Nem beszélek az ingerültség hangján.
Vannak saját feleink között, kik a népet a kaputosok ellen igazgatják.
Ez a veszélyesség szempontjából nem sokat árt. A magyar nép józan és
becsületes, az bizony nem fog revolutiót csinálni azért: hogy egyik
ember posztóban jár, a másik vászonban.
Többet árthat azonban ez agitatió politikai szempontból.
Tegyük fel: hogy ez elv vérré válik a népben.
(Én ugyan nem szeretem ezt a különböztetést tenni, előttem minden
honpolgár a néphez tartozik, nem csupán azok, kik posztóruhát nem
viselnek.)
Akkor a legelső új országgyülésen ilyen szép pártcombinátiók lesznek.
Egy szláv párt, mely oly férfiakból állana, kik azon csekély hiány
mellett: hogy kaputot nem hordanak, nemcsak a magyar érdekeket, de még a
magyar nyelvet sem fognák ismerni.
Lenne egy másik román párt, egy harmadik szerb párt, és Isten tudja
hányféle nemzetiségi párt.
Mert a nemzetiségi kerületek ez ideig választották ugyan azokat, kikben
bizalmuk összpontosult, de legalább olyan embereket, kik
felvilágosultságoknál fogva nemzetiségünk előhaladásának nem kerékkötő
lánczai.
S mindez miért?
Azért, hogy a kaputos országgyűlés nem határozott még az
élethalál-perczekben a regáliák felől.
Az olyan statusférfiakat sem irigyeljük senki álladalmának, kiknek
diplomaticus utópiái nem terjednek túl a bormérésen.