Két évig gyűjté a fegyveres hadat Robert Görögország új császárja ellen,
a régi nevében; két év után harminczezer harczos férfi szállt Otrantónál
hajókra, azok között ezerháromszáz norman vértes lovag, a sereg magva és
színe.
A fejedelem legjobb két alvezére is vele ment, az egyik volt elsőszülött
fia Bohemund, a másik: hős neje Gaita.
E hölgy férjétől tanult harczolni. Ő is, mint Guiscard, egyik kezében a
kelevézzel, másikban a karddal rontott az ellenség közé, s ha nem
látszott is ki egy fejjel az egész hadrend közül, miként férje Robert,
de kihallatszott a csatarobajból csengő aczélhangja, a mint a viadal
közepett lelkesülésre buzdítá a csapatokat; egy Pallas istennő; nem az a
Pallas, a ki a hímzést és szövést feltalálta, hanem az, a ki az Ilias
harczaiba pánczélos kebellel szállt alá.
Ott, hol Apulia és Epirus partjai annyira megközelítik egymást, hogy két
fejedelmi kalandor, Pyrrhus és Pompejus hidat vélt verhetni a tenger
fölött, egyik országtól a másikig, ott szállítá keresztül százötven
gálya Guiscard seregét Görögországba.
Byzanczban jól tudták, hogy Robert támadó haddal jön, egy ál-Michael
császárt hozva magával, és azért még sem állt senki ellene sem a vizen,
sem a parton. A szigetek, a partvárosok mind meghódoltak Robert neve
előtt, s nem állt előtte semmi akadály többé, mint csupán Durazzo,
Görögország déli kapujának kulcsa.
Hanem e kapu jól be volt zárva előtte. Albánok és makædonok védték a
bástyákat, a kik még nem feledték el, a mit Nagy Sándor idejében tudtak,
sőt tanultak is még hozzá valamit: a görögtűzzel való bánást. A görög
jól tudott harczolni a falak mögött.
A normanok kegyetlen leczkéket kaptak tőlük a hadtudományból.
Megismerték a veszedelmes onagert, mely mázsás köveket hajigált sátoraik
közé, a mérges scorpiót, mely ezer ölnyire elröpíté a nyílvégű kópját, s
keresztül fúrta azt minden paizson, pánczélon; a sornyilazót, mely
egyszerre ötven nyilat lőtt ki egy irányban a támadó ellenségre, hogy az
soronkint esett el; kőfaltörő kosaik munkáját meghiusítá az érczholló,
mely a fal tetejéről lenyult s a faltörőt felkapta, néha magát a buzdító
vitézt is felragadta tíz ölnyi magasra s onnan hajítá ismét vissza;
roppant ostromtornyaikat a bástyák mellett égette össze a görög tűz a
bennlevő harczosokkal együtt; majd Epirus régi istenei is segítségükre
jöttek a megtámadtaknak; azok a nyilak, mik Niobe büszke fiait egy nap
alatt leölték, tízezer bajnokot fektettek le dicstelen sírba a kalabriak
közül, ha ugyan volt, a ki eltemesse őket, míg haragos Aeolos derült
nyár derekán olyan hóförmeteges zivatart hozott a barbarok hajóhada
ellen, mely azokat szanaszét zavarta, egy részét az átkozott
acrocerauniai sziklák közé verve, hol Horácz megénekelt monstra
natantiáit hányja fel a háborodott tenger; a megmaradt rész ziláltan
jutott a görögök segélyére siető velenczei hajóhad torkába, hol a
szakálltalan ifju, Bohemund, két napig védte magát a félelmes úszó várak
ellen; a második nap zsákmányul engedte hajóit a győzteseknek, s
vesztett dicsőséggel menekült a partra.
Guiscard később keserves kamattal fizeté vissza a fényes respublica úszó
várainak e rossz szolgálatot, hanem ezúttal el volt zárva az útja még a
visszatérhetéstől is.
A dombról, melyen sátora állott, három ellenséget látott. Előtte az
ostromlott város állt, megközelíthetetlen bástyáival, miket elszánt,
ravasz ellenség véd, mögötte a tengeren Velencze hajói hosszú félkörben,
az ő rabgályáit vontatva maguk után, és jobb felől a hegyek útjain látta
alá szállani Komnén Alexius császárt hetvenezernyi haddal, míg a
negyedik ellenség, ez a láthatatlan, a dögvész, ott dúlt tábora közepén.
És a harcz sem volt igazságos, melyet kezdett; a császár, kinek nevében
fegyvert kötött, csak egy elcsábult kalandor; a zászlóra irt jelszavak
jelentése hazug; a harczkiáltás, mely a csatában hangzik, üres ámítás –
és Guiscard még sem veszté el lelkét.
Midőn meglátta a görög császár kibontakozó hadseregét, középen a
hirhedett varægerek hada (az északi zsoldosok, egyedüli félelmes ellenei
fajrokonaiknak, a norman vitézeknek), oldalt Thraczia manichæus hadai s
a szövetséges, török szultán lovas íjászai, mind harczhoz szokott nép
nem az elpuhult görög faj, akkor Guiscard lerontatott minden hidat, mely
háta mögött volt, senki még csak ne is gondolhasson a menekülhetésre.
És akkor felállítá seregeit a görög császár hadaival szemben. Csak
annyit mondott nekik, hogy itt e helyen harczolt Cæsar és Pompéjus a
világ uralmáért, Cæsar helyén most mi állunk, Pompéjus helyén áll
Komnén!