(1848. okt. 9.)
Túl vagyunk a Rubiconon. Felszedtük magunk után a hidat, hogy vissza ne
mehessünk.
Válaszfal van multunk és jelenünk között; az egyik álom, a másik
ébrenlét. Történeteik nincsenek egymáshoz kötve; az egyik végződött, a
másik kezdődik és nem folyik egymásból.
Túl vagyunk azon, hogy még valaha alázatos, hűséges, királyokban hivő
nép legyünk.
Számunkra csak kétféle jövendő lehet hátra.
Ha vesztünk, sorsunk két szóban le van írva, e két szó: halál és
rabszolgaság.
Akkor sem lesz királyotok többé; a szívtelen önkény fog ülni a vérrel
festett széken, s azt a koronát, mit eddig szentelt fej viselt,
zsámolyul fogja tenni jogtapadó sarkai alá.
Ki egymásra uszítja a népeket: hogy hosszú tusák után egymás vérét
vesztve erőtlenül hulljanak zsámolyához, könyörögve, mint összemart
ebek, hogy adjon nekik békét és kölcsönös lánczot.
Ez sorsa azoknak, a kik életben maradnak, ha veszténk.