részei oly különbözők; alakra, értékre, használhatóságra nézve oly
eltérők; az osztozók oly éhsóvárok s többen oly szenvedélyesek: ott el
sem képzelhető, hogy simán folyjanak le a tanácskozások, habár oly okos,
jólelkü s határtalan tekintélyü férfi vezeti is azokat, a minő a haza
bölcse volt.
A Tisza mellékén ez a szó: osztozás, nem is az eredeti fogalmat jelenti
már, hanem azt jelenti: viszály, perpatvar, veszekedés, testvérháboru,
hajbakapás. Ha a verekedőket valaki intéssel akarja csillapitani, csak
azt mondja:
– Ne osztozzatok!
Egykor Deák előtt Puszta-Szent-Lászlón két testvért dicsértek, hogy minő
határtalan szeretettel vannak egymás iránt. Deák azt kérdezte:
– Osztoztak-e már?
A legnehezebb osztályos kérdésekben, a hol már semmi nem segitett, Deák
Ferenczet szokták az osztoztató biróság elnökéül fölkérni. Lehetetlen
kérdéseket oldott meg, örök viszályokat törölt el, de még se sikerült
mindenütt bölcsesége és jó szándéka. Veszprémben a gazdag Stojanovich
testvérek közt lehetetlen volt az osztozás. Utóbb Deákhoz folyamodtak.
Ellenállhatlan tekintélyét vetette a mérlegbe s az egyik testvér még se
fogadta el itéletét soha. Még Deák itéletét se!
Bizony nem volt könnyü az osztály Kehidán se. Kilencz napig tartott. Az
volt a szerencse, hogy Deáknak magának akkora igénye volt, mint
unokarokonainak összevéve, tehát a béke kedvéért áldozhatott. Áldozott
is. Ugy hozta magával jelleme is, bölcsesége is. Különben pör és
biráskodás nélkül nem mentek volna semmire.
Okos ember volt a mérnök is.
A kastélyt és a parkot megtartotta Deák. Értékét akkorára tették, mint a
birtok egyheted részét. Egyheted részt már korábban megszerzett Deák.
Minden birtokrészt és mivelési ágat képzeletben és papiroson tizenkét
egyenlő részre osztottak. Ebből hat rész volt Deáké, a másik hat rész a
rokonoké. Mindegyik rokon szabadon választhatott tehát [1/12]-ed részt.
Igy jutott Deáknak összesen 810 hold, melyben a szántóföld csak 186
holdnyi volt. A többi belsőség, rét, berek, erdő, legelő, szőlő és
hegyvámos birtok. Igy szorult a réczéstavi, hajórévi, diósi, papréti és
hársaljai dülőkre. A többi lett a rokonoké.
Cselédlakása nem maradt. A cselédlakások, aklok, pajták a rokonoknak
jutottak, mint beltelki osztályrészek. Emma, Nedeczky Lajosné gazdaságot
akart üzni Kehidán s ott akart lakni, de neki meg lakása nem volt.
Csereberét ajánlott Deáknak. Deák igy ir erről 1854. évi május 15-én
kelt levelében Oszterhuber Józsefnek:
– Kedves Sógor!… Emma felszólitott, hogy cselédjeim lakhatják az ő
házát, én meg adjak néki az alsóházból egy pár szobát a maga számára.
Mert, a mint mondja, ő ezentul gyakrabban fog Kehidára jönni s nékem
annyiszor alkalmatlan nem lehet. Én bizonyossá tettem, hogy bármikor jön
s bármennyi időre, mindig szivesen látott vendég lesz e házamban, azon
szobába szállhat, a melyikbe akar. De ő és direktora azt válaszolták,
hogy egészen más, mikor az én tiszteletemre jön, akkor az én vendégem
lesz; de mikor gazdasága után jön, akkor nem alkalmatlankodhatik nálam,
a leányait otthon nem hagyhatja s azokat is elhozza magával, cselédet is
hoz s olyankor mindig főzetni fog. Nem feleltem semmit, de mosolyogva
gondoltam el, hogy ha nekem Szent-Lászlón gazdaságom volna s tőled egy
pár szobát kérnék, a hol lakhassak, főzethessek magamnak, midőn
odamegyek s csak olyankor lennék vendéged, mikor tiszteletül vagy
látogatásul mennék hozzád, máskor pedig Szent-Lászlón nem nálad
tartózkodnám: minő szemmel, szivvel néznétek ti azt? – Én ily tervre
Emmának szobát nem adhatok, a világ szólna meg; – ha épen ugy akar,
megfér a maga házában.
Az osztálylevelet május 9-én irták alá. Igy maradt csak Kehida fele Deák
Ferencz birtokában. Annál erősebb volt vágya, hogy ezt minél előbb
eladhassa.
A rokonság közt senkise hallotta jó kedvvel, hogy Deák Ferencz el akarja
adni a maga részét. A pénz elkel, de a birtok megmarad s ebből mindig
remélhető némi örökség.
A legnagyobb nehézség pedig az volt, hogy Klára nénje, Oszterhuber
Józsefné, az áldott lelkü édes jó testvér is ellenezte a birtok
eladását. Nem az örökségre való vágyakozásból. Hiszen nem volt gyereke s
valósággal gazdag urnő volt. Férje is ritka nemes lélek. Hanem ő jól
ismerte Ferkó öcscse természetét s emberszerető jó szivét, s tudta, hogy
a pénz nem marad meg nála s igy a kis vagyonu rokonok utóbb elesnek
mindentől.
Deák is forrón szerette Klára nénjét. Mikor Deák kis gyerek volt, Klára
akkor volt hajadon felnőtt lányka. Az anyát ő pótolta a kis gyereknél.
Deák sehogyse akarta őt busitani, neki kedvtelenséget okozni.
Azonban mégis csak el kellett adni a birtokot. Deák habozásának, ha lett
volna is, véget vetett gróf Széchenyi István, a döblingi remete, a
legnagyobb magyar s az »ország bolondja«.
II. ELADJA KEHIDÁT.
(A legnagyobb magyar. – A birtok vételára. – Osztozás nehézségei. – Az
1852-iki levél. – A birtok terjedelme és részei. – A régi gazdálkodás. –
A birtokrendezés. – Hova lett a vételár? – Leszámolás Deák Klárival.)
Gróf Széchenyi Istvánt 1841-ben Kossuth nevezte el a legnagyobb
magyarnak; – döblingi remetének a napi irodalomban nevezték 1850 óta; az
ország bolondjának ő maga gunyolta magát. Volt igazság e szavakban,
valami szomoru kis igazság még az utolsó szóban is. De ennek
felvilágositása nem ide tartozik.
Ő avatkozott tehát a dologba.
Volt egy főtisztje: Perlaky József nevü. Akkor még a zalai birtokok
számtartója. Személyesen nem ismertem, nem is sokat tudok róla. Sok
felől hallottam: igen derék ember volt, mély hazafias gondolkozással.
Perlaky ismerte a kehidai uradalmat s Deák Ferencz belső gazdasági
viszonyait. Ugy látta, hogy vagy a gazdaság, vagy Deák közéleti nagy
munkássága lassankint el fog hervadni. Deákot föl kell menteni az élet
gondjainak nagy sulya alól.
Közölte gondolatát gróf Széchenyivel. S javasolta, hogy ő vegye meg
Kehidát.
Széchenyi nagy lelke rögtön megérezte, minő nagy kötelességet
teljesithet s az ő erős sastekintete messze-messze ellátott előre, a
mindennapi emberek látásának határain túl a távoli jövendőbe is.
Rögtön irt levelet Deáknak. A levél régen napvilágot látott, Győrben is
sokan lehetnek, a kik olvasták. Szórul-szóra idézni nem tudom, mert
magam is régen olvastam. De eszméinek folyamata fenséges.
Mintha azt mondaná:
Barátom! Ne ülj te Kehidán, mint a pók az ő hálójának szögletében. Ne
vesztegelj te ott s a mit isten rád bizott: az legyen a te dolgod s ne a
gazdasággal való vesződés. Eredj te az ország szivébe, Pestre, a nemzeti
élet központjába. Hadd találhasson téged ott meg mindenki. A nemzet
reményei haldokolnak. Te tartsd őket életben, sőt erősitsed. Jön majd
még jobb idő, őrizd meg és fejtsd ki akkorra a magyarnak önérzetét. Hogy
pedig birtokod pogány kézre ne jusson, azt megveszem én. Fogadj szót!
Ezt a tanácsot adja a haza bölcsének az ország bolondja: gróf Széchenyi
István.
Efféle gondolatok voltak abban a levélben.
Deák megfogadta a jó tanácsot. Tárgyalásba bocsátkozott Perlakyval,
Széchenyi meghatalmazottjával s rövid tárgyalás után megalkudtak.
Értesitette arról, hogy Jozéfa testvérje maradékáival megosztozott s
most már ő csak a kehidai Deák-birtok felét adhatja el. De arról is,
hogy a másik fele apróbb részletekben a rokonoktól nemcsak rögtön, de
jutányosan is megvehető.
Deák Ferencz kehidai birtoka igy ment át gróf Széchenyi István
tulajdonába 1854-ben, julius 28-án, augusztus 22-én és Szent Mihály
napján, szeptember 29-én.
Látta-e a legnagyobb magyar valamikor ezt a birtokát?
Sohase látta.
A védegyleti mozgalom idején 1844-ben Deák hires szentgróti beszéde után
egyszer ugyan ellátogatott Deákhoz Kehidára, de a birtokot megnézni
akkor eszébe se juthatott. A mikor pedig megvette: attól kezdve többé
nem hagyta el Döblinget – haláláig.
A vételár, a mennyire én tudom, hatvanhatezer pengő forint volt. A mai
pénznemben 138 ezer és 600 korona.
Kis összegnek látszik azért a birtokért. Ma az a birtok, ugy hiszem,
három vagy négyszázezer koronát is megér. Ám az eladás 48 év előtt
történt. Másfél nemzedék élt és halt meg azóta. Abban az időben azon a
vidéken nem volt nagy értéke a birtoknak s különösen nem volt az
erdőnek. Egy öl hasábfáért egy-két forintnál többet tisztán kapni akkor
nem lehetett.
Bizonyos, hogy Deák Ferencz értéken alul el nem adta volna ősi birtokát
s bizonyos, hogy gróf Széchenyi István nem nyerészkedett volna Deák
Ferenczen. Az adás-vevést tehát rendesnek kell tekintenünk.
Deák Ferencznek el kellett adnia birtokát. Ha nem lett volna a nemzet
közférfia, ha a legszomorubb korszakban nem rá nézett volna s nem tőle
remélte volna helyzetének javulását az ország s ha e miatt nem Pesten
kellett volna laknia: józan gazdasági okok még akkor is azt
parancsolták: váljék meg birtokától.
Voltak adósságai.
Nem nagyok, nem türhetetlenek, de mégis adósságok. S ő ugy vélekedett,
hogy az adósság mindig nyüg az ember függetlenségén. Idejét, gondját,
gondolkozását s munkáját akkor is elfoglalja, mikor mindazt hazájának
javára vagy saját nemes örömeinek ápolására kellene forditani.
Adósságait tökéletes pontossággal nem ismerem. Azt tudom, hogy Klára
nénjének tetemesebb pénzzel tartozott. Egy 1854-iki levélből tudom, hogy
barátjának s másodfoku sógorának, Oszterhuber Mihálynak is ötven
aranynyal volt adósa. Pénzintézeteknek nem igen tartozhatott, Kehida
közelében nem is volt pénzintézet, de bizonyosnak kell tartanunk, hogy
voltak apróbb és nagyobb adósságai azoknál is, a kikkel gazdaságánál
fogva rendszerint üzleti viszonyban kellett állania.
A következő adósságokról biztos értesülésem van:
Bátyja Deák Antal még 1842. évi márcziusban Szentgyörgyi Horváth Imrétől
2000 forintot vett fel kölcsön s ebből még fizetetlen volt 1000 forint.
Maga Deák Ferencz 1844. évi augusztus 5-től fogva adós volt Kéry János
veszprémi kanonoknak 2000 forinttal s ugyanannak 1847. évi október
17-től 2500 forinttal. A Zalavári konventnek 1842. évi augusztus 14-től
2000 forinttal tartozott. Gáspár József kanizsai lakostól kölcsönvett
1853. évi junius 7-én 4000 forintot s julius 7-én ujabb 1850 forintot. A
zala-vármegyei Inkey-alapitványból 1854. évi április 9-én kölcsönvett
500 forintot s ugyan az napon a megyei Kelemen-alapitványból 400
forintot, végre az osztály napján május 9-én a megyei nemesi
alapitványból 700 forintot.
Ez mintegy tizenötezer forintnyi világos teher. Nem hiszem, hogy lett
volna több. Legfölebb Klári nénjének tartozott még.
De azért mégse az adósságok tették sürgőssé a birtok eladását.
Két birtoka volt: Kehida és Söjtör a hozzájuk tartozó részbirtokkal.
Antal bátyja hirtelen halt el; ugy látszik, nem rendelkezett halála
esetére osztálybeli illetőségéről. A két birtok tehát a három életben
maradt testvérre nézett.
Klára nénjével, Oszterhuber Józsefnével, mint már emlitettem, könnyü
lehetett az osztály. Söjtör ott fekszik Puszta-Szent-László mellett, az
ő osztályrésze gyanánt tehát a természet is Söjtört jelölte meg. Meg is
lett vele az osztály simán és gyorsan.
Legidősebb leánytestvérével, Jozefinával, nemeskéri Kiss Józsefnével már
több nehézséggel járt volna az osztozás. Őt Kehida fele illette meg.
Csak ismétlem röviden az örökségi osztálykérdést.
Ez a testvérje Pakson lakott férjével Tolnavármegyében. Jó messze
Kehidától. Ha természetben osztják meg a birtokot: testvérje kénytelen
azt rögtön áruba bocsátani. Olyan nagy messzeségből czélszerüen nem
gazdálkodhatik. Azután sok gyereke, lánya és sok unokája. Ezek miatt is
kénytelen eladni.
De Kehidának természetben való kettéhasitása is nehéz dolog. Kié legyen
a kastély? Kié a malom? Kié a nehezen osztható erdő?
Ha pedig Jozefina testvérje eladja a maga részét: ő azt meg nem veheti.
Olyan terheket kellene a vállára vennie, a minők alatt összeroskadna
vagyoni jólléte, anyagi függetlensége s megbénulna közéleti
tevékenysége. De hát idegen jőjjön be az ősi birtokba? Idegen és
ismeretlen s talán kapzsi és patvarkodó gazda, a kivel egész nyomoruság
szomszédságban élni?
Deák Ferencz jól megfontolta mindezt, közölte aggodalmait s a
nehézségeket rokonaival s ezekkel egyetértve az egészben való eladásra
határozta el magát.
Elhatározása mindjárt 1850 után megérlelődött. Van egy levele Puky
József birtokában, mely világot vet magánéletének e kérdésére. Az ő
szives közlése után ismerem ezt a levelet.
Ez a levél 1852-ik évi november 1-én Kehidán kelt. Kihez intézte: nem
tudom egész biztossággal. Sok körülmény egybevetéséből ugy gyanitom,
hogy Glavina Lajos jó barátja, később Zalavármegye főispánja, sok ideig
a flandriai gróf uradalmainak kormányzója az, a kihez intézte. Ő
legalább eléggé módos ember volt zalai barátai közt arra, hogy a
birtokot megvehesse.
A levél Deák levele. Már ennélfogva is elég érdekes arra, hogy fő
részeiben közöljem. De egyébként is szemeink elé állitja Deák Ferenczet
mint birtokost és mezei gazdát.
»Kedves barátom!« – – »A kehidai birtok mennyisége következőkből áll:
Belső telek 13[3/8] hold; – szántóföld 402[4/8] hold; – rét 152 hold; –
berek, mely minthogy a Zala szabályozása már a szomszéd határig feljön,
egy év mulva jó rét lesz, 167 hold; – elkülönzött erdő 576[6/8] hold; –
majorsági szőlő és gyümölcsös 23[4/8] hold; – hegyvámos szőlő minden
holdnál egy akó hegyvámmal, 272 hold; – a molnár és kocsmáros
árendájához tartozó föld és rét 5 hold, összesen 1614 hold, mind 1200
□-öllel mérve. – Ebből Koppányban és Kustányban igen csekély, mintegy 62
hold vagyon és 98 hold hegyvámos szőlő, a többi Kehidán van.
Kehidai malom ad évenként 310 mérő rozsot és 100 mérő buzát – kocsma és
zsidóházak 660 forintot.
A jószághoz adatik 20 fejér jármos ökör, 6 bivalyökör, két majoros ló,
700 birka, 24 darab szarvasmarha, szekerek, ekék s minden gazdasági
eszközök.
Általadathatik az idei egész termés, mely áll következőkből:
Buza 719 kereszt; rozs 1678 kereszt; árpa 756 kereszt; zab 237 kereszt;
bor 350 akó. Széna, lóhere és bükköny több mint 200 jó béres szekér. A
rozsnak keresztje a próbacséplésnél adott egy mérőt, a buzáé [8/9]
mérőt, az árpa 1[3/8] mérőt, a zab 1[5/8] mérőt.
A földek, rétek igen jók, láthatod a termésből, mely az idei esztendőt
tekintve bizonyosan nem csekély. – Épületek jókarban.
A jószág ára 128,000 pengő forintra van hagyva, de közöttünk szenzálok
nem lévén szükségesek, 2–3 ezerrel olcsóbb.
Bővebb részleteket magad számitgathatsz ki magadnak, ha a jószágot
megtekinteni eljösz; eljöhetnél pedig, ha jó akarnál lenni, bár vevő
szándékod nem volna is, eljöhetnél szegény beteges barátodat
meglátogatni.
A fizetési feltételek: fele árát legfeljebb egy év alatt, és pedig egy
részét azonnal s a többit fertályévenkint kellene letenni. Ez
testvéremet, Kissnét, illeti. A másik fele, mely engem illeti, 6
perczent kamat mellett több időre a jószágon fekhetnék.
Ha levonjuk a jószág árából a fixumoknak 5 perczent kamatját és a most
általadható termékeknek, marháknak folyó árát, a jószág holdja alig
kerül 60 forintba pengőben; a kormánynak fizetendő átiratási illetékkel
együtt, mit a vevőnek kellene fizetni. – A jószág adminisztrácziója
könnyü, a konvenczionátusok fizetése pénzben, sóban, husban, ruhában nem
igen halad meg 400 pengőt, az adó is annyi, a napszám 200–250 pengőre
megy. A termékeket helyben veszik meg közönségesen 5–6 garas pengővel
olcsóbban, mint Szombathelyen kél.
Bővebb részleteket a megtekintéskor. – Jőjj tehát barátom, ha venni nem
is, legalább látogatni. Elvárlak – Isten veled – hű barátod: Deák.«
– – Ime a levél!
Ma ez a birtok a rajta levő erdőkkel és malommal s a hegyvámos szőlők
nélkül testvérek közt is megér 600,000 koronát. Akkor Deák Ferencz csak
128,000 pengő forintra tartotta, a mi koronaértékben ma 268,000 koronát
képvisel. A birtok értéke tehát azóta jóval többre mint kétszeresére
szökkent még itt is.
A birtok árát ugy szabta meg Deák, hogy alkudozásokra ne kerülhessen
sor. Legföllebb az ügynök dijával lehet az ár kisebb. S valóban gróf
Széchenyi István is körülbelül ily áron vette meg.
Az akkori pengő forint ma 2 korona és 10 fillér.
Feltünhetik ma az olvasónak, hogy Deák Ferencz gabonatermése november
1-én még mind benn volt a szalmában. Holott a mai szemes gazda
augusztusban már el is adta, el is szállitotta gabonáját. Azt
gondolhatná valaki: Deák henye gazda volt.
De tévedne.
Akkor még nálunk gőzcséplőgépek nem voltak. Lóval történt a nyomtatás.
Nyomtató emberek álltak össze társaságba s vállalkoztak uradalmakban,
nagyobb birtokokban. A társaság neve bokor volt. Hat ló, négy ember s
egy lóhajtó gyerek volt egy bokor nyomtató.
S ezek nyomtattak néha Dömötörig, néha Karácsonig, a hogy az idő
engedte.
Túl a Dunán azonban Zala-, Vas-, Sopron vármegyékben kevésbbé volt
divatos a lóval nyomtatás. Ott kézi csépléssel végezték a cséplést.
Fedeles nagy pajtákban, színekben állott a szalmás eleség s fedél alatt
folyt azután a kézi cséplés tavaszig. Szüret előtt igazán bele se
kezdtek a cséplők. Ezek is társaságban vállalkoztak részért a cséplésre.
Négy ember volt rendszerint egy bokor cséplő.
Élő állat a mai felfogás szerint kevés volt a kehidai birtokon. Legalább
negyven darabbal többnek kellett volna lenni a lónak és szarvasmarhának.
Még egy feltünő szó van Deák levelében. Erdejéről azt mondja:
»elkülönzött erdő«. A mostani nemzedék sok tagja nem tudhatja már, mit
jelentett az valamikor.
A mikor az uraság jobbágyot fogadott, annak urbéres birtokául csak a
belső telket, a külső jobbágytelket, a kaszálót és a kenderföldet
hasitotta ki. Minden más birtok az uraságnak és jobbágyainak közös
használatában maradt. Ilyen birtok volt az erdő, a legelő, a nádas
bozót. A mikor aztán őseink 1836-tól kezdve 1848-ig megkezdték a nemesi
és az urbéres birtokok rendezését, el kellett különiteni a közös
haszonvételeket is. Hatalmas jogi kérdések támadtak, melyekkel a
biróságok évtizedeken át elvesződtek, ha az uraság és jobbágyai nem
tudtak megegyezni.
Mai nap már pogány szavak a: segregatio, regulatio, commassatio. Még az
ügyvédek nagy része se érti igazán, mi van e szavak mögött. Özönviz
választ el attól a kortól, a mikor ezekből állt az élő birtokjog.
Magyarul is furcsa szavak: rendezés, elkülönzés, tagositás, arányositás.
Pedig ez mind nagy dolog volt egykoron.
A törvény 1848-ban a jobbágynak adta a telket, a melyet eddig külön
kihasitva birt és kezelt. De az uraság birtokán volt neki faizása,
makkoltatása, legeltetése, nádlása is. Ennek fejében is kellett neki
kapni valamit. E törvény azt is megszabta, körülbelül mit kelljen kapnia
egy jobbágy-telek után. Már most ehhez százféle birói becslés volt
szükséges. Egész veszedelem volt az uraságon, mig az erdőből például
kijelölhették, külön hasithatták azt a részt, mely valahogy megfelelt a
jobbágy faizási, makkoltatási és legeltetési haszonélvezetének. Hány
ügyvéddel, mérnökkel és birósággal kellett megtilódnia! Hány békéltetés,
fölmérés, helyszini tárgyalás, hitelesités, becslés, kihasitás,
elhelyezkedés, pótlás, kiigazitás s több efféle! Akkor megtelt a kastély
vendégekkel, hivatalos és hivatlan urakkal s volt evés-ivás, lakodalom
éjjel-nappal. Ha azután már mindent elintéztek és végrehajtottak, az
ember ugyan azalatt meg is őszült, meg is kopaszodott, de erdeje
legalább, a mi megmaradt, elkülönzött erdővé vált.
Nos hát ilyen »elkülönzött« erdő volt Deák Ferenczé. A mely tehát most
már az övé volt s a vadakon és madarakon és szegénylegényeken kivül ő
élvezhette s az ügyvédeknek, biráknak, mérnököknek, becslőknek,
jobbágyoknak, zsölléreknek hozzá többé semmi közük nem lehetett.
Az ilyen erdő legalább husz, harmincz pengő forinttal holdanként többet
ért, mintha nem lett volna »elkülönzött«.
Magam is láttam ezt az erdőt. De csak lombjairól s az út mellékéről.
Benne nem jártam. Főleg bükkös erdő. Oly szép, szabályos növésü fák:
festő ecsetére méltók. Nem is értem, hogy a mi bölcs fővárosunk, az ő
üdülő helyein, a városligetben s a népligetben miért nem tesz kisérletet
a bükk mivelésével. Nincs ennél szebb fája se az ó, se az uj világnak.
Gyönyörü alkata, sürü lombja, fényes aranyos levele, még megehető makkja
is, a kinek ideje van vele vesződni. Az a százféle és nagyon költséges
tűlevelü fa, az araucariák egész serege, melyet minden világrészből
összehordanak, szépség és méltóság dolgában nyomába se ér a mi hatalmas
bükkfánknak. Csakhogy ezt természetesen ingyen kapnák, tehát már azért
se kell.
Mikor és miként vette meg gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar,
Kehidát: erről kell még szólnom. Az adás-vevés körülményeit, a vételárt,
a fizetési és birtokbalépési föltételeket Deák Perlaky Józseffel
határozta meg. Perlaky értesitette erről gróf Széchenyit Döblingben. A
gróf beleegyezett. Bizonytalan eredetü hagyomány szerint maga Deák
Ferencz is meglátogatta a grófot e tárgyban. De bizonyos, hogy Deák 1854
julius 26-án Nagy-Czenkre ment az eladás dolgát elintézni.
Az adás-vevési szerződés 1854. évi julius 28-án kelt. És pedig két
szerződés. Az egyikben Deák eladja azt a kehidai birtokrészét, összesen
810 holdat, melyet 1808-ban elhalt édes apjától örökölt, ötvenezer pengő
forint vételáron, megveszi pedig gróf Széchenyi Ödön, a kit édes anyja,
gróf Széchenyi Istvánné, született Seilern Crescenczia grófnő képvisel.
A másik szerződésben pedig ugyan gróf Széchenyi Ödön 5000 forintért más
apróbb birtokrészleteket vesz e módon Deáktól. A szerződéseket a grófnő
irja alá és Deák. Mindegyik a saját pöcsétjét is ráhelyezi. A
szerződések tanui Czenk hires plébánusa, Tolnay Antal és a hidegségi
plébánus, Cseskovics István.
Az összes vételár e szerint 55 ezer pengő forint. Ebből 15 ezeret
forditanak az adósságokra, 40 ezeret pedig évenkinti 600 darab arany
életjáradékra Deák Ferencz számára. Készpénzül csak 50 forint marad
neki.
Felötlő az a kérdés, vajjon Deák Ferencz miért nem vette föl a
vételárból a maga illetőségét, miért forditott abból 40 ezer pengő
forintot életjáradékra?
Pulszky Ferencznek 1859. évi márczius 16-án a külföldre ezt irta Deák.
– Jószágomat eladtam vitalitium mellett gróf Széchenyi Istvánnénak,
szerény jövedelmemből egyszerüen élek, hat hónapig Pesten; a nyarat és
ősznek első felét Zalában s néha egyik, néha másik fürdőben töltöm –
nőtlenül.
Ime Deák gróf Széchenyi Istvánnét mondja birtoka vevőjének. Széchenyi
akkor Döblingben volt, az elmebetegek kórházában. A hivatalos bolondok
közé tartozott tehát, pedig erősebb és jobb esze volt mint valamennyi
orvosának összevéve. Csak mérhetlen lángelméjének csapongásaival s
hazafi aggodalmaival küzködött. De már hiába: a statisztikába ugy
iktatták be, mint bolondot. Uradalmait tehát felesége kezelte. A
kormányzó és a kezelőtisztség felesége nevében intézkedett. Az ő nevében
küldték meg Deák Ferencznek is félévenként a háromszáz körmöczi aranyat.
Ennyi volt az életjáradék. Az akkori – 1854-iki arany árfolyamát
tekintve, a mai pénz szerint 555 korona havonként, mintegy hat-hétezer
korona évenként.
Ezért emlithette vevőként Deák nem gróf Széchenyi Istvánt, hanem a
feleségét. Noha voltaképen Ödön gróf részére történt a vevés.
Deák életjáradéka nem volt épen olcsó. Ő akkor 51 éves ember volt.
Sokszor gyöngélkedő, de erős szervezetü, semmi belső baja akkor még nem
mutatkozott. De se bátyja Antal, se édes apja nem ért nagy kort. Ő se
számithatott 65 vagy 70 évnél hosszabb életkorra. Hatszáz darab császári
arany 1854-ik év őszén 3330 pengő forintot, mai péznemben mintegy 7000
koronát ért. A mai biztositó intézetek rendje szerint ily életjáradékra
le kellene tenni mintegy 92,000 korona tőkét, holott Deák csak 84,000
koronát tett le. Ámde akkor 6 kamatlábbal számitottak, de legalább is
5-tel, ma pedig 3½ s legfölebb 4 kamatlábbal számitanak. Az akkori
kamatláb szerint elég lett volna, ha Deák 84 ezer korona helyett 63
ezeret fordit erre az életjáradékra. Bizonyára nem Széchenyi István gróf
csinálta ezt a számitást s nem is a felesége. Azonban ez is csak arra
mutat, hogy Deák ugyancsak sietett birtokának eladásával.