1848.
Budapest.
_Forradalom vér nélkül._[2]
(Márczius 15-ike. 1848.)
A mennydörgés azt mondja: «le térdeidre, ember: az Isten beszél!» A nép
szava is megdördült és mondá: «föl térdeidről, rabszolga: a nép beszél!»
Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt.
Márczius 15-ike az, írjátok föl sziveitekbe és el ne felejtsétek.
A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik.
A nemzet történetében ez volt az epochalis nap.
Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredt,
a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait,
miknek lánczait legközelebb találta. Martius 15-dikén reggel a fővárosi
fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott
türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek,
adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybe gyülekezvén, ez
alkalommal Jókai Mór következő proclamatiót kiáltott ki barátaihoz:
«Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel
bennünket. Európa minden népe halad és boldogul: haladnunk, boldogulnunk
kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük
jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak s kivánjuk, hogy legyenek azok
közösök mindenkivel. Kivánjuk a sajtószabadságot, censura rögtöni
eltörlését; a felelős miniszteriumot Budapesten; évenkénti országgyűlést
Pesten, és azt rögtön! Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási
tekintetben; kivánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék,
védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen; közös teherviselést; az
urbéri viszonyok megszüntetését; esküdtszéket képviselet alapján, magunk
választjuk biráinkat magunk közül; nemzeti bankot; idegen bankjegyeket
nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar
katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
A politikai statusfoglyok bocsáttassanak szabadon.
Unio Erdély és Magyarország között! Ezen jogokat követelni tartozik a
nemzet, bízni önerejében, s az igaz ügy Istenében! Egyenlőség,
szabadság, testvériség!»
E proclamatio minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a
nép, s kinyilatkoztatá, hogy azt saját manifestumául fogadja el.
Ekkor Petőfi Sándor lépe fel, s ezen honfidalt szavalá el a nép között:
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő: most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés: válaszszatok!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek, haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Fényesebb a láncznál a kard:
Jobban ékesíti a kart
És mi mégis lánczot hordtunk!
Ide veled régi kardunk!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
A magyar nép megint szép lesz:
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Hol sirjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az
egyetemi fiatalsággal egyesülni, először az orvosi kar csatlakozott
hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi, egyedül ezen kar tanára
szegült ellen a nemzet akaratának; senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál
hitta fel közgyűlésre a tanuló ifjúságot, s az egyakarattal követte a
vezéreket; künn az egyetemi piacz közepén, már ekkor túláradt néptömeg
közepette adá elő Vidats Pál, mikép gátoltatott az egyetemi fiatalság e
mozgalmakbani részvételtől? tanáraik mily kicsinyes fenyegetődzésekkel
akarták a meggyúladt lángot eloltogatni? Mondá, hogy megötödöltetéssel
fenyegettetének (kaczaj és zúgás). Ekkor a nép szónokai közül Jókai
harmadszor is nyilt piaczon felolvasá a proclamatiót s Petőfi elszavalá
fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a
proclamatió első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva
teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és
Heckenast nyomdájára menvén, hová a rend és béke föntartása
tekintetéből, választmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidats és Jókai
küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók, hogy kivánja-e az el
nem kerülhető kényszerítés be nem vártával, a kikiáltott tizenkét pontu
programmot, s Petőfi felolvasott költeményét censura nélkül kinyomatni?
A nyomdatulajdonos engedett, s a kivánt iratok rögtön németre is
lefordítva, nehány pillanat mulva a gyorssajtó alól ezerével kerültek
elő, melynek példányai egész délig osztattak ki, a szakadó eső daczára
szüntelen gyülekező közönségnek. E közben többen kezdtek szónokolni a
néphez. Szólt Irányi József, Vasvári, Bulyovszki, Egressi Gábor, Irányi,
Vidats, Jókai s néhány németül is, mi annak manifestuma, hogy ez ügyet
idegen ajkú polgártársaink is fölkarolták. A déli harangszó egy óráig
félbe szakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti
múzeum tere tüzetett ki.
Az eső szüntelen esett! Jó jel, mondá a nép, Párisban, Palermóban és
Bécsben, mikor a nép jogait követelte, szintén esett. Délután a múzeum
terén összegyűlt nép elhatározá a városházra menni, ott a polgári kart
és a városi tanácsot ez egyesülésre s kivánatai aláírására felszólítani.
A tanács-terem megnyittatott s tartott a nyilvános ülés, a piaczra
összegyülekezett nép szabadság mennydörgései között. A tanácsnak
benyújtattak a programm pontjai, s a tanácsjegyző mondá: hogy azok el
vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kivánt gondolkozási időt,
melyben a pontok tanácskozás alá vetethessenek. Megczáfolta őtet
Rottenbiller alpolgármester, kimondva: hogy már egész délelőtt
tanácskoztak e fölött; azután szónokolt Nyáry Pál, pestmegyei alispán, s
a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, ki az első és 11-ik pontok
rögtöni életbe léptetését is kivánta, a pontok a tanács által
aláirattak, s az ablakon át a népnek felmutattatának. E pontokat azóta
minden utczaszegleten olvashatták. A nép ideiglenes választmányát a
tanács és polgárság választmányával egyesítendő kimondani kivánta: hogy
Stancsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van, Budán,
miután kimondotta, hogy censurai törvény nálunk nincs, nem is volt soha,
szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel
hivatalától, e kivánata teljesítésére átment Budára, s a hatósági épület
udvarán, zászlója körül gyülve állhatatosan állt jogai kivánata mellett,
s míg válaszmánya által kijelenteték, hogy a helytartó tanács e három
pontba egyezett bele, Stancsics kiadatása, censura eltörlése,
sajtó-biróságnak a nép közüli választtatása, egyúttal kimondá, hogy a
katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni, ha azzal maga a nép,
saját czéljai rendes kivitelére, kivánna rendelkezni.
Ez nap délutánján, a nép kivánta a szinházi aligazgató Bajza Józseftől,
hogy a szinházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett «Bánk
bán» adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi; a szinház oltár volt
ma, a közönség szine volt most jelen ünnepi arczokkal, ünnepi ruháiban,
a nemzeti cocarda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve. Középen
a nemzeti zászló. Ezalatt a nép a megszabadított Stancsics kocsiját
önkezeivel vonva át Budáról a szinháztérig, bevonult a szinházba, mely
mindenki számára ingyen megnyittatott. A páholy-birtokosok is megnyiták
páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom perczében is oly
tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt
el, melyben hölgyek ültek. A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót,
Marseillaiset és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi
Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek
harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve,
a szinházi polgártársak kara éneklé el, a közönség ismételteté a
szavalmányt és dalt.
A közönség nagy része óhajtá Stancsicsot a szinpadon megjelenve látni,
azonban értesülve a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról,
kivánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék.
Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült. Másnap legelső
teendője volt a népnek, a nemzetőrség tettleges életbeléptetését
követelni, s e végre aláirások nyittattak meg azok számára, kik a
nemzetőrséget alkotni kivánják; néhány óra alatt több ezerre ment az
aláirás, a nép követelte a fegyvereket. A katonai hatóság jelenté, hogy
csak 500 fegyvert adhat, mert a többi Komáromba vitetett. Ezt Lederer
tábornagy katonai becsületszavára állítá. S az arsenált fölnyitni nem
akará. Lenn pedig a nép, mely már ekkor 20–25 ezerre ment, követelte a
fegyvereket s fenyegetődzék, hogy az arsenált feltöri, ha fegyvert nem
kap. Ekkor alválasztmány neveztetett ki a fegyverek kiosztása tárgyában,
s egy órai tanácskozmány után, Rottenbiller alpolgármester a teremben,
Jókai pedig a városháztéren összegyűlt népet nyugtatá meg, azon tervezet
közzétételével, hogy az illető tömeg, városnegyedenként, külön oszolván,
száz-száz férfit választana ki maga közül, kik óránkint felváltva, mint
nemzetőrök, az éjjel diadalfényben kivilágított város nyugalma fölött
őrködjenek, a többi fegyverek kiadása a következő napon fog sürgettetni.
Este a két testvérváros ki volt világítva, az utczákon lelkesült
néptömeg forrongott, harsogtatva: éljen a szabadság! az ablakokon
nemzeti lobogók függtek alá a szabadság nevével beírva. Egész éjjel rend
és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken
bujkáló csavargókat fogtak el, s hivatásuknak minden tekintetben
megfeleltek. Martius 17-kén az ideiglenes kormányzó választmány által
(mely állt a nép-tanács, megyei polgárság és egyetemi fiatalság
küldötteiből, közte három héber) elhatároztatott, hogy a mostani napok
örök emlékére az egyetemi tér, hol a forradalom legelőször kikiáltatott
«martius 15-kei térnek», a hatvani-utcza, hol a sajtó elfoglaltatott,
«szabadsajtó-utczának», a városház-tér pedig «szabadsajtó-térnek» fog
ezentúl elneveztetni, mely határozatot a tanács azonnal foganatba is
vette, s Landerer rögtön nagy betűkkel nyomatta az utczák eddigi nevei
helyébe a megörökítendő dicsőség szavait. Ugyanekkor kimondatott, hogy
minden czímek eltöröltessenek, semmi tekintetes és nagyságos többé. A
kivánalom, a mit a Bécsbe induló küldöttség, a király elé terjeszt, így
kezdődik: «Felséges haza!» Egy küldöttség átment Budára fegyvereket
követelni, miknek nyombani kiszolgáltatását a helytartó-tanács egész
örömmel igérte, s jelenleg a nemzetőrség óráról-órára szaporodik. A
kétfejü sasok minden királyi hivatal homlokáról levétettek, helyökbe a
nemzeti czímer tétetett.
A feketesárga szinek helyébe a nemzeti háromszinű festetett, mult éjjel
még a nádori palota is ki volt világítva, mi ez életben először
történik, sok más, soha nem történtekkel együtt. Tegnap a fehér zászlót
egy hölgy (Szatmáriné) vitte a nép előtt, a nép választottai ezért
nemzeti czimerrel tisztelték meg. Az egyetem is beadta reformkérdése
pontjait: szabad tanulás, szabad oktatás, a pénzügynek a nemzet általi
kezeltetése, ezeknek főpontjai maguk a tanárok és az összes fiatalság
által aláírva. A csend és béke e forradalom mellett oly jó lábon állnak,
mint még soha.
A boltok kirakatai nyitvák, a vásár rendben foly, a nemzetőrök minden
utczában portyáznak. Éljen a magyar szabadság! E három szót hallani
minden ajkról, minden utczán, minden zászlón ez van kifestve.
Dicsőség a népnek, mely jogait egy csepp vér elfolyása nélkül ki tudta
vívni, mely önmagát saját becsérzete által hagyja kormányozni! Kik a
lelkesülés szent perczében sem feledkeztek meg a kötelességről, mivel
magányosak személyi és vagyonbátorságának tartoztak. Kiket hon- és
emberszeretet gyulasztott lángra, s kik közül egyetlen egynek tette sem
piszkolá be önérdekü kihágással a nemzet nagy ünnepét.
Mit más népek karddal vívtak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel,
csupán szent lelkesülésének tüze által egyetértve, elleneit nem
legyőzve, de megtérítve, tette magáévá.