Isten legyen irgalmas árva lelkének.
Ez történt Dobozy István uram főbirósága alatt 1656. április 15-én.
Nem sok időre azután ismét új tűz ütött ki a városban éjnek éjszakáján,
de hála Istennek, rögtön elnyomatott; sőt nemcsak az, hanem maga a
gonosz gyujtogató is kézre került, a kiben mindjárt ott a helyszinén
felismerték álruhája mellett is Bereczk Mártont.
A gonosztevő forró tetten kapatván, magát semmivel nem védelmezheté, a
miért is arra itéltetett, hogy nyársba húzatva, izzó tűzön süttessék
meg.
Nem volt kedvére a kegyetlen sententia az elitéltnek, a miért is a
kivégeztetésre rendelt napot megelőző éjszakán trafikát gondolt ki a
porkolábbal, s azt rávevé, hogy őt bocsássa szabadon, azt igérve neki,
hogy ha megszabadul, ezer aranyat fog neki ajándékozni.
A porkoláb kételkedett Bereczk szavaiban, mert tudva volt előtte, hogy ő
csak egy zsellér ember, honnan venné ő azt az ezer aranyat egy sommában?
Miért is addig nem hajlott a rab szavára, a míg az meg nem vallotta
neki, hogy Vértesen lakó Szücs István bátyjánál van neki eltéve kétezer
darab aranya, az úgy is kárba veszne, ha ő meghal; felét vegye el
magának a porkoláb.
Ez az emberséges ember úgy tett, mintha mindenre ráállt volna; titkon
azonban tudósítá a tanácsot a fogoly szavairól, ki is a midőn legjobban
hinné, hogy pénze által megszabadul, azt tapasztalá, hogy Szücs Istók
bátyját is odahozák vasraverve.
A pénzt csakugyan megtalálták nála, teljes értékű körmöczi aranyakban,
azt kiadta mindjárt Szücs Istók; ez is volt a szerencséje, különben majd
szolgált volna neki a háromszegletű korona.
Bereczk Márton, látva, hogy el van árulva, s most már nem elég, hogy
kínos halállal kell meghalnia, hanem még a kínvallatásnak is alá kell
vetnie magát, – önkényt megvalla mindent.
Legelőször is azon kezdé, hogy «nem igaz, mintha az egy hónap előtt
máglyán megégetett Apáthi Anna gyujtogatott volna; soha sem cselekedte
ez azt, az egész önvallomás kigondolt hazugság, hanem így van a dolog:
Ő szerette Apáthi Annát, és el is akarta venni feleségül; a leány atyja
azonban tehetős polgár ember levén, elutasítá, azt mondván, hogy nem
adja leányát sült parasztnak, ha csak legalább kétezer aranyat le nem
tud számlálni előtte.
A két szerető azonban így is gyakran összejött, este, titokban, a míg
Apáthi uram a pinczeszeren mulatott komái társaságában, az alatt ők
ketten Balóné fonóházában találkozának, a ki azonban jó erkölcsű asszony
vala, s mindig jelen volt, a míg együtt beszélgettek s később lámpásos
szolgálóval kisérte haza Annát, a kit szelid magaviseleteért nagyon
kedvelt s szerencsétlen szerelme miatt igen szánt.
Egy este, a midőn így együtt mentenek haza Apáthi uram házáig; rendesen
a csizmadia-czéh állásának szegletén szoktak elválni, mert Bereczk nem
tartá tanácsosnak egész a házig elmenni, ott Márton azt mondá a lámpást
vivő szolgálónak, hogy engedje neki a mécsnél meggyujtani pipáját.
Anna olyan szépen kéré, hogy ne tegye azt; ime a magistratus kihirdeté,
hogy senki a dohányt török módra színi ne merje, nagy büntetés alatt;
még nagyobb büntetése van annak, ki az utczán a lámpásból kivett
mécscsel jár, a sok tűzveszedelem miatt; de Bereczk nem hajtott rá,
hanem meggyujtá pipáját, s mikor már az égett, azt sugá Anna fülébe:
– Nekem fog már adni apád: le tudom számlálni asztalára a kétezer
aranyat.
Anna először megörült; azt gondolta, hogy kedvese tán kincset talált, a
mi után az akkori háborgós időkben nagyon keresgéltek mindenfelé, hanem
azután elszomorodott, arra gondolva, hogy szegény ember nem szokott
egyszerre gazdaggá lenni.
– Honnan vetted ezt a sok pénzt?
– Azt ne kérdezd. Lidércz hozta; lelkemet adtam el érte, hogy téged
megvehesselek rajta.
A leány nem tudott kivenni belőle semmit, s nagy búsan elvált tőle, egy
cseppet sem örülve annak a jó hírnek.
Alig ért azonban házuk ajtajáig, a midőn egyszerre fény borítja el a
piaczot, s a mint visszatekint, a csizmadiaállást lángokba borulni
látja.
A lámpásos szolgáló erre sikoltva futott el, ő pedig egyedül maradt
házuk ajtaja előtt.
Egy pillanat mulva futást hall, utána káromló kiáltozást s rémkedve
látja maga előtt elfutni kedvesét, ki a mint őt megpillantá,
visszakiálta rá: «fuss be a házba Anna, a hadnagyok jönnek!»
A piacz tulsó végéről lóhátas hadnagyok nyargaltak elő.
A leány ekkor tudott meg mindent. Szeretője bérlett gyujtogatónak adta
el magát, mordályégető lett kétezer aranyért!
Bereczk odább futott, a mellékutczákban útat vesztve, a hadnagyok csak
Annát találták ott.
Anna egyedül maradt az utczán, a lámpahordó cseléd is elfutott s a mint
a lovas hadnagyok oda értek, s azt kérdezék a leánytól: nem látta-e azt,
ki a szint meggyujtotta? azt felelte rá: «én gyujtottam azt meg!»
Ott elfogták, börtönre vetették. Mindent magára vallott. A sok ízben
történt égetéseket mind magára vállalta, azért, hogy azt az embert, a
kiért szerette az életet, megmentse az üldözéstől, s talán azért is,
hogy a ki megútáltatta vele az életet, a helyett meghaljon.
Bereczk Márton jól tudott mindent, a mi a tanácsházban történt Annával,
de nem volt bátorsága önmagát feladni, hogy őt kiszabadítsa. Hallotta
azt is, hogy halálra itélték; látta tollkoszorúval megkoronázva
körülhordatni őt a város utczáin; mindenütt utána ment a szekérnek, s
hallgatta a kikiáltó szavait, a ki minden utczaszegleten elmondá
fenszóval a népnek, mit vétett e leányzó és mint fog lakolni szörnyű
bűneért? Isten legyen lelkének irgalmas! A nép sárral hajigált és
leköpte.
Nem volt bátorsága oda rohanni és megváltani őt e kínos szenvedéstől.
Végig nézte, hogy kötözték ki a máglyára azt a leányt, a kit szeretett s
a ki érte föláldozta magát? a nyelvén lebegett a kiáltás: «ne bántsátok!
ő ártatlan, én vagyok a gyujtogató!» azután látta, hogyan emelkednek
körüle a lángok, hogyan borítja el a füst egész alakját? Egyszer a szél
megbontotta a füstöt, hogy az áldozat arcza kilátszott: úgy tetszék
neki, mintha ő rá nézett volna.
Egy óra mulva hamuvá lett a máglya; ő még mindig ott állt az
utczaszegletnek dülve, dühös forgószél csapott végig a téren, az
felragadta a fekete hamut a máglya maradványaiból s megkavargatva körül
a levegőben, szétszórta azt az egész városon; őt is behinté vele, arcza
és szemei tele lettek kedvese hamvaival.
És ekkor fogadást tett magában, hogy rettenetes bosszút fog állani érte:
porrá leégeti ezt az egész várost. De Isten megrontá a gonosz szándékot,
mert a midőn egy erős fölszél támadtával a város végén álló filagoriára
akará hajítni a szurkos csóvát, a mitől bizonyára egyik szélitől a
másikig égett volna le az egész város, a tűzőrök észrevették és
elfogták.
Ezen vallomása után megrendítő fölfedezéseket tett Bereczk Márton azon
országszerte elterjedett gonosz társulatról, melyet akkoriban
«mordályégetők» neve alatt tanult átkozni az ország.
Vallomásai jegyzőkönyvbe irattak, s minthogy ezek által nagy
szolgálatokat tett a köztársaságnak (így hívta magát akkor Debreczen
községe – és valóban az is volt: egy önkormányzatú kis Róma), azért
elengedteték neki a nyárson való megsüttetés, s egyszerűen feje
vétetvén, úgy égettetett meg. A kétezer arany tűzkárvallottak
segítségére fordítódott.
Itt több lap ki van szakítva a jegyzőkönyvből s az utánuk következő lap
szélére ez van irva:
«Idegen hadak jövének a városba, kik a jegyzőkönyvet megkapván, abból
több paginákat kihasogatának».
Őrizze meg az Isten ezt az országot hasonló veszedelmektől.