Akkor eljönnek a számolás napjai.
A büntetés nem érheti azon népeket, kik ellenünk támadtak; hanem azokat,
kik őket ellenünk vezették.
… Jaj nekünk, ha azt hiszszük, hogy van még egy harmadik jövendő szép
csendes megnyugtató eszmékkel tele, mely nekünk is boldogságot adjon,
ellenségeinket is kielégítse.
Jaj nekünk, ha azt hiszszük, hogy minket zsarnokaink még szeretni
fognak.
Szeretni akkor, ha megalázzuk őket; holott akkor sem szerettek, mikor
felmagasztalók.
Vagy szeretni akkor, ha ők törnek le minket: holott akkor sem szerettek,
midön féltek tőlünk.
Jaj nektek, kik még most is bízni tudtok: elsők lesztek, kik kétségbe
fogtok esni.
Jaj nektek sápadt arczok emberei, kik azt mondjátok: még nincs ideje…
még tíz év kell rá, még várni fogunk…!
E tíz évet nem fogjátok megérni.
Ellenségtek nem mondja: hogy még tíz év kell rá, hogy titeket kiírtson.
Holnap, vagy ma, vagy egy óra múlva, mihelyt úr lehet, ismét fejetek
fölött a pálcza. Ti meg nem csaljátok őt, mint ő megcsalt titeket. Ti
hiába mondjátok neki: hogy őt teljes életetekben szerettétek, nem fogja
elhinni, mint ti elhittétek neki. Olvassátok meg a történetet, akadtok
vérrel írt sorokra, mikből megtanulhatjátok: hogy midőn a királyok
legyőzték alattvalóikat, kik szabadságukért küzdöttek, azoknak még a
tejszopó gyermekeit is legyilkolák. Vagy azt hiszitek, hogy azóta a
királyok jobb erkölcsöket tanultak? Kárhozott, a ki emberben hiszen!
Napok, órák és perczek vannak számotokra hátra.
Hét hónapot elpazarolt az új életből emberben-hivéstek. Megalkudtatok-e
a sorssal, hogy még új hét napot adjon a sárbavetett időhöz?
Szabadság Istene! Ha egy Martinovicsnak, ha egy Szentmarjainak hét
hónapot adott volna a sors, hogy cselekedjék az alatt, a mit e honra
üdvösnek, jónak talál, kezébe adta volna az ország kormányzatát, a
nemzet bizalmát, milliók egyetértését, magyar pénzt, magyar
hadseregeket, szabadsajtót, szabad szólásjogot, s a mi legfőbb:
ellenségeink széttört, megalázott erejét; mit tett volna az ennyi drága
idő alatt!
Midőn bátor lelke volt tenni, szólani, izgatni, ezreket egyesíteni egy
közös czél kivitelére akkor is, mikor azt tette egy elnyomott országban,
titokban, minden perczben fejét koczkáztatva, nem tudva: hogy kit
barátjának hisz, nem lesz-e árulója? nem bírva sem pénzt, sem fegyvert,
csak szabadulni vágyása kétségbeesett érzetét, mikor minden kimondott
szónak, minden leírt betűnek bírája volt és bakója: s még sem sápadott
el azt leírni, azt kimondani…!
S ti, kiket most a szerencse tenyerére vett, még mindig féltek, még
mindig kétkedtek kimondani a szót, melyet megvédeni fegyver van
kezeitekben, midőn a szabad szó kimondásával nem a gyalázatos vérpad,
nem a vérvörös bakó, hanem a dicsőséges nyilt harczmező s a sápadt
ellenség áll szemben? Midőn szólani lehet az egybegyült néphez, ki
_halál_ helyett _életet_ dörg vissza szavaitokra! Midőn írni lehet s
bátran alá tenni neveiteket? Ti hazám fiatal költői, kik míg apró
csecsebecsékről kellett szólani, ezerenként álltatok elő s most midőn
itt volna az ideje, hogy azok, kiknek lelkében Isten ihletésének
szikrája ég, menjenek azzal világot és lángot gyújtani a népek lelkében,
most hallgattok, mint viharban az erdei madarak?
Nem szállt-e reátok az Isten szent lelke?
Hajdan tizenkét egyszerű ember képes volt a világ minden hamis isteneit
legyőzni a kettős tüzes nyelvnek erejével. Most nem akadna-e tizenkét
apostol, ki az újabbkor álisteneit leverje trónusaikból?
Nem jött-e el hazátok Messiása? Nem láttátok-e csodatételeit, nem
láttátok-e mint aludt szavaira a bálványok oltárain az áldozat tüze? s
mint gyuladt örökké égő láng a nép szívében a szabadság istenének
tiszteletére?
A szabadság megváltója megkezdte újvilágteremtő bucsújárását: föl, ki
magában a tűzlelket érzi! nem eljövendő többé: jelen van az idő, mely
Isten országát meghozza a földre: menjetek szét és tanítsátok meg a
népeket: _hogy Isten minden emberek fölött van és ember nincsen emberek
fölött!_