magyar szivében, melyet Ti is kegyelettel
őrizzetek meg, és a hon élni fog!