Utánuk sohase járt osztalék. A hajót utóbb a mult század hetvenes
éveiben elbontották. A hajóépités tudománya nagyot haladt a mult század
közepe óta. Biztosan ki tudták utóbb számitani, hogy hány lóerejü géphez
mekkora hajótest kell. A jó öreg »Kisfaludy« hójóteste nagyobb volt,
mint kellett volna lenni. A szakértők azt mondták, hogy a hajótest egy
részét holt teher gyanánt hurczolta magával.
De bizony el is korhadt már lassankint. A vas is elvásik idővel. Ezért
kellett elmulnia. Ma öt-hat gőzös is van a Balatonon, de egyik se
akkora, mint a »Kisfaludy« volt. Egyiknek sincs most már ágyuja. Egyik
se hordoz födelén nagy hazafit és nemzeti lobogóval s ágyudörgéssel
egyik se tiszteli meg a nemzet vezéreit. De hol is vannak hát ma a
nemzet vezérei? Nem siet eléjük a nyárfaárnyékos parton a fürdőközönség
s a harsogó éljenzés se tör ki most már önkénytelenül az ajkakról és a
szivekből.
Állatkerti részvényeket is vett Deák Ferencz.
Ha jól tudom, a pesti állatkertet 1865-ben vagy 1866-ban alapitották a
jó és okos emberek. Egyszer virágzott, másszor sinylődött ez az intézet.
Ma már tetemes részét más czélra használják.
Valamikor a magasabb társaság is el szokott látogatni az állatkertbe.
Nagy élvezet ez, de csak mivelt elmék és romlatlan lelkek és
gyermekszivek számára. Most már a főrendek, a tőzsdeurak, a nagy delnők,
a papi renden levők éppen nem látogatják rendszeresen.
Deák, a hányszor csak ráért, mindig szivesen sétálgatott az
állatkertben. Még 1873 nyarán is, a mikor már szivbaja miatt nagyon
elnehezedett. Volt néhány különösen kedvelt állata. A fuvolamadarat
például nagyon szerette. De legjobban az oroszlánokat.
Ez előtt harmincz évvel egy Casanova nevü állatszeliditő asszony volt
ott négy-öt oroszlánnal. Volt egy kis kölyök-oroszlánja is. Lehetett
talán hat hetes vagy két hónapos. Gyönyörü állat, hatalmas fejjel,
ragyogó nagy szemekkel, selymes, puha szőrrel. Csak csöppnyi volt még a
sivatag e hatalmas királya, sörényének és farka bojtjának még hire se
volt, de azért már nem félt semmitől, nem riadt meg senkitől. Casanova
asszony, mikor Deák jött, mindig ölébe tette az oroszlánkölyket s a
»haza bölcse« negyedórákig élvezettel simogatta a kis fenevadat s
eljátszogatott vele mint egyik kis gyerek a másikkal. A fenevad is örült
a játéknak, s egyszer-kétszer ő is megnyaldosta a simogató kezet.
Ily módon szedte föl állatkerti részvényeinek kamatját.
ADÓS FIZESS, DE NE SIESS.
Gróf Széchenyi István neki rontott »Hitel« czimü munkájával a magyar
nemes embernek. Kifejtette ebben, hogy a nemes embernek, akármekkora a
birtoka, hitele nem lehet; – a nemes ember kölcsönpénzt nem kaphat s ha
kap is, csak elviselhetlen uzsorára kaphat, a miben el kell pusztulnia.
Birtokát nem javithatja; vizeit nem szabályozhatja; ha leég: nem
épithet; ha sok gyereke van, nem tanittathatja őket, nem utazhat,
országot-világot nem láthat; ha ökrét-juhát elviszi a dögvész, métely,
lépfene, százrétü paczal, pokolvar s egyéb efféle veszedelem: uj lábas
jószágot be nem szerezhet. Mert nincs pénze semmire.
Kimutatta a könyvben azt is, hogy ennek a nyomoruságnak pedig főoka az,
hogy a jólelkü hitelező, ha adósa elhal vagy makacskodik, biróság utján
csak nagy keservesen juthat pénzéhez. Sok esetben tiz-husz év eltelik,
mig a nemes emberen egy-két száz forintot be tudnak hajtani.
Sok szó esett erről az 1832-iki országgyülésen. A nemes urak időnkint
egyébről se beszéltek, csak erről a könyvről. Ki dicsérte, ki gyalázta
ezt a könyvet. De abban általánosan megegyeztek, hogy a nagy gróf
veszedelmes ember. Mit erőlködik ő azon, hogy a nemes ember, ha adós,
nagy hirtelenséggel legyen kénytelen adósságát megfizetni?
Azonban a »haladó kor szelleme« mégis arra intette a nemes urakat, hogy
alkossanak bölcs törvényt, melylyel a nemes emberen is be lehessen
hajtani a világos követelést.
Ott volt Deák Ferencz. Ő is sürgette ezt a törvényt. Sőt talán ő
sürgette legjobban. Volt is e miatt sok vitája.
De minden vitáját diadalmasan el tudta dönteni egy példával, melyet az ő
családja történetéből beszélt el. Magam is hallottam tőle ezt a példát,
noha nem akkor, hanem közel negyven évvel később.
Elmondom ezt a példát. Ma is érdekes. Hiven jellemzi a száz év előtti
kort.
Deák Ferencz apai öreganyja Hertelendy Anna volt, Deák Gábornak
édes-kedves felesége. Volt ennek a révén egy öreganyai nagybátyja:
Hertelendy Gábor. Nem a hires, nagy vitéz, a tábornok és hadvezér, a ki
Simonyi ezredessel versenyzett a vitézségben, hanem egy korábbi
Hertelendy Gábor, a kit Deák Ferencz nem is ismerhetett, mert már 1754
körül elhalt.
Ennek testvérje volt Hertelendy Éva, Deák Ferencznek szintén öreganyai
nagynénje. Szép lány volt, örökség is szépen nézett rá. Feleségül vette
Rumy Boldizsár Rumból, Vasvármegyéből. Ott laktak szerelemben,
boldogságban, békességben. Lett két lányuk is. Az egyiknek neve volt
Manczi. A másiknak neve volt Miska. Furcsa név lánynak, de hát ez volt a
neve: Rumy Miska. Mind a kettő élt még akkor, mikor Deák Ferencz kis
gyerek volt. Csakhogy a Miskát Deák sohase látta, mert ez apácza lett s
elvitték valahova idegen országba.
Nos hát a nagybátya Hertelendy Gábor föltette magába 1752-ben, hogy ő
nemes Zalavármegyének lesz főjegyzője. De akkor a főjegyzőt Zalában nem
a nemesség választotta, hanem a főispán nevezte ki. Az örökös
főispánságot a gróf Althan-család birta, de az örökös főispán akkor a
bári érsek és váczi püspök gróf Althan volt s állandóan Bécsben lakott.
Elindult hát Hertelendy Gábor uram Bécsbe, hogy kijárja magának a megyei
főjegyzőséget az örökös főispánnál.
Rum felé vette utját, hogy édes testvérnénjét, Évát és sógorát, Rumy
Boldizsárékat is meglátogassa. A hogy illett jó atyafitól.
Beszélgetés közben rá került a sor a bécsi utra s a főjegyzőségre. Rumy
Boldizsár azt kérdi:
– Aztán van-e édes jó sógorom elég aranyad és ezüstöd az utra?
– Ezüstöm csak volna, de aranyam nincs.
– Akkor semmit se ér az utad. Püspökkel, főispánnal csak aranyos nyelven
lehet beszélni. Csak a fütőnél, komornyiknál, borbélynál ér az ezüst
valamit.
Tudniillik a fütőt, borbélyt, komornyikot kellett az ügynek első sorban
megnyerni. Csak ezeken át lehetett az örökös főispánnal vagy
helyettesével beszélni.
Egyik szó a másikat érte s a vége az lett, hogy Rumy Boldizsár adott
kölcsön a bécsi utra Hertelendy Gábornak 85 darab aranyat. Majd
megfizeti, ha visszatér.
De akkor bizony nem fizette meg.
Mert akkor meg ellátogatott Szarvas-Kendre meglátogatni a
Sibrik-atyafiságot. De épen akkor otthon volt Rosty Istvánnak,
Vasvármegye néhai hires alispánjának özvegye Sibrik Teréz is gyönyörü
szép két lányával Fannyval és Mariskával. Hertelendy Gábor megszerette
Rosty Fannyt, meg is kérte a kezét s az eljegyzést és gyürüváltást el is
határozták nyomban.
De hát hol a gyürü?
Se Vasban, se Zalában nincs város, a hol gyürüt lehetne találni. Győrbe
vagy Sopronba kell menni szép köves gyürüért.
Hertelendy Gábor befogat rögtön s indul gyürüért. Utja Rum felé visz s
megint beszáll sógorához, Rumy Boldizsárhoz. Elmondja ott a jó hirt s
utazásának czélját. Rumy Boldizsár azt mondja:
– Ne menj te édes sógor gyürüért se Győrbe, se Sopronba. Itt van
Rohonczon az Elbuj nevü gyürüs zsidó. Az igazi neve ugyan Abiud, de a
nép már csak Elbuj zsidónak nevezi. Szebb gyürüt tud ez adni, mint a
milyent akár Bécsben kaphatnál. De ne menj te ehhez se. Nem találod
otthon, mert ő mindig faluz, a nemes urakat járja. Hanem ha az én édes
lelkem, Évi feleségem beleegyez: vidd el azt a rubintos aranygyürüt, a
melyet én vettem neki a mi eljegyzésünkkor az Elbuj zsidónál, 30 rhénusi
forint volt az ára. Add ezt oda jegyesednek, derék jó lány, szép is,
megérdemli, ha siettek az esküvővel. S aztán az árát küldd meg, ha majd
hazaérsz.
Igy lett. Beleegyezett az asszony is szivesen. Hertelendy Gábor ekként
adósa lett Rumy Boldizsáréknak 85 aranynyal és 30 rhénusi forinttal. Meg
is esküdött Rosty Fannyval csakhamar, de adósságát megfizetni elfeledte.
A következő évben 1753-ban Rumy Boldizsárné virágzó korában, java
idejében nagy hirtelen elhalt. A temetésen ott volt Hertelendy Gábor is
s a bánatos férj előtt elismerte tartozását. Elismerte, de meg nem
fizette.
Jó Rumy Boldizsár nem tudott élni felesége nélkül. A mint a temetőből
hazament: ágynak esett s nyolcz nap mulva meghalt.
A temetésen megint ott volt Hertelendy Gábor s megint elismerte
tartozását, de megint nem fizette meg.
A két serdülő lány, Manczi és Miska árván maradt s édes apjuk
testvérbátyjának Rumy Lázárnak gondnoksága alá került. Ez előtt ismerte
el Hertelendy Gábor a tartozást. De Lázár ur nem inditott pert. Nagy
jogtudós volt. Tudta, hogy annak a pörnek sohase lesz vége. Ő legalább
végét nem érheti, mint beteges, öreg ember. Ha majd a lányok férjhez
mennek: hajtsák be ők a követelést.
Két év mulva azonban Hertelendy Gábor is meghalt hirtelen. Ifju szép
özvegye hazament az ősi házhoz s nemsokára akadt is derék kérője s
férjhez is ment ujra. Hertelendy Gábornak nem maradtak gyermekei,
birtokán megosztoztak a Hertelendy osztályos atyafiak. Jutott belőle
Deák Ferencz öreganyjának is.
A kisebbik árva, a Miska lány – mint mondám – apácza lett. A
nagyobbikat, Manczit, elvette Hertelendy György, Zalavármegyének 1760
körül nagyhatalmu főszolgabirája. Ő most már hát kereste felesége jogán
Hertelendy Gábor adósságát.
Meginditotta a pert 1767-ben. Kért az udvari Cancelláriától s Albert
királyi herczegtől, Magyarország kormányzójától vallató parancsot.
Megperelte az egész osztozkodó Hertelendy atyafiságot, fiágon és nőágon
levőket, felmenőket és leszármazókat egyaránt. A hogy a törvény és
igazság hozta magával.
Utóbb kihalt minden osztozó fél, a másod és harmad izbeni örökösökre
szállt át a pör. Utóbb kihalt a felpörös s fiai s unokái folytatták a
keresetet. Folytatták utóbb Deák Antal és Deák Ferencz ellen is, mint a
kik néhai Deák Gáborné született Hertelendy Anna unokái. Ezerekbe került
már a pör, de minél tovább folyt: annál messzebb estek a végétől.
A minek megint más oka, de törvényes oka volt.
Ezt az esetet beszélte el Deák Ferencz 1834-ben barátainak. S
hozzátette:
– Lássátok! Ez a per egyszerü mindennapi adóssági per. A tárgya se nagy,
csak néhány száz forint. Hatvannyolcz esztendeje folyik s most már
törvényeink szerint nem is lehet vége. Mert most már az unokák ellen
senki soha be nem bizonyithatja, hogy ki milyen arányban osztozott
hatvannyolcz esztendeje óta. Nincs-e hát szükség az uj törvényre?
Igy készült az uj adóssági törvény 1836-ban.
DEÁK FERENCZ ÉS A NŐK.
I.
(Deák szivének története. – Hagyomány szól arról, hogy ő is volt
szerelmes. – Testgyakorlatai. – Testi ereje. – Ürményi Miksa és az
angol. – Vörösmartyhoz irt levele.)
Székes-Fehérvárott a Vörösmarty-körben tartottam ezt a szabad előadást.
Tisztelt közönség! A mikor szives meghivást vagy inkább értesitést
kaptam arra nézve, hogy e körben nekem kell felolvasást tartani: még
akkor nem voltam s mind a mai napig nem voltam azzal tisztában, miről
tartsak felolvasást. Hogy tartok: arra erős elhatározásom volt, minthogy
e kört az országban levő hasonló természetü körök közt bizonyos
tekintetben legtöbbre becsülöm. Csak ma, csak egy órával előbb, hogy ide
szerencsésen beléptem, jutott eszembe, hogy arról a tárgyról tartok
felolvasást, melynek czime lesz: Deák Ferencz és a nők.
De minthogy csak egy órája jutott eszembe, azért engedelmet kell kérnem
a tisztelt közönségtől, hogy a felolvasás csak a szó teljes értelmében
vett elbeszélés vagy inkább beszélgetés lehessen. Miként olvassak föl,
ha nincs miről?
Természetesen se én nem tudom, se más, milyen lesz ez a beszélgetés. Már
e miatt se tart ez arra számot, hogy vagy most vagy valaha a remek művek
közé tartozhassék. Bizalommal jöttem ide, bizalom és kitüntetés fogadott
itt s én valóban családias bizalommal mondom el, a mit el akarok vagy el
tudok mondani.
Deák Ferencz életének, a hogy ez életet én ismertem, néhány töredékéről
s nyilatkozatainak, a mint én hallottam, néhány részletéről akarok én
most némi szemlét tartani s a szemle adatai nyomán kissé elmélkedni a
fölött, minő viszony állott fenn Deák Ferencz és a nők között.
Deák Ferencz nemzeti történelmünk egyik legnagyobb alakja. Ezt tudja
mindenki. Sőt nemcsak a mi történelmünkben válik ki, hanem mindazok
közt, kik valaha a világtörténet szinpadján megjelentek, a legkitünőbbek
egyike s egyéniségéhez bizonyos tekintetben alig találunk hasonlót. Se a
nagyok, se a kicsinyek közt, se a hatalom birtokosai közt, se azok közt,
kiket a népek szeretete vagy gyülölete magas fokra emelt, talán senki
sincs, a kinek egész élete oly összhangzatos volna, mint Deáké. Nagyobb
és tisztább összhangot egyetlen ember élete se mutat fel; hozzá hasonlót
is keveset. Angol életirója az angol nemzet nagyjai közt keresett hozzá
hasonlót. Angliát – ugymond, ha jól emlékszem – a gondviselés különös
szerencsével áldotta meg, mert az utolsó két száz év óta belvillongástól
menten szabad alkotmánynak zavartalan életműködése közt szabadon
fejlődött, jólléte és miveltsége hatalmasan emelkedett s igy alkalma
volt arra, hogy nemzeti élete nagy férfiakat szüljön, neveljen,
alakitson. De még az ő nemzete nagy férfiai közt is, talán Hamden Jánost
kivéve alig van, kit Deákhoz lehetne hasonlitani.
Ily férfiunál mind kortársai, mind barátai, mind az egész nemzedék, mely
személyesen ismerte mind az utána következő első nemzedék, mely
közvetlenül már nem, de emlékeiből mégis jól ismeri, – mindezek élénken
érdeklődnek az iránt, vajjon ilyen férfiunak mi az élettörténete a sziv
dolgában s közte és a nők között minő viszony állott fenn?
E kérdést nem én vetem föl először. Kérdés volt ez hatvan-hetven
esztendő óta mindig. És mégse tud senki biztosat arról, hogy Deák
Ferencz közt és valamely nő közt bármi benső vagy gyöngéd viszony
fejlődött volna ki s állott volna fenn akár állandóan, akár futólag.
Abból azonban, hogy biztosat senki se tud, még egyáltalán nem
következik, hogy ifju korában s talán még később is ne jutott volna oly
helyzetbe, a mit a közönséges beszéd szerelmi viszonynak nevez. Csakhogy
ez a viszony nem volt hosszantartó, nem volt állandó, nem alakult át
mélységes szenvedélylyé s hire egyáltalán nem jött napvilágra. Igazi
nemes ember semmi körülmény közt szerelme titkaiból el nem árul semmit.
De a gyöngéd lelkü önérzetes nő se. Ily férfinál és nőnél csak a halál
vagy a házasság vagy valamely egészen bolond véletlen árulhat el
szerelmi titkot.
Zalában az öregek bizony emlékeznek arra, hogy Deák Ferenczről ifju
korában, mint szerelmes legényről gyakran volt szó. Magam is tudok egy
nőről, a kit 1823 körül erős szerelemmel rajzott körül, de a kiről nem
lehet szólnom, mert bár igen magas korban, még most is él. Kehida körül
mindenki tudta ez előtt ötven évvel, hogy egy másik előkelő urnő
mennyire üldözte Deákot szerelmével. Él még egy harmadik előkelő urnő is
a főváros közelében, a kit egykor gyöngéd érzelmek kapcsoltak Deákhoz, a
ki hetekig tartó látogatásokat tett a kehidai kastélyban s a kinek
látogatásait a mult század ötvenes évében Deák is gyakran és szivesen
viszonozta. E nőt távoli rokonság is kapcsolta Deákhoz.
Tudjuk, hogy agglegényként halt meg. S nemcsak ő, hanem testvérbátyja is
Deák Antal. E pillanatban most nem jut eszembe, hogy bátyja hány évvel
volt idősebb, de jóval idősebb volt, mert például 1812-ben, a mikor
Ferencz még csak nyolcz-kilencz éves gyermek volt, bátyja már
Zalavármegye szolgabirója s öcscsének gyámja és gondnoka volt. Ő is
agglegény maradt haláláig.
Deák Ferencz, mikor 1833-ban országgyülési követnek először
megválasztották s Pozsonyban az országgyülésen megjelent, erőteljes szép
ifju ember volt. Hogy erős, egészséges, hatalmas izmu volt; hogy izmai
erejét el nem hanyagolta, hogy bizonyos izomgyakorlatokat végzett, némi
részben magam is láttam, de hallottam is még önnönmagától is.
Labdát ugyan nem rugdalt, hanem dobált. Versenyt nem futott, nem
kerékpározott, félmeztelenül nem evezett, a mai nap divatos kötél, rud,
ugró, lógyakorlatokat nem művelte, de a gyermeknek való egyszerü,
egészséges testgyakorlatokat igenis szorgalmasan művelte.
A mult század 60-as éveinek végén Pesten, az ország fővárosában lelkes
ifjak és férfiak rendszeres tornatanitást akartak behozni s
tornaegyesületet alapitani, de elég pénz nem volt. Elhatározták, hogy a
kormánytól ugy emlékszem 6000 forintra rugó évi állandó segélyt kérnek s
küldöttséggel fölkeresik s megkérik Deák Ferenczet, mint fővárosi
bizottsági tagot s belvárosi képviselőt: támogassa törekvésüket s
kérésüket. A küldöttség egyik tagja és szónoka rég elhunyt egyik barátom
Matolay Elek volt. Deák azt felelte a kérésre:
– Helyeslem az önök törekvését és támogatom. Helyeslem pedig azért, mert
az iskolába járó mai gyereknek nagy szüksége van a rendes tornára. Én is
voltam gyerek és tanuló, nekem és társaimnak nem volt tornagyakorlatunk,
de nekünk nem is volt arra szükségünk. Mi naponként kimentünk a mezőre
labdajátékra s ott labdaütéssel, dobással és futással, de birkózással s
egyéb játékkal is sokkal erősebb testgyakorlatokat végeztünk, mint ma az
iskolák tornagyakorlatai. Karunk, lábunk, derekunk igazán megerősödött.
Szentgyörgyi Horváth Józseftől hallottam Balaton-Füreden, hogy Deák
Ferencz husz-huszonkét éves ifju korában még nagyon szeretett a
Balatonon kőugratót játszani. Ez sima kővel történik. Erős karral kell a
követ a viz felszinére dobni. A kő ugrál a vizen. Senki se értett ugy
hozzá, mint Deák. Egyszer tizenháromszor ugrott fel a köve a viz
szinéről, mielőtt elmerült. Bizonyos ügyesség is kellett ehhez, de erős
karizom is.
Harmincz éves fiatal férfi volt, mikor az országgyülésen megjelent. A
követek akkor is sok olyan mulatságot gyakoroltak, a minőt a mai
képviselők: kártyát, udvarlást, kocsizást s egyéb effélét. Deák ezekben
nem gyönyörködött, hanem ezek helyett az üres délutánokat az Auban
töltötte, a Duna szigeti szép városligetében, a hol követtársaival
együtt nem egyszer labdajátékot játszott, még pedig a mikor meleg volt,
pőrén, felsőkabát nélkül.
A mostani képviselők ezt alig tennék. A közönség minden esetre
különösnek találná, ha a képviselők kabátot és mellényt ledobva a mezőn
vagy vásártéren métát játszva futkároznának. Semmi esetre se találná
természetesnek, ha Széll Kálmán, vagy Tisza Kálmán vagy Szilágyi Dezső
ingujjban futkosna labda után a piaczon. Akkor pedig megtörtént s Deák e
játékokban mindig részt vett.
Dévajkodó erőmérkőzésbe is belebocsátkoztak a követ urak. Valami német
vagy angol állitott föl egy erőmérő gépet, melyen a kar és derék
izmainak erejét lehetett megmérni. Az összes követek és főrendüek
között, a kik ott kisérleteztek, egyedül báró Wesselényi Miklós
izomereje multa felül Deákét. Wesselényi pedig, ha jól emlékszem, hét
vagy nyolcz évvel idősebb volt Deáknál, csakhogy őt a rendesnél nagyobb
izomerejünek tapasztalták barátai.
Mind ezzel csak azt akarom mondani, hogy Deák életkorához képest
teljesen erős, egészséges ember volt.
Zömök termet, rövid nyak, széles hatalmas váll, nagy fej, erősen
kifejlett mell, napbarnitott piros arcz, erős ajkak s az ajkakra boruló
vastag bajusz: ilyen volt Deák Ferencz azok előtt, a kik ismerték. Igy
ismertem én is. Szürke kék szemeiben nagy mélység, sok szelidség s
hatalmas erkölcsi erő sugárzása volt. Mind oly tulajdonságok, melyek
köztapasztalás szerint a nőkre igen erős hatást szoktak gyakorolni.
(Általános derültség.) A fölött méltóztassék majd mosolyogni, a mit én
mondok, ne pedig a fölött, a mit önök gondolnak. (Nagy derültség és
hosszas éljenzés.) Majd mondok én talán olyat is. (Éljenzés.)
A férfiui erőnek és erélynek, az erkölcsi hatalomnak akkora jelensége
volt Deáknak arczán, hogy az bámulatot gerjesztett mindenkiben. Egykor
Ürményi Miksa képviselőt egy Indiákról jött angol barátja meglátogatta
Budapesten s megkérte őt, mutassa meg neki Deák Ferenczet. Sokat
hallott, sokat olvasott róla, szeretné látni.
– Látta-e ön az arczképét valaha?
– Nem.
– Jőjjön el a képviselőház karzatára s keresse ki az arczok között.
Az angol fölment a karzatra s gondosan végignézte a képviselők arczát.
Végre egynél megakadt s odamutatott.
– Ha Deák az az ember, a milyennek mondják és irják, ha csakugyan akkora
magasságban áll az emberek fölött, akkor csak ez az arcz lehet Deáké,
mert a legnagyobb erkölcsi hatalom ezen tükröződik.
Csakugyan Deákot mutatta az angol Ürményinek.
Annyi bizonyos, hogy olyan termet és olyan arcz, mint Deáké, a férfiui
erőnek és hatalomnak, az észnek és komolyságnak akkora teljessége minden
népnél minden időben erős hatást gyakorol a nőkre. És mégis, mikor
fölment az országgyülésre, senki se tudott se otthoni multjáról, se
pozsonyi életéről semmit, de semmit, a mi eligazodást nyujtott volna
arra nézve, hogy közte és a nők közt valami bensőbb természetü viszony
volt-e valamikor vagy nem volt.
Pedig volt.
Irt 1826-ban Vörösmarty Mihályhoz egy levelet, melyben őt egyebek közt
egyik közös jó barátjuknak Fábián Gábornak sorsáról értesiti. Fábián
épen akkor feleségétől válóban volt. Ezt közli Vörösmartyval s egyuttal
kiterjeszkedik arra is, hogy ő is volt már szerelmes s az ő szivét is
meglepte már ez az érzés. Mint irja, Ámor istenke nyila az ő szivét is
megsebezte.
Levelének ez a része szórul-szóra igy szól:
»Még eddig, hála a szerelem kis istenének, csak körülöttem szórogatta
nyilait; azon egy-kettő is, mely talán nékem volt irányozva, vagy tömött
ruhámban fennakadott, vagy izmos mellcsontomon megtompulva, szivet nem
sérthetett. Egy mégis, megvallom: mélyebben csuszott az oldalcsontok
közé, mint kivántam volna; megdöbbentem először a véletlen eseten, de
elhatározottságomat ismét visszanyerve oly gyöngéden, oly kimélve vontam
ki a nyilvesszőt, hogy két esztendei távollétel egészen begyógyitotta
már sebemet. Sajog ugyan most is még némelykor a sebhely, kivált ha vagy
magam vagy mások azt véletlen az elevenebb emlékeztetés által
felvakarják; – de a hideg meggondolás mindenkor lecsillapitja az ujra
felzudult indulatot s nem engedi, hogy a sziv, ezen vakmerő játékos, egy
egész életboldogságot kössön egy koczkához.«
»E kevésből már láthatod, hogy ha foglalatosságaim hosszabb utra időt
engednének is, inkább titeket, kikhez a barátság édes érzése csatol,
látogatnálak meg, mint sem egy idegen, ismeretlen és soha nem látott
leányt keresgélnék az alatt; mert jaj annak, a ki ugy keres szeretőt és
barátot, mint – gombát.«
Ez a levél, vagy legalább a levélnek az a része, melyet felolvastam,
okos és higgadt férfiu komoly beszéde. Deák Ferencz tehát már akkor is
okos ember volt. Már akkor is komolyan akart beszélni a sziv dolgáról s
valósággal komolyan is beszélt.
II.
(Ki volt az, a kit Deák szeretett? – Nem tudni. – Deák szerelmi
tanácsai. – Hol tanulta a szerelem bölcsességét? – A ki megházasodik és
a ki meg nem házasodik. – Deák ölében hat gyerek.)
Deák, mikor ezt a levelét irta, csak 23 éves fiatal ember volt. Már hogy
valaki 23 éves korában szerelem dolgában is ilyen higgadt legyen: ez nem
mindennapi dolog. Legalább is igen különös.
Maga irta, hogy Ámor istenkének nyila őt is megtalálta. S Vörösmartynak,
jó barátjának irta. Ennek tehát igaznak kell lenni. Deák se a szerelem
dolgában, se másban soha nem mondott nem igazat.
Hogy mikor, mely évben s mily körülmények közt találta őt mélyebben a
kis istenke nyila, azt nem tudni. A levélben azt mondja, két évi
távollét meglehetősen kigyógyitotta. A levél irásakor 23 éves volt. Ha
ebből két évet leszámitunk, 21 év marad. De még az sem bizonyos, hogy
pontosan az utolsó két évet kell leszámitani, mert hiszen, ha
emlékezetem nem csal, két évet Budapesten töltött, de ez a két év nem az
1824-ik és 1825-ik évekre esik.
De nem akarok tovább menni a találgatásban. Csak azt mondom, csak annyit
látok bizonyosnak, hogy Deák legföljebb 20–21 éves volt, mikor Ámor
nyila behatolt oldalbordái közé.
De hát ki volt az, a ki a kis istenkét felbiztatta s oly dühössé tette
rá, hogy nyilát beledöfje? Ki volt az a nő? Nem mondja nevét senki.
Lehet, hogy az a most is élő agg nő volt, a kiről előbb emlékeztem.
Lehet, hogy más volt.