Windischgrätz több proclamatiói egyikében azzal vádol bennünket, hogy
kormánybiztosaink által meg akartuk mérgeztetni a győri élelmiszereket.
Ha volna kormányunk vezetői közt valaki, kiről ily intézkedést
feltehetnénk: ha elhihetnők, hogy ilyesmi csakugyan kisérletbe vétetett,
bizonyára e szándék védelmét nem vállalnánk magunkra.
Az immoralitást nincs mivel menteni. De mi ezt rágalomnak nyilvánítjuk.
Kormányunk ilyesmit nem parancsolhatott!
Ha tette valaki, a kormány helybenhagyása nélkül tette.
Mi oka lett volna a kormánynak ilyesmit parancsolni?
Mikor hadseregei állanak az ellenséggel szemközt, mi oka lett volna
orgyilkosságra?
Lehetett volna-e ilyen parancsot kivinni? lehetett volna-e eredményt
várni tőle? És ha lehetett volna, minő eredmény leendett volna az?!
A népjogok lábbal tapodása, szentségtörés az emberiség törvényeiben,
fölhivás minden bűnre, minden alacsonyságra.
A lelkesedés harczában a szent ügyről ily alacsonyság minden zománczot
letörölne.
Jaj volna nekünk, ha elleneink becsületesebbek tudnának lenni, mint mi.
És ha nem akarnának azok lenni, nem állana-e ugyan azon fegyver
hatalmunkban, melyet mi vettünk kezünkbe s kinek volna akkor kedve egy
harczot fölidézni, melyben azé a győzelem, ki legtöbb alacsonyságot tud
elkövetni?
Átkozott volna, ki a magyar nemzetet ily gyalázattal akarná
megbélyegezni.
E vád ellen a nemzet és minden becsületes ember nevében tiltakozunk.
Ha akarta ezt valaki tenni, az nem lehetett magyar, nem lehetett mi
közülünk való.
És ha közülünk való volt, akkor komolyan igényeljük a kormánytól, hogy
ez ügyünket és nemzetiségünket megbecstelenítő vádat szigorú vizsgálat
alá vegye.