Ez már Bábinak az osztaléka. Nem is kináltatta nagyon magát. Valódi
hús-California volt ez ránézve. E fölötti örömében el is felejtette a
téli álmát.
Most került aztán a cachelot fejére a sor.
De mielőtt azokat a csont üregeket felnyitogatnám, a mik, mint a méhsejt
feküsznek egymás mellett, s a mikből az olaj híg nedvét kancsóval lehet
kimerni, elébb gondoskodnom kellett valami tömlőről, a mibe azt
eltegyem. Erre legjobban felhasználhatom magát a physeter gyomrát és
beleit.
A bemenet könnyü, a kapu tárva van. A physeter szája úgy fel van tátva,
hogy azon szekérrel be lehetne hajtani.
Az alsó állkapczája oly hosszú, mint egy deszkaszál, s épen olyan
keskeny, csak kétfelől kimeredő fogsorai teszik szélesebbé. Ez alsó
állkapczában fekszik hosszan a vérpiros nyelv, melynek a szélei két
felől ki vannak czafrangozva. Ez finom eledel, csakhogy fel kell
hasogatni, besózni és felfüstölni. Ez mind meglesz. De előbb menjünk
beljebb.
A boltozatos szájpadlás alatt felállva elmehet egy ember. E szájpadlás
külömben tele van sörtékkel. Az orrlyukai, mik kivül egyetlen nyilásban
egyesülnek, egyenes összeköttetésben vannak a tüdejével, s a porczogós
gége vezet le a kaucsuk szivósságú tömeghez, mely azt a bömbölő hangot
tudja kiadni, a mit csak olyankor hallat a cachelot, ha verekszik, vagy
szerelmes.
Hogy szerelmes-e az ambra-czet? elhiszem azt. Akkora szive van, mint a
két vállam, lapos, széles; a «tojásdad nyilás» mindig nyitva van rajta.
A szájpadlásból a torkán keresztül akkora nyilás vezet le az első
gyomrába, hogy kevés lehajlással lebujhatni bele. Az ambra-czetnek négy
gyomra van.
Az első gyomra, az csak egy előleges bendő, mely tele van azokkal a
mirigyekkel, a miknek a nedve az elnyelt ételt a megemésztésre
előkészíti. Gyakran látták már, hogy az ambra-czet kihányta az elnyelt
zsákmányt, ha még nagyon eleven volt a gyomrában, hogy jobban megrágja
ismét. Így egyszer egy egész kis czápát nyelt el és vetett ki s megint
elnyelt a czethalászok láttára.
Magnesium sodronyommal kellett e helyütt világítanom.
A meleg nyolczvanöt fok (Fahrenheit) volt ezen a helyen. A bendő egészen
üres volt. A cachelot úgy látszik régóta kergeti a czetet, s az alatt
nem ért rá más apróbb halra vadászni.
Az első bendőből már csak egy szűk nyilás visz át a másodikba, a min
keresztül kell bújni. Ez a második gyomor a vegytani előkészítő műhely.
Ennek fenekén már találtam apró tintahalakat és csontvázait régebben
elköltött czápáknak, a mik még nem porhanyultak meg anynyira, hogy a
harmadik gyomorba átmehetnének. Ezzel van kapcsolatban közvetlenül a
máj. A czetnek külön epehólyagja nincs. A harmadik gyomor egy valódi
erőműtani készülék. Legkisebb valamennyi között, gömbölyű falai
köröskörül rojtokkal benőve, mely eleven, mozgékony sallangok
folytonosan forgatják, koptatják a rájok bizott tömeget, míg az
szétmállik.
A mint ebbe a harmadik gyomorba bedugtam a fejemet, bizony ijedten is
kaptam azt hirtelen vissza.
A levegő külömben sem volt itt kellemetes, de ebből épen valami oly
átható patikaszaggal vegyült bűz tódult elő, hogy abban kellett hagynom
az ostromot. Csak kivülről világítottam bele.
Ez a gyomor még élt, még folytatta működését. A tömérdek idegszalag még
mozgott és valamennyi paczalrojt még mozgatott egy közéjük került
idomtalan nagy gomolyagot, melyben, a mint a bendőket egyenkint kivágtam
és előhúztam a szörnyeteg torkába, egy óriási nagy nyolczlábut ismertem
fel, a tengerek rémét, a polypot, a ki száz köpölyű karjával egy embert
meg tud ölni. A cachelot még ezt a sérthetlen szörnyeteget is el meri
nyelni!
Elnyelni könnyű; de megemészteni nagyobb feladat. A hydrának vannak
olyan alkatrészei, a miket a gyomornedv fel nem olvaszt. A bűze pedig
rettenetes. Addig nem folytathattam a munkámat, míg a bendőt tele nem
raktam kövekkel, azok aztán levitték azt a víz fenekére.
A harmadik bendőjével együtt a szivét és lépét is elmerítettem a vízbe,
a mikre senkinek sem volt szüksége. Hanem a veséit megtartottam, mert
azok delicatessek: fürtöt képeznek, mint a szőlő, a máját pedig azért
tartottam meg, hogy már a bibliából tanultam, (a mi kitünő therapeutikai
tankönyv), hogy a nagy halnak a mája nyitotta meg, az angyal orvosi
rendeletére, a vak Tóbiás szemeit. Hátha használhatom ezt szemfelnyitó
szernek az én ősembereimnél?
A veséket a negyedik gyomra körül találtam meg a duodenum végén, idáig
hatolt a robbanó szigonyom is a has falán keresztül s az arteria
subclavisnak egy ágát elszakítva, okozta a cachelot rögtöni halálát.
A negyedik gyomor a legtágasabb. Ennek a falai egészen simák és sikosak;
ez már a vegytani szétosztó műhely, honnan a chylus és a salak, a víz és
a tömör részek külön útjaikra indíttatnak.
Van azután egy terméke a cachelot gyomrának, mely sem az egyik, sem a
másik osztályhoz nem tartozik. Ez az ambra. Ez csupán a cachelot
gyomrában terem. A legbecsesebb illatszer és gyógyanyag. Angliában
uncziájának ára 8 font sterling.
Én találtam a cachelot gyomrában egy félmázsás darabot. Vékony
hártyaburokba volt foglalva s oda nőve a gyomor falához. Én azt hiszem,
hogy azt a cachelot gyomra az óriás tintahal maradványaiból készíti,
miket nem bir megemészteni. E véleményemet támogatja a nehéz illat, mely
nyers korában jellemzi az ambrát s hasonlít a tintahal szagához, s csak
kiszáradva ad helyet annak a drága illatnak, de még inkább a közé
vegyült tintahal csörrök, mik olyanok, mint a papagály csörrei. Ez
ambradarabot kitettem száradni. Megér hatezer font sterlinget.
A kivágott bendőkből tömlőket készítettem a halolaj számára, a mihez a
roppant hosszú és vastag beleket is mind felhasználhattam. A viszereiből
köteleket csináltam.
Mikor egészen kitisztítottam a cachelot belsejét s bevilágítottam ezt a
hatalmas boltozatos termet, el kellett ismernem, hogy ebben bizony Jónás
kényelmesen ellakhatott.
Ez azonban sok óra munkája volt. (Napról nem beszélek, mert ez az
időfelosztás «itt nálunk» nem járja. Nálam egy nap rendesen nyolcz óra;
hat óráig dolgozom, két óráig alszom, ez egy nap.)
Azon idő alatt, a míg a physetert bonczoltam, rendes időközben eljött a
czet is fiát megszoptatni. Hogy nem riadt vissza attól a munkától, a mit
félelmes ellenségén itt véghez viszek, annak egyszerű oka az, hogy a
czet igen rosszul lát, még nehezebben hall s szagműszere meg épen nincs.
Mikor a magnesium-világítást nem használtam, ő nem látott a barlangban,
a physetert el is felejtette bizonynyal. Rossz emlékező tehetsége van.
Az agyveleje ebben az iszonyú nagy fejben nem több, mint egy ökörnek
szokott lenni.
Én tehát egész nyugalommal tölthettem meg a cachelot beleiből készült
tömlőimet a koponyájában eltört csontüregek olajával, mely üregek
kiapadhatatlanoknak látszottak lenni. Ha egyszer kiürítettem őket, hat
óra mulva megint megteltek. A mi akként történhetik, hogy a cachelot
fejéből egy hosszú tömlő alakú ideg fut végig a farkáig, mely
oldalágaival minden egyéb részébe lenyulik s a spermaceti minden izmában
terem. E tömlőn át a távolabb eső sejtekből szivódik az fel a kiürült
koponya-üregekbe.
A fejéből még a két szemére volt szükségem. Azok nagyobbak, mint a
czethalé, hat fontos ágyugolyóval vetekednek, s a tunica sclerotica oly
vastag rajtuk, mint a talpbőr, a pupilla feketéje hosszukás, mint a
macskánál, s a choroidæa gyönyörü fehér, kék, zöld rajzokkal ékes. E két
szemből két pompás tejes csésze válik, a minő nem minden uraság asztalán
hentereg. Még az állkapczáit emeltem ki a vizből, a mik mintha csak arra
lettek volna teremtve, hogy abba a kürtőbe felállítva, a melyen ide
lecsúsztam, nekem a huszonnégy fogukkal lépcsőül szolgáljanak.
Bábinak is karácsonyja volt addig, a míg e műtét tartott; el nem hagyta
a cachelot hátát, csak mikor megszomjazott; olyankor aztán a maga
eszétől beúszott a csorgó alá; de megint visszajött. Egész esztendeig
elélt volna ő azon a physeteren; ha az olyan bolond lett volna, hogy az
ő kedvéért ott maradjon. (Az én kedvemért ugyan nem, mert már kezdett
nagyon úri szaga lenni.) A physeter azonban azt tette, hogy a mint a
szalonnáitól meg volt fosztva, s a fejolaja mind jobban kifogyott, a
nehéz csonttömeg mind jobban kezdett alásülyedni. Egyszer aztán hirtelen
elmerült a vizben s Bábi lemaradt a hússzigetről nagy bámulatára. Ez a
jóllakás elég volt neki egy hónapra, hízott ez alatt legalább két mázsát
a jó állat.
Én is el voltam most már látva világító szerrel örök időkre.
Maga a fejolaj tizenkét quartelre ment. A szalonna zsirjából azonban
megtölthettem volna negyven tonnát.
Kár, hogy nem áll több edény rendelkezésemre, mint a négy bendő.
A kiolvasztáshoz való készülékeim is, mondhatom, hogy nagyon primitiv
állapotban voltak.
Egy sziklagödröt kerestem ki a parton, melytől keskeny hasadék futott
alá a tóhoz. A szalonna-hasábokat keresztben máglya alakban egymásra
raktam, s aztán forgácscsá hasogatott bőrből tüzet raktam alájuk, a
mitől lassankint maga az egész máglya tüzbe, lángba borult.
Az volt aztán az illumináczió!
Szerencsém, hogy az ötven méternyi magas kupolában elfér a füst;
különben megfojtott volna. A láng a boltozatig csapkodott, s a
füstfelleg újra tüzet fogott odafenn s égett, mint egy lángoló felhő.
Az olvadt zsir pedig omlott patakban a tó felszinére.
Annyi emberi eszem volt, hogy forrójában nem kanalaztam bele. Tudtam,
hogy innen nem veszhet el; hagytam a víz szinén kihülni. Volt már
tutajom, hatrétbe hajtott cachelotbőrből, azon rámehettem a tóra s
bádoggal merhettem fel a halzsirt a felszinéről, mely egészen elterült
rajta s attól fogva nem hullámzott a víz, sík lett, mint egy olajos kád
felszine.
Kiváncsi voltam rá, megtudni, mit mond ehhez a czet? Nem ijed-e meg, ha
visszatér a nagy tűztől és a halzsirtól!
Nem az. A kivilágítás épen nem látszott meglepni, legfeljebb azt mondta
magában: «ejnye, de megjavultak a szemeim!» A víz fölött elterülő
halzsir pedig épen nagyon megnyerte magas tetszését. Azt mondta rá:
«bouillon» s elkezdte con amore szürcsölni, sőt a princzet is kinálta
nagyon; és jó kedvében meghengergőzött a tóban. Az elemésztett
halzsiromért azonban meg volt nekem is a jutalmam, mert a legközelebbi
fejéskor czethalam huszonhét liter tejet adott, melyből én mindjárt
sajtot készítettem. A tárczámba pedig rögtön feljegyeztem a gazdászati
tudnivalók közé: «Ha azt akarod, hogy a czet jól tejeljen, adj neki
fejés előtt halzsir-abrakot».
A szalonnakifőzésből még egy közvetett előny is származott rám nézve:
az, hogy az óriási nagy barlang lassankint úgy befült a szalonna
máglyától, hogy vége felé teljes tizenhat fok (Reaumur) volt a hévmérsék
ebben a rengeteg szobában, a mi épen elég.
Nekem a tűz fényénél, ha egyszer megraktam a máglyát, a míg az kiégett,
nem volt egyéb dolgom, mint elővenni azt a vékony, csaknem átlátszó
irhát, a mit a physeter epidermise alól kifejtettem, s azt felszabni és
megvarrni mindenféle női öltözeteknek.
Hát az ember, a kinek módja van benne, maga stafirozza ki a
menyasszonyát.
Egész nap ingeket, peplumokat varrtam, (az utóbbiaknak, az igaz, hogy
nem nagy varrás kellett).
S annak az embernek, a ki egész nap azt a hegyes vasat kezeli, a minek
tű a neve, vakmerő gondolatok szoktak szülemleni az agyában, a miről
minden czéhmester és atyamester, a kinek e szakbeli munkásokkal volt
valaha dolga, tanubizonyságot tehet.