Átkozott a percz, mely e szót először hallotta hangzani.
De akkor tán lehetett ok ezt mondani, a mint most nincs.
Lehetett két párt: személyek pártjai.
Lehetett két párt, kik közül az egyik a végletekre akart menni, a másik
minden lehetőségnek fenn akarta tartani útját. S ezek nevezheték egymást
e gyülöletvevő szóval: mi és ti!
Most személyek nem csinálnak pártot többé.
Magas biró a közvélemény, ez itélt fölöttünk, elhullottak, kihullottak a
pártból: – és a pártok még is fogják-e egymást úgy nevezni: mi és ti?
Az események itéltek az elvek fölött, a possibilitások elvei
elhullottak, csak egy lehetőség maradt fenn: élni, együtt
Magyarországgal vagy együtt meghalni vele; megölni az ellenséget vagy
megöletni általa és a pártok is fogják-e egymást így nevezni: mi és ti?
Mi azon oltár, melynél az említett képviselő tovább is áldozni akar ezen
firma alatt «mi»- és nem akar másokat engedni áldozni, kiket «ti»-nek
nevez?
A szabadság oltára e? Ott áldozunk mi is. És nem tegnapóta; mióta élünk.
A gyülölet oltára-e? Ott is füstölögnek áldozataink, nem gyülölte senki
elébb a zsarnokokat, mint mi, és senki keserűbben.
A honszeretet oltára-e? Ha azok közt, kik ez oltár körül járnak, volt
különbség: az lehetett, hogy egyik az oltárra rakta áldozatait, a másik
elvette onnan. E különbség nincs köztünk többé. Egyikünk többet,
másikunk kevesebbet áldozott, de mindnyájan mindenünket és mindnyáján
örömest. Ott is egyenlők vagyunk.
Miért tehát: hogy mégis mi és tinek nevezzük egymast?
Tán mert egyikünk a hatalomban, a másikunk azon kívül van?
Ez csak egy testnek két része, nem két különböző test.
Két kar, mely egymásnak segít, és nem egymással küzd. Mikor nevezte a
balkéz a jobbkezet mi vagy tinek?
Tán mert egyikünk építeni, a másikunk rontani akar.
Együtt jár mind a kettő, csak a mit és hogyan? kérdések teszik a
különbséget.
Mondjon bárki jót, üdvöst, elérhetőt, mi pártolandjuk és hiszszük azt
is: hogy ha a jó, az üdvös, az elérhető, tőlünk fog származni, annak is
barátai lesznek azok, kik a hazának, kik a szabadságnak barátai, bárha
nem neveztetünk nostrasoknak.
Ki itt, ki most a mi és ti vezér fonalát feltudja találni, annak csak
személyek, csak érdek adják a pártkérdést, nem elv.
Elv csak egy van: szabadság, nemzetiség.
És ez senkinek sem tulajdona.
De nem is fegyvere.
Midőn valaki a képviselők soraiból harczot kezdett a visszaélések ellen,
ti azt a szabadság ellenének; ki vele egyetértett, szabadság elleni
pártnak neveztétek vagy hagytátok nevezni, mert az, ki ellen a harcz
intézve volt, mentség helyett, mellét verte és mondá: én a szabadság
vértanuja vagyok. Ellenünk emeltétek védelmére a szabadság paizsát.
Mi inkább hagytuk magunkat sujtani a fegyverrel, melynek neve szabadság,
mint azt azon kézben összetörjük, mely azt ránk emelte.
Most látjátok, hogy kit védtetek e fegyverrel? ismeritek a kezet, mely
azt elejté, újra fel akarjátok-e venni?
A helyett, hogy azt mondanátok: csalódtunk, ellenségeinknek láttunk, de
jól esik tudnunk: hogy ha voltatok is ellenségeink, nem voltatok a
szabadság ellenségei, akartok-e pártharczot folytatni, melynek okát nem
tudjátok adni?
Mi nem mondjuk tinektek, hogy ellenségeink vagytok, mert Madarásznak
vagytok barátai, de ti se mondjátok azt: hogy nem vagyunk barátaitok,
mert nem áldozunk a ti oltáraitokon.
Mi nem küzdünk ellenetek, közületek támadt egyéniségek vétkeivel, ti se
küzdjetek ellenünk elvek hatalmával, melyek mieink voltak mindig és
lesznek mindig, mint a tieitek.
Nekünk nem fegyver a ti barátaitok bűne, nektek nem paizs barátaitok
erénye.
És egyik sem ok arra: hogy magunknak külön oltárokat építsünk, hol külön
áldozzék a Juda, külön Israel.