Mit ezelőtt két hóval mondék: hogy a Habsburg-dynastia tulajdon érdekei
ellen küzd, fényesen van bizonyítva a márczius 6-iki manifestum által.
Megvallom: hogy ennyi eszélytelenséget nem vártam a Habsburgoktól.
Hittem, hogy a visszavonulás útját nem fogják elzárni maguktól; hittem:
hogy azon esetre, ha mindent elvesztettek, megtartják azt a magasztos
álarczot, melylyel egy Mária Terézia oly nagy hatást tudott gyakorolni
szorult állapotjában.
Hittem: hogy majd, ha a felzaklatott nemzetiségek előállnak megcsalatott
igényeikkel, ha Ausztriáról lehull a kölcsönzött erő, ha a habsburgi
királyok járnak egyik néptől a másikhoz, kérve a multak feledését, s
igérve mindent a jövőben; hittem: hogy akkor a magyar lesz a legutolsó,
kihez kétségbeestökben bocsánatért és oltalomért fordulandnak, s a
legelső a ki vétkeiket el fogja feledni.
E lehetőség elenyészett.
A dynastia kimondá: hogy számára nem létezik többé Magyarország.
Erre nem lehet más felelet, mint ugyanaz megforditva.
Míg bennünket csak vert, addig talán hihettük, hogy királyunk akar
lenni, de most azt mondja: hogy meg vagyunk halva s tulajdon létünk
temetésére hív meg.
Ebben irta alá uralkodása halálos itéletét. Mert ez többé nem
belviszony. Ez az Európai diplomátiát érdeklő tény s azzal tréfálni nem
lehet.