Sokan és sokat beszéltek ezen törvényekről.
Némelyek ezeket tették küzdelmeink czéljává, mások épen ezek ellen
támasztották a lármát, ismét mások ezek alapján hittek egy végül
bekövetkezhető békekötést.
Korszerűek-e ezen törvények, voltak-e azok, vagy lesznek-e, arról itt
nem akarok beszélni; csupán az iránt akarok némi derűt előidézni, miért
félnek némelyek e törvényektől?
E törvények régi alkotmányos jogainkon épültek. Általuk nekünk a
dynastia semmit ajándékba nem adott; mégis úgy látszik, mintha e
törvények keletkezése nem lett volna ingyen. Mintha azok, kik ezeket
kieszközölték, viszont a nemzet nevében igéreteket tettek volna, miknek
megadását a nemzet egyhangúlag visszautasította.
Ezért most a harcz.
E harcz végével akár jobbra düljön az, akár balra, az 1848-iki
törvényeknek nem nagy szerep jutott.
Ha a dynastia e törvényeket minden ellenigéret nélkül aláirta, megölte
magát: ha őt ennyire lehet kényszeríteni, akkor annyi erővel újra
alkothatjuk az egész constitutiót.
Ha pedig ő kényszeríthetne bennünket arra, hogy alkotmányunkért angáriát
fizessünk, ugyanannyi erővel meg is semmisíthetné az egész constitutiót.
Ezt látszik, hogy akarja is tenni.
Az intermediáló törvényekhez úgy látszik, sem a nemzetnek, sem a
dynastiának nincs nagy ragaszkodása.
Ezért nem hiszem: hogy azoknak, minden benfoglalt szép és jó mellett is,
nagy szerep jusson a jövendőben.