Karolina volt. Inkey Ferencz leánya s a nagy szerző Inkey Boldizsárnak
unokája. Inkey Ferencz Zalavármegyének 1812-ben országgyülési követe
volt. Felesége Triangi Karolina bárónő. Nagy vagyonu előkelő zalai
birtokos s egyetlen leányára sokkal nagyobb örökség nézett, mint Deák
Ferenczre. Mártudniillik a mi a birtokok terjedelmét illeti. Meghalt
1836-ban. A leány körülbelül egy idős volt Deákkal s később zalabéri
Horváth Eduárdhoz ment nőül. Maradékai, ha nem csalódom, ma is élnek. E
nő volt tehát az, a mint én hallottam, a ki Deákban az első szerelem s
talán a rajongás érzetét fölébresztette.
Ha csakugyan ő volt: akkor természetes okokat látok, a melyek miatt e
szerelemből házasság nem lehetett.
Azt se tudjuk, viszonozta-e a lány Deák szerelmét? Vagy viszonozta-e oly
mértékben s oly tisztán és nemesen, mely Deák izlésének megfelelhetett?
Nagy akadály, hogy Deákkal egykoru volt. A 19 vagy 20 éves Deák Ferencz
még alig nősülhetett. Ő parlagi ember s csupán vidéki falusi gazda lenni
nem tudott volna. Előtte még a gyakorlati tanulmányok egész mezeje
állott, melyet a vármegyei életben előbb be kellett járnia. Óriási
szelleméhez képest bármily kevés nagyravágyás lakott is benne, de az a
szellem mégis feszült s nagyobb arányu működésre törekedett. Önérzetén
csorba sehogyse eshetett, még a szerelmi boldogság árán se. Az egyetlen
lányhoz és gazdag örököshöz Deák Ferencz még a szerelem jogán se
közelithetett könyörgő szerepben. De másrészről 20 éves lány se
várhatott hosszu évekig, a kit a kérők és udvarlók serege körülrajzott.
Lehettek esetleges s külső okok is, melyek Deákot szerelmének
elfojtására indithatták.
Mindez azonban elmélkedés, körülmények egybevetése, melyet minden
részletében kétségtelenül bizonyosnak nem tekinthetünk. Találgatás a
messze multban rég elhalványodott emlékek nyomaiból. Csak lehetőség,
csak valószinüség tehát, hogy Deák házassága ily körülmények közt maradt
el. Csak annyi bizonyos, hogy 1823 körül 20 éves korában egy nő iránt
erős szerelmi érzés támadt lelkében, melyet ő szenvedélylyé szilajodni
nem engedett. Bizonyos pedig onnan, hogy ezt maga irta Vörösmartynak.
Azt pedig mindenki tudja, hogy Deák sohase nősült.
Ugyanabban a levélben Vörösmarty Mihályt egyéb dolgokra is
figyelmezteti. Arra, hogy a fiatal embereknek rossz szokásuk van a
szerelem dolgaiban. S nem is egy, hanem sok rossz szokásuk. Intései,
elmélkedései, tanácsai abban a levélben röviden összefoglalva
következők:
Az ifju ne az első lányba szeressen bele, a kivel az életben találkozik,
hanem lásson többet s nézzen meg jól többet is. Ne kerülje, hanem
keresse a módot és alkalmat több lány összehasonlitása után találni meg
azt, a ki leginkább hozzávaló.
Aztán ne engedje át magát képzelgésnek. A lányt magát szeresse meg ugy,
a milyen az a lány valósággal, ne pedig azt az ideált, a mit fölizgatott
érzelemmel a lányban lát. Az ifju nagyon könnyen az asszonyi
tökéletesség minden remekét képzeli el a lányban, pedig bizony van olyan
lány, a kiben minden asszonyi tökéletesség nincs meg. Kevés van ugyan,
de mégis akad ilyen. (Zajos derültség.)
Gondosan figyelje meg az ifju a lánynak minden testi és lelki
tulajdonságát s erre szabjon magának elég időt. A lányokat biztosan meg
lehet ismerni, de rövid idő alatt mindegyiket nem. A lányok
megismerésére annyi időt lell forditani, a mennyi szükséges.
Aztán inti a fiatalságot arra, hogy különösen tanulmányozza, vajjon a
lány valósággal s komolyan érez-e vagy csak érzelgős s az érzést csak
szinleli? A mi más szóval azt teszi: vajjon a lány egészen természetes
mivoltában jelenkezik-e az ifju előtt?
Végül a legfőbb tanács gyanánt azt mondja, hogy a durva testiséget a
valódi szerelemmel összetéveszteni nem szabad. Ezt a szót használja:
»testiség«. Akkor még az akadémia nem fogadta el e szót: »érzékiség«,
mert különben Deák is e szót használta volna. Igaz, hogy akkor még az
akadémia se volt érzékiség, csak képzelődés. Könnyen megtörténhetik –
ugy szól Deák – hogy a testiség kielégitése után vége lesz a nagy
lelkesedésnek, az ideál elrepül s néha csak egy igen közönséges asszony
mond félálmosan jó reggelt a tegnapi elragadtatásból bámulva ébredő
férjének. (Derültség.)
Folytathatnám Deák Ferencz szerelmi tanácsainak elemzését, de a mai
napra ennyi is elég. E helyett azt a kérdést vetem föl, vajjon hol, mily
életkorban s miként szerezte Deák ezt a bölcseséget? Saját élete
viszonyainak észleléséből meritette-e vagy mások életéből tapasztalta?
Vagy talán könyvek és regények olvasásából gyüjtötte bölcseségét? Vagy
Antal bátyjának oktatásaiból s a kehidai parasztok példabeszédeiből?
Hogy könyvek és regények olvasásából meritette volna bölcseségét, nem
hiszem. Akkor még, ezelőtt hetven-nyolczvan esztendővel, nem volt
megirva százezer regény s még a regények se affélék voltak, mint a
mostaniak. Annyi hirlap se volt, mint mai napság s a hirlapok tárczái és
törvényszéki rovatai se olyanok voltak, a milyenekhez ma van
szerencsénk, noha nem nagy szerencsénk. A szinpadok se ontották még a
közönségre a szerelmi és házassági viszonyok fonákságait, de hiszen
akkor még egész Zalavármegyében szinész soha nem is játszott. Szerelmi
tárgyu könyvek akkor is voltak már sikamlós tartalommal, de magyar
nyelven egy se volt. Testben, lélekben erős ifju pedig sikamlós tárgyu
könyveket akkor se olvasott, ma se olvas.
Erős meggyőződésem, hogy Deák a maga szerelmi bölcseségét részint saját
lelki életének észleléséből, részint másoknak, barátainak s rokonainak
gondos megfigyeléséből meritette. Ott volt előtte például Fábián Gábor
barátjának esete is. Bizonyosan ismerte Vörösmarty szerelmi rajongását
is a Perczel-lány iránt. S talán e levéllel hüteni akarta ezt is, ha nem
épen eloltani is. Kétségtelen azonban, a mély elmélkedés is bizonyitja,
hogy Deák 23 éves korában már volt szerelmes és pedig komoly szerelmes.
Komoly szerelmes!
E szónak nincs egészen világos értelme. Mert ha valaki életre-halálra
szerelmes: az épen nem komoly dolog. Az valami más. Az már több annál, a
mit komoly dolognak nevezünk. Ha pedig a szerelem nem életre-halálra
szól, hanem csak futó érzelem fellobbanása: az megint nem komoly dolog.
Deáknál, ugy látszik, se az egyik, se a másik eset nem állt elő.
Tartalmasabb lélek volt, mintsem felszines érzelem időnkint is
uralkodhatott volna rajta. Óriási elméje, nyugodt itélete s vas idegzete
pedig megóvta attól, hogy ellenállhatatlan szenvedélyben merüljön el.
Egész élete tesz erről tanuságot.
A szerelem érzése lehet oly mély és oly erős, hogy a kit meglep, annak
azután egész élete sorsát az dönti el. Abban lesz nagygyá, dicsővé vagy
abban hal el. Bizonyos az, élet és történelem egyaránt bizonyitja, hogy
ha tiszta és nemes érzületü férfiu, testi és lelki hibáktól menten, kora
miveltségének magaslatán, érzésben gazdag lélekkel találkozik nővel,
kinek társadalmi állása megengedi, hogy vele gyakran érintkezzék, kiben
a testi és lelki épség, az alaki és szellemi báj s minden női
tökéletesség egyaránt megvan: benne e nő iránt oly erős vonzalom, oly
mély és elszakithatatlan ragaszkodás, oly rajongó egyesülési vágy,
tisztelet és imádás fejlődhetik ki, melynek mértékét megtalálni,
határait megszabni lehetetlen. Ezt nevezik a költők igazi és végzetes
szerelemnek. Ezzel foglalkozik oly nagy előszeretettel a művészet minden
ága. Szerencsére nem mindennapi ez érzés s ettől aztán az, a kinek
lelkét rabbá tette, megválni soha nem tud.
Deák ily nővel nem találkozott vagy lelkét ez a szenvedély el nem
ragadta. Ha elragadta volna: akkor vagy nagyobb, magasabb, dicsőbb
sorsot készitett volna magának s az imádott nőnek, mert a nemes
nagyravágyás százszoros mértékben kifejlődött volna nála, vagy pedig a
házasság örömeibe az imádott nő birtokában végkép elmerül s nemzetünk
története mit sem tudna róla. Vagy ha a végzet eltávolitja tőle a nőt: a
kétségbeesés utjára téved, lelkéből kiröppennek a nagy eszmék és nagy
ideálok s jelentéktelen köznapiságban, talán henye és korcs időtöltésben
oszlik szét egész élete. Nemzeti történetünk akkor is szegényebb volna
egy nagy alakkal.
Bizonyos, hogy Deák Ferenczben ily végzetes utra vezető érzés nem
támadott.
De hát miért nem támadott?
Nem hiszem, hogy lelke képtelen lett volna nagy és mély érzésre. Hanem
azt hiszem, agya ellenállhatatlan erővel uralkodott vérmérséklete fölött
s még jelleme is az agy vezetése alatt fejlődött ki.
Eszembe jut itt egy adoma.
Egykor Balaton-Füreden az ötvenes években egy társaság vitatkozott.
Bezerédy Gyula, később veszprémi alispán, Kovács Kálmán, később
igazságügyminiszteri tanácsos, Lendvay József, később királyi táblabiró
s mások voltak a társaság tagjai. A fölött vitatkoztak; vajjon ki a
derekabb ember? Az-e, a ki megházasodik vagy az, a ki nőtlen marad. Nem
tudtak megegyezni s azért az ott nyaraló Deák Ferenczhez küldöttséget
küldtek, fölkérni őt, döntse el a kérdést. Deák mosolyogva felelt:
– Ugy látom, nem egészen komoly az önök kérdése. Én is csak akkora
komolysággal felelek rá. A becsületes ember megházasodik, az okos ember
nem. (Nagy derültség, hosszas éljenzés.)
Ez a vélemény, mint szokták mondani, szellemes. Ezt azonban nem lehet
oly véleménynek tekinteni, mely Deák egész lelkét kimeritette volna.
De azt a véleményt se tekinthetjük olyannak, melyről egy másik
Deák-adoma tesz tanubizonyságot. Ez pedig csakugyan dévajkodó adoma. Az
egykoruak jól tudják, hogy Deák nemcsak a nőkkel való szerelmi viszony s
a házasság egyéb kérdéseiben, hanem más s gyakran igen fontos nagy
kérdésekben is néha élczczel, néha adomával ütötte el a vitát férfiak
közt is, nők közt is.
Egykor 1868-ban, akkor Deák 65 esztendős volt, vita támadt Deák
társaságában az Angol Királynő-szálló éttermében a fölött, hogy ő miért
nem nősült meg. Szokott társasága volt körülötte, de ott volt gróf Zichy
Jenő is esetlegesen. Különböző vélemények nyilvánultak. Természetesen
szelid humorral, mert hiszen Deák jelen volt, a ki alig észrevehető
mosolylyal némán hallgatta a különben nagy tisztelettel folytatott
évődést. Mikor vége volt a vacsorának s ő a megszokott időben
visszavonult, az urak mint mindig tették, elkisérték szobája ajtajáig. A
szobaajtóban megáll s odafordul gróf Mikeshez.
– No lásd, ha megházasodtam volna, most vén asszony várna rám a szobában
s talán a nyoszolyában is. (Hosszantartó derültség.) Hát mi
gyönyörüségem lenne nekem ebből? De mi gyönyörüsége lenne ebből neki?
(Nagy derültség.)
E nyilatkozatot, ha komolynak tartanók, egyuttal ledérnek kellene
tekintenünk. Deák lelkéből pedig egészen hiányzott minden ledérség. A
szerelmes ifju pár együtt egymás mellett gyönyörü tünete a természetnek
az embervilágban is, a növényvilágban is, a művészetben is. De fenséges
tünet egy agg férfi és egy agg nő együtt, a kik igaz, benső, nemes
szerelemben töltötték el együtt egész életüket s mikor napjuk
leszállóban van, még akkor is gyöngéd szerelemmel tekintenek egymásra,
pedig szivük régi lángja már elhamvadt, de a hamvak még mindig melegek.
Deák ezt nem ledér vidámsággal fogta fel, sőt ily esetekről ismerősei
köréből szivesen beszélgetett. Annak az adomának értelme tehát nem az ő
lelkének teljessége.
Kétségtelen, hogy élemedett korában már sohase gondolt arra, hogy
megházasodjék. Pulszky Ferenczczel leveleket váltott, a mikor ez mint
bujdosó Londonban élt. Egyik levelében Pulszky elmondja családi örömeit,
házas élete boldogságát s gyermekei fejlődését s efféle észrevétellel
zárja be levelét: bizony a te tágas öledbe is oda illenék vagy hat szép
gyerek. Erre Deák a maga édes pajzánságával azt feleli, ha jól
emlékszem, csaknem e szavakkal:
– Hogy az én ölembe oda illenék-e hat gyerek: ezt nem tudom, de jobb
szeretem, hogy nincs ott.
III.
(Sárközy Johanna és Ragályiné. – Hiu kisérletek. – Deákra nem hatnak a
női bájak. – Egyik adomája. – Megjegyzések.)
Visszatérek azonban az 1832-iki országgyülésre, a mikor ő ott ifjusága
erejének s férfiui szépségének egész teljességében megjelent. Alig volt
még harmincz éves s alig volt ott pár hónapig, már az ébredő hazafiság
nagy nemzeti pártjának vezére lett. Mind országunk sorsa, mind
követtársainak bizalma tette őt vezérré. Természetes tehát, hogy őt mind
a férfivilág, mind a női világ csakhamar a legnagyobb bámulattal,
tisztelettel és rokonszenvvel fogadta. Hisz ugy jött oda, mint Jupiter.
Kissé zömök testü Jupiter ugyan, sőt még szakállát is simára tarolta, de
haja, bajusza, szemöldöke s minden vitán felül álló szelid fensőbbsége
mégis csak Jupiter. Pedig bizony voltak ott a vármegyékből hatalmas
olimpusi alakok, öregek és fiatalok nagy számban. Öregek régi országos
tekintélylyel, fiatalok nagy tehetséggel s nemes nagyravágyással.
A nemzet akkor kezdett igazán fölébredni. Uj és üde szellő suhant végig
a lelkeken. Az asszonyok lelkén is. Sok követ vitte föl fiatal feleségét
Pozsonyba. S azon kivül mind az udvar, mind a főrendek köréből sok nő
volt ott. Sokan jöttek le Bécsből is. A német szinművészet hölgyei is
időnként szép számban sereglettek ott össze. S ezek a nők bizony csak
jól körülnéztek az országgyülés tagjain, a fiatalabb és délczegebb
követeken s az országgyülési fiatalság merészebb és szemrevalóbb hősein.
Nem is volt minden évben országgyülés s nem is volt mindig együtt a
vármegyék 104 követe. Nem is volt 400 képviselő, mint most. Az igaz,
hogy ez a 400 most sincs együtt egy csoportban soha. (Derültség.)
Sem a férfiak, sem a nők nem vettek észre Deákon semmit abból, hogy
miként áll ő a sziv dolgában. Sem valami messze vidék ragyogó szépsége
után nem sóhajtozott, sem az ott sugárzó hölgyek után nem futkosott, sőt
még csak nem is kerülte őket. Lesték-várták, kinek udvarol; kinek
társaságában melegszik fel kissé, de bizony hiába várták. Pedig még
birtok dolgában se volt épen utolsó ifju. Nem volt ugyan gazdag, de vagy
másfél ezer holdnyi birtoka mégis csak volt számbavehető teher nélkül.
Utóbb bizony pajzán megjegyzésekkel kisérték nyugodtságát, tartózkodását
s életkorához legalább a nők körében egészen még sem illő szelid
bölcseségét. S a dévajkodás vele szemben utóbb elragadt a nőkre is.
Volt Pozsonyban egyebek közt akkor egy csodálatos szépségü ifju nő. Épen
fehérvármegyei származásu. Csepcsányi csanádi követnek a felesége,
Sárközy Johanna. Több leánytestvére volt, mindegyik feltünő szépség, de
mindannyi közt ő a legragyogóbb. Szépségének hire nagy messze elterjedt
Pozsonyon túl Bécsig, Berlinig, Londonig. Utóbb el is vált férjétől s
válópörének titkos részleteit hatvanöt év előtt sokan ismerték. Egész
raj vette körül a legelőkelőbb udvarlókból. Állandó imádói közt volt egy
Rohan herczeg is. De szivét csak egy ritka deli alaku ifju: Blaskovics
Pál nyerte el, ki aztán feleségül vette s csótáros öt sárkánylován vitte
Hont-vármegyébe, bátorfalusi kastélyába.
E csodálatos ifju nő szemeit, ha azok oda fordultak, egyetlen férfi sziv
se tudta reszketés nélkül kiállani.
Volt ott egy másik kiváló nő is. Ragályi Tamás felesége, szinte
Ragályi-lány. Nem volt már nagyon fiatal, lehetett 32 vagy 34 éves, de
még mindig rendkivül szép és szellemes. Férje ekkor már a királyi tábla
birája volt s e minőségben ült az országgyülésen. De Borsodnak egykor,
1825-ben hires követe s az ellenzéknek egykor bálványozott egyik vezére.
Róla készült 1832-ben a hires országgyülési dal, melynek szerzőjét senki
se tudja s melynek most – fájdalom – csak utolsó két sora jut eszembe.
Tartalma megközelitőleg igy hangzik: Sötéten és keserün jön Bécs felől a
Duna árja Pozsony felé. A keserü könnyek hullanak belé, –
Melyet a hon nagyjai pergetnek,
Hogy Ragályi nem jött el követnek.
Szomoru és szép dal ez, valamikor dallamát is tudtam. A nemzet nagy
veszteséget látott abban, hogy Ragályi elhagyta az ellenzéket. Átkozták
érte Bécset, a ki, a mint hitték, megejtette a nagy hazafit.
Az ő neje volt tehát az a kiváló és szép nő. Hozzá teljes bizalommal
voltak a fiatalabb menyecskék, a kikkel a hóditásban már versenyezni nem
akart. Neki beszélték el apró cseleiket és komoly vagy tréfás
sikereiket. Ő volt gyakran köztük a versenybiró s minden titok hű
megőrizője.
A menyecskék bizalmas társalgásából Deák neve ki nem maradhatott. A
legünnepeltebb három férfi Wesselényi Miklós báró, galantai ifjabb
Balogh János és Deák Ferencz volt az országos közvélemény előtt is, a
nők előtt is. Deák kalandjairól azonban mit sem tudott a hir.
No hiszen volt mit hallani e miatt az ellenállhatlan szépségü vidám
menyecskéknek. Ragályiné egyenesen leszólta őket maguk között. Különösen
Csepcsányinét ingerelte, bujtogatta legjobban, minthogy ő volt a
legnagyobb hóditó, ő volt a világhóditó.
– Nohát Deákkal szemben mutassátok meg hatalmatokat. Holmi inczi-finczi
mágnásokkal, herczegekkel, jurátusokkal elhallgassatok, ha Deákkal nem
tudtok boldogulni.
Csepcsányiné vállalkozott. Nem türte már a sok csipkelődzést.
Összebeszélt két vidám és igen szép barátnőjével, vegyék körül és
tréfálják meg Deákot. Kényszeritsék olvadozásra és vallomásra s azután
mosolyogjanak fölötte is, Ragályiné fölött is.
Deákot nem kérdezhettem meg e felől. Talán elmondta volna. De én az
esetet csak 1878-ban, ez előtt huszonhárom évvel tudtam meg a már akkor
idős, de még mindig szép és királynőtermetü Csepcsányinétól vagyis
inkább Blaskovicsnétól, Deák pedig akkor már nem élt.
De az egykor ünnepelt urnő még negyvenöt év mulva is neki pirult s neki
lelkesedett, mikor kisérletük részleteit, a hogy Deákot legyőzni
törekedtek, elbeszélte.
A mit a női ravaszság, dévajkodás, szépség, fiatalság, üde és vidám
szellem s varázsló erő csak elkövethet; azt mind elkövette az a három
ármányos és ragyogó menyecske az ifju Deák Ferenczczel.
Siker nélkül.
A nyilvános országos ülésben illatos zsebkendőjükkel s édes mosolyukkal
tüntettek mellette. Királyok köszönték volna meg térden állva azt a
mosolyt. Minden kerületi ülés végén már ott andalogtak az országház
kapujánál, hogy Deákot elfoghassák. Karjára kapaszkodtak s ugy kisérték.
Hiába!
Elmentek vele az Auba. Kocsin, gyalog, társaságban, kettecskén – a hogy
s mikor egymásközt összebeszéltek. Végigsétálták vele az erdő árnyékos
utait s a virágos réteket; meghivták magukhoz, adtak találkozót,
rendeztek bujósdit, játszottak vele bizalmas családi játékokat. De mind
nem használt ez semmit.
Utóbb is be kellett látniok, hogy Deákkal nem boldogulnak semmire. S el
kellett türniök a szemrehányást imádóiktól is, barátnéiktól is,
Ragályinétól is, hogy ifjuságuknak, szépségüknek, vidám szellemüknek s
minden csodálatos bájuknak semmi hatalma nincs Deák Ferencz fölött.
Ez nem természetes dolog.
Sokat tünődtem Deák hideg ellenállásának okán. Két okot találtam.
Az egyikre Blaskovicsné előadása vezetett. Elmondta ugyanis, hogy ő ugy
kezdte Deákkal a bizalmas társalgást, hogy őt a politika felől, a
nemzeti törekvések végczélja és eszközei felől, a bécsi udvar és
Metternich herczeg cselszövényei felől kezdte kérdezgetni s ő maga is
elmondott mindent, a mit a kormányférfiaktól s Rohan herczegtől
megtudott.
Hogy ez Deákot óvatossá tette: természetes. Hiszen mindennapi beszéd
volt az, hogy a bécsi udvar az ellenzék minden vezérét, a nemzet minden
nagy fiát le törekszik kenyerezni. S a kihez másként nem fér: azt szép
asszonynyal közeliti meg. Öregjeinknél sokáig szent meggyőződés volt
például, hogy galántai ifjabb Balogh Jánost, a nemes és nagy hazafit, e
nagy elmét és fényes szellemet szép asszonyokkal tették ártalmatlanná.
Deák ilyesmibe bele nem mehetett.
De az igaz okot még se ebben találom. Hiszen azért csupán, hogy az ember
önmagához s elveihez hű maradjon, nem föltétlenül szükséges a női
bájaknak ellenállani. Csak egy igazi nyitja lehet a rejtelemnek.
Az, hogy Deák Ferencz szive valamikor valamely nőnél, a kit eddig nem
ismerünk, örökre zálogba volt téve s adott szó és jellemszilárdság
őrizte azt a zálogot. S azután azt a zálogot nem adták vissza sohasem. S
talán oly váltságdijat szabtak, a melyet Deák vagy nem akart, vagy nem
tudott soha visszafizetni.
Talán rangban volt közöttük akkora különbség, hogy Deák azzal a néma, de
határtalan önérzettel, mely tulajdona volt, egyáltalán nem akart oly
nőhöz közeliteni, kihez bár a legszentebb érzés kapcsolta, de a kihez
közelitenie a rokonok és jóbarátok véleménye szerint vakmerőség vagy
szerénytelenség lett volna.
Rejtély előtt állunk.
Deáknak később egyenlő állásu család leányával alig volt, alig is
lehetett benső szerelmi viszonya. Ő 1834-től kezdve már országos hirü
ember volt, a nemzet figyelme minden lépésében, minden mozdulatában
kisérte; – ha tehát mély szerelmi vonzalom kapcsolta volna valakihez:
ezt szükebb baráti köre minden esetre tudta volna. De nem titkolta volna
az illető család se. Mert a legmagasabb család hiuságát se sértette, sőt
emelte volna, ha Deák Ferencz közeledik valamelyik nőtagjához.
A rejtély oka tehát korábbi időben támadt.
Vagy nem diadalmaskodhatott szerelmében s az imádott nő másé lett. Ez az
eset zalabéri Horváth Eduardnéval, Inkey Karolinával. Vagy ha más volt a
nő: annak korai halála vagy oly cselekménye állhatott elő, mely Deákot
visszavonulásra birta, de egyuttal azt az örök fogadást érlelte meg
benne, hogy több nővel egész életre kiható szerelmi viszonyba lépni nem
fog, ha ugyan erre képes lesz. Hanem egész idejét, agyát, egész
szellemét s az életet, mely rá vár, a közügynek, a hazának szenteli
mindaddig, mig azt a haza igénybe veszi.
Más magyarázatot találni nem lehet, hiszen egyébként mind lelki, mind
testi épsége tökéletes volt. (Az elbeszélő előveszi zsebbeli óráját,
megnézi s leteszi maga elé az asztalra.)
Kiszámitott időm már vége felé jár s a tisztelt közönség kegyes
engedelmével most már meg kell válogatnom azt a keveset is, a mit még
mondhatok. (Zajos éljenzés. Kérjük, halljuk-kiáltások.)
Ugynevezett pajkos, dévaj, sikamlós adoma igen sok van a közönség közt,
melynek szerzője gyanánt Deák Ferenczet ismeri a hagyomány. Néhányat
magam is hallottam tőle közvetlenül s egyet-kettőt talán el is
mondhatnék. De a sikamlós Deák-adomák nagy része még se tőle ered, csak
érdekesebbé akarják tenni az ő nevével.
A nők iránt, ugy a fiatalok, mint az élemedett koruak iránt senki sem
érzett és tanusitott nagyobb tiszteletet, mint Deák. Ő a nőben a
gyöngébbet, de azon túl csak a szépet, csak a kedvest, csak a
tökéletességet látta. Azok közé tartozott, a kik a nők iránt való
tiszteletet ugy őrzik keblükben, mint a középkori lovagok, mikor a
keresztyén vallást a szent szüz nevében gyökereztették meg.
Nőgyülölő nem volt se fiatal, se öreg korában. Ha fiatal vagy nem
fiatal, rokon vagy idegen nővel találkozott, mindig volt számára kedves
szava. Még ápolójához is, még halálos kinjai közt is mindig szives volt.
Egy jó tisztes, tenyeres-talpas asszony volt körülötte, ki a nagy
beteget utolsó napjaiban haláláig ápolta. Halála előtt néhány nappal ez
a nő szült is egy egészséges gyereket. Utolsó dévaj szava ez esetről
szólt. Ez az utolsó Deák-adoma, de most nem mondom el. Nem lelkének
ridegsége miatt tartózkodott tehát a nősüléstől. Nemes barátságát
mindenki ismerte Beöthy Ödönné, Vörösmarty Mihályné s Bezerédy Istvánné
iránt.
Erős nézete volt, hogy fiatal nőnek, lánynak társaságba, tánczvigalmakba
kell menni, ott a fiatal emberekkel ismerkedni, azok közt
összehasonlitást tenni s nem az első hizelgő szavak után, nem a vérnek
első fellobbanására itélni.
Hadd fejezzem be beszélgetésemet egy idevonatkozó Deák-adomával. De
igazival.
Valahányszor uj országgyülés kezdődött: a képviselők pártkülönbség
nélkül szent kötelességüknek tartották, hacsak épen Parlagi Jancsik nem
akartak lenni, Deák Ferenczet meglátogatni, nála tisztelkedni. Csak ő
utána következtek a pártvezérek, a miniszterelnök s a miniszterek.