Kérdeztem egykor egy, magát nagy republicánusnak tartó embertől, hogy
miért óhajtja ő a köztársaságot?
Mert a királyt gyülöli, úgymond. Mert a király rosszul bánt népeivel.
Tehát ha jól bánt volna velök, akkor ő nem volna republicánus.
A mi republicánusaink nagy részének nem a királyság alapeszméje, hanem a
perfid Habsburgok ellen van kifogása.
Ily alapon nagyon rövid jövendője volna a republicánus elveknek.
Én a királyoktól nem várok soha semmi jót; nem ők az okai, hogy nem
lehetnek jó emberek, hanem a vak fátum, mely belőlök isteneket akart
faragni.
Királyság mellett az országnak mindig kétféle érdeke van: egyik a
nemzeté, másik az uralkodóé.
Legtöbbször, mikor a nemzet érdeke a béke, akkor a királyé a háború és
megfordítva.
Azért én azt mondom: hogy míg kénytelenek vagyunk vele, tűrjük a
királyokat mint szükséges rosszat, de ha ellehetünk nélkülök, ne
kérdjük: hogy melyik volt jó, melyik volt rossz.?
Az: hogy volt, magában elég ok arra: hogy ne legyen.
De még azt elmondani: hogy a Habsburgok rosszul bántak velünk, nem elég
ok arra: hogy a trónt elégessük.
Gondolkozzatok róla, republicánusnak lenni nem annyit tesz, mint a
Habsburg családot detronizálni.