Debreczen, február 9, 1849.
E háború sokáig nem fog tarthatni.
Még pedig azon egyszerű okból nem, mert Ausztria részéről idestova
elfogy a nervus belli, a pénz. Soha Ausztria financialis tekintetben
rosszabb lábon nem állott, mint most.
Tetemes mennyiségű status-adóssággal terhelve, melynek nem akar gazdája
akadni. E mellett két leggazdagabb országában minden jövedelemforrás egy
év óta végképen elzárva.
A kremziri országgyűlés ugyan elhatározta a nyolczvan millió kölcsönt,
de nem mondta meg, hogy honnan.
Külső pénzhatalmasságoktól?
A Rothschild-család elkezdte liquidatióit és nem kölcsönöz senkinek.
Angliának ott vannak éhen haldokló népei.
Az orosz kincstömegei csak a mesevilágban léteznek. Gazdaggá vagy
kereskedelem, vagy ipar, vagy termesztés tehet egy birodalmat.
Oroszország ezeknek egyikéről sem híres s azért ha dobra nem üti is
családi dolgait, van neki mit dolgozni tulajdon határain belül. Különben
is dynastiáknál a perfidia nem lélekben járó dolog s Ausztria jól érzi
azt, hogy Oroszország egy nyügös vetélytársától szabadul meg a monarchia
felbomlása esetén.
Nem marad hátra egyéb, mint tulajdon népeire vetni ki a kölcsönt.
Itt ismét az a kérdés áll elő: hova és mire?
Csehországra? Ennek minden gazdagsága az aristokratáknál van, azokra
adót vetni nem lehet, a szegény cseh földműves keskeny telkén pedig
eddig is annyi adóteher fekszik, hogy azon egy fillérrel több el nem
fér. Galicziában sem teremnek a fenyőfák aranyat, Olaszország,
Magyarország csatamezőre van téve, kereskedés nincs, útak, vámok, pósták
jövedelem nélkül maradtak, az ipar hanyatló félben. Egyszóval sehol
kilátás alapot nyerhetni csak egy milliónyi új adóra.
Vagy tán érczjegyeket fog kibocsátani, mint eddig? Status-papirosokat,
újabb felelevenítésére a börze-játéknak?
Ez ugyan immorális dolog, de egy statusnak minden szabad, a mi lehet.
Mi nem hisszük, hogy lehető legyen.
Kinek lenne kedve egy játékasztalhoz ülni, hol bizonyosan tudja még az
összeget is, a mennyit a bankárnak nyernie kell? Nem, annyira nem
haragusznak az emberek egymásra, hogy egy harmadik kedveért akarnák
egymást kirabolni.
Vagy tán tontinákat, életbiztosító intézeteket fog alakítani? Ily
időben, mikor az emberek nem számítnak a megöregedésre, a tontinák élete
sincsen biztosítva.
Vagy sorsjátékot hirdetend egy-egy galicziai uradalomra, melynek
földesurát a parasztokkal agyonverették, hogy legyen a dynastiának mit
ellutrizni, sőt tán éppen egy-egy magyar rebellis jószága jut ily
koczkajátékra, ki alázatosan visszament hódolni Windischgrätzhez s ki
nagyon fog örülni, hogy tulajdon jószágára sorsjegyeket vehet? Még ez
legnépszerűbb eszme. Az emberek szeretnek a hirtelen meggazdagodásról
gondolkozni s így rendesen az olyan realitás, mely becsűár szerint megér
kétszázezer forintot, be szokott hozni a lutrizónak rendesen másfél
milliót. Ha simplex ember tenné, azt mondanók rá, hogy csal. Azonban a
dynastiának minden szabad, – a mi lehet.
Hátra van végre a bibliai kifogyhatatlan olajos korsó, a papiros pénz.
Ez legrövidebb útja a kölcsönfelvételnek. Annyi száz millió bevallott és
kétannyi be nem vallott forgásban levő papirpénz mellett még lehet
akármennyit utána erőltetni, csakhogy háború idején ezzel hamar
megcsalja magát a kibocsátó, mert mentől többet ad ki, annál inkább
emeli a reálértéket, annál többe kerül magamagának az élelmi szerek s
háborúi készletek beszerzése, magamagára árverez a papirosok által. Ha
pedig árszabályt hoz be, akkor éppen semmit sem kap. Példa rá II. József
császár a török háborúban.
Egyszóval Ausztriának nagyon nagy kilátásai vannak a küszöbön álló
egyiptomi hét-sovány esztendőkre.
Ezért mondjuk mi, hogy e háború nem fog sokáig tartani.