(1848. nov. 12.)
Annyi ember lesz földönfutóvá!
Annyi becsületes férfi, ki honát és a szabadságot imádta, veszté el
hazáját, de nem a szabadságot.
Kizavarta őket anyai fészkükből a koronázott bűn, a hű polgárok vándor
madarakká lettek. De jön még tavasz, melyben a vándor madarak fészkeikbe
ismét visszatérnek s futni fog a zsarnok s nem fogja követni senki, csak
gyilkos tetteinek kisértő emléke.
És azok, kiket a szolgák királya hontalanokká tett, találni fognak egy
közös hazát, hol tán inséggel fognak küzdeni, de nem rabszolgasággal.
A szabadság vándorai mindenütt feltalálják egymást Legyen e hon
Francziaország vagy Magyarország, az olaszföld vagy a Kaukasus, ott
találkozni fognak azoknak arczai, kiknek lelkei együtt jártak a szabad
eszmék szellemországában, s azon föld, mely őket befogadja, szent lesz
az emberek és az Isten előtt, határait sem zsarnok, sem szolga át nem
fogja lépni. Ott lesz a szabadság Jeruzsáleme, melyhez a tiszta lelküek
messz e földről vándorolni fognak, ott fogják őrizni a legyilkolt
népszeretet örök frigyládáját, onnét fognak szétmenni hirdetni a
népeknek, hogy a szabadság Jézusa nem halt meg, hanem föltámadott!
Talán a te földed lesz az én hazám! mely hivatva van arra, hogy vérrel
kereszteltessék meg s jövendő neve _minden szabad népek hona_ legyen.
Forr, gyűlöng határaidon belül a népség, minden ajku nemzet, melynek
szabadsága össze van tiporva, siet szent földekre: kezében fegyvert hoz,
szívében lázas keserű érzeményt: a boszú reményét.
Országod szívében, fővárosod utczáin naponta harczi zene mellett idegen
férfiak fegyveres csoporti vonulnak, fiaid táborába sietve.
Lengyelek, olaszok, tyrolok, francziák, németek esküsznek szent zászlóid
háromszíne alá.
Kiket kiűzött minden országból a koronás önkény, itt jönnek össze, ide
vonja őket szabadságuk közös veszedelme, a közös elkeseredés.