Debreczen, február 8.
Pest elfoglalása mindenesetre próbaköve volt sok embernek. Még pedig nem
csupán a becsületesség próbaköve, hanem egyúttal az okosságé is.
Azok, kik tőlünk átmentek az ellenséghez, csak két egyenlő nagyságú
rossz között választottak.
Megmutatta a következés.
Windischgrätz meghagyta nekik a meztelen életet, és jószágaikat minden
hódolatnyilvánítás daczára elfoglalta. És az természetes.
Windischgrätznek emberekre nincs szüksége, hanem jószágaikra igen.
Embereket kap ő szilárdabbakat, okosabbakat, becsületesebbeket tulajdon
felei közt, mint kik mitőlünk, gyáván, bűnbánó képpel vándorolnak hozzá.
Ezeket egyszerűen kifosztja s hagyja futni.
Ennél rosszabb azon esetre sem történhetett volna velök, ha a mi
seregeinkből, mint hadifoglyok estek volna, az ellenség kezébe. Ha
tökéletesen legyőzettünk volna akkor is csak azon nyomorú sors várt
reájok, a mit igy nyertek. És ha győzni fogunk, mi vár reájok akkor?
Nem halál, mert hiszen _mi nem szennyezzük be polgárvérrel ügyünket_. Ők
élni fognak. De hát élet-e az, mely legdrágább kincsét, a becsületet
elvesztette? Nem nézhetni szemébe a legkisebb embernek, ki
becsületességében állhatatos maradt. Gyávának, hazaárulónak neveztetni
ismerőseitől. Kit rokonai kerülnek, barátai nem ismernek, kire semmi
nemesebb öröm nem vár a világon többé. Az ilyen életnél jobb a halál. És
ezt magok szerezték maguknak. Fölfedték jellemök gyöngeségét a világ
alatt.