benne egyenesedni. Csak guggolva tudott a koporsók közt mozogni.
Voltak koporsók. Egyetlen-egynek a lábfelől való végét mi is láttuk
felülről. Sötét cserszinü deszkájának sarka szembetünő volt.
– Nézd meg fiam, van-e rajta irás?
Pipás ember volt már a legény, elővette gyufatartóját s gyufalángnak
világánál kezdett betüzni.
Annak a koporsónak oldaláról világosan el tudta olvasni e sorokat:
DEÁK ANTAL.
Nem irva, nem föstve, hanem rézszögekkel kiverve volt ez a név.
Kétségtelenül volt ott kiverve még több szó is. Születése és halála
napja, talán egyik-másik czime is. De már a legény egyebet nem tudott
leolvasni. A koporsó másik oldalát el is takarta a másik koporsó.
Tudtuk, hogy Deák Antal ott fekszik. A haza bölcsének testvérbátyja.
Maga is disze egykor a törvényhozásnak, vezére vármegyéjének s
országosan ismert jó hazafi.
A kehidai anyakönyvben igy van halála följegyezve:
»1842. 20. jun. meghalt, 23-án temettetett. Tek. Deák Antal földes ur,
nőtelen, R. K. (azaz: római katholikus) nemes. ✝ Kehidán. Gyomorgörcs,
bélgyulladás«. (Tudniillik a halál oka.)
A kőmives legény ott a sirüregben motoz kissé s felkiált:
– A koporsó be van omolva vagy beszakitva.
– Mit látsz benne?
Belenyul.
– A csizmáját, azután a lábszárcsontját. Megmutassam?
A boldogtalan. Valami járási orvosnak vagy minek gondolt engem. Rá
kellett szólanom.
– Meg ne mozdits benne semmit. Hozzá ne nyulj semmihez! Nézd meg, mi van
irva a többi koporsóra.
Nyomozott s talált egy másik koporsót. A töredezett szegfejekből e szót
olvasta le: SIBRIK. De tovább betüzött. De nem volt benne biztos, mit
olvas. Azt mondta:
– Alighanem Borbála van még rajta.
– Pedig bizony nem az volt. Deák Ferencz szent emlékü édes anyjának,
Sibrik Erzsébetnek hamvai voltak abban a koporsóban.
Itt egy furcsa vitás kérdés tolul elénk.
Bizonyos, hogy Deák édes anyja Söjtörön halt meg s halála ott van az
anyakönyvbe bevezetve. A Deák-nemzetség egész rokonsága ma azt hiszi,
hogy vagy Söjtörön, vagy Zala-Tárnokon az ősi Deák-templomban van
eltemetve. Sokan keresték már sirját, de nem találták sehol. Még a
hagyományban apró részletek is élnek, melyek azt bizonyitanák, hogy
Sibrik Erzsébet sirja valahol Söjtörön van. Azt beszélik, hogy férje
igen is el akarta szállitani a holttestet Kehidára, de a nép megtudta s
kaszát, vasvillát fogott, hogy a koporsószállitást megakadályozza. Mert
szentül hitte, még ma is hiszi, hogy azt a határt, melyen holttestet
szállitanak át, elveri a jég.
Ez azonban mégis csak mese maradt.
Söjtörtől Kehidáig sok falun kell átmenni, de kis jobbágy-falu
valamennyi. Hogy hatalmas, előkelő nemes urnak, a vármegye
táblabirájának szekereit szegény jobbágyok feltartóztassák, embereit
agyonveréssel fenyegessék, kivált ha a megyei alispán s a járásokbeli
szolgabirák a nemes ur pártján vannak; ilyen eset békés időben elő nem
fordulhatott. Nagy zenebonával járt volna ilyen eset.
Az meglehet, hogy idősb Deák Ferencz nem zajjal, nem karhatalommal vitte
el kedves halottját, hanem vagy szénás vagy gyapjus szekéren elrejtve,
több szekér kiséretében szállitotta el. De halottját bizony
elszállitotta.
Ime, most én ráakadtam. A kehidai családi sirboltba okszerüen csak egy
Sibriket temethettek el. Idősb Deák Ferencznek ifjan elhalt feleségét, a
haza bölcsének édes anyját.
Szóbeli hagyomány erről alig van. Szegény, együgyü falusi nép nagyon
ritkán tartja emlékében a száz esztendő előtt történt dolgokat, kivált
ha azok nem az ő családjában történtek.
De van-e hát irásbeli hagyomány? Ez már van.
A kehidai anyakönyvbe 1803-ból Liszits József, az akkori plébános ezeket
irta föl a holtak jegyzékében:
»Oct 17. Spt Da Elisabetha Zsibrik Spt Dni Fr. Deák.«
Magyarul: 1803. évi október 17-én (meghalt) tekintetes Zsibrik Erzsébet
urnő, tekintetes Deák Ferencz urnak hitvese vagy neje. Az uxor vagy
conjunx szót kihagyta a plébános, valamint a temetés napját is.
A temetés napja a söjtöri anyakönyvben sincs följegyezve. Ott is csak a
halál napja.
A dolog igy történt:
Idősb Deák Ferencz határtalanul szerette ifju szép hitvesét, hét
gyermekének édes anyját, a ki Ferencznek, legifjabb gyermekének
születésekor gyerekágyban meghalt. De édes anyja is, a ki Kehidán
lakott, két héttel előbb halt meg s igy sok jó oknál fogva neki Kehidára
kellett a nagy birtok kezelése végett átköltözni. Magával vitte tehát
halottját is, hogy ott legyen közelében s ha majd ő is utána megy: ott
legyen a közös sir kéznél.
Néhány év mulva utána ment, de ő a mint én tudom, még se oda lett
eltemetve.
Hanem ott van még eltemetve a hires szépségü Hertelendy Anna, a haza
bölcsének apai öreganyja. A kehidai anyakönyvbe a latin nyelvü
följegyzés igy szól magyarul:
»1803. október 3-án meghalt tekintetes Hertelendy Anna asszonyság,
tekintetes Deák Gábor urnak özvegye 62 éves életkorában.«
Ennek koporsóját nem találta meg az én kőmiveslegényem. Talán csak a
sötétség vagy a ráomlott porond miatt nem találta meg.
Hanem talált még egy kisebb koporsót. De hogy ebben kinek teteme porlad:
azt nem tudja senki.
Deák Ferencz egyik legöregebb egykori jobbágyasszonyát, Szeglet
Józsefnét megkérdeztem a negyedik koporsó felől, ki fekszik abban?
– Nem tudom, uram, kislány koromban hallottam apámtól, ő beszélte, hogy
valamikor régen Kőszegről hoztak haza az uraságok egy kis halottat
koporsóban s azt temették oda.
Szeglet Józsefné asszonyom 1835 körül volt kis lány. Ha már akkor is
régi dologként emlitette apja az esetet: az a temetés is
nyolczvan-kilenczven év előtt történhetett.
Kijöttem a sirbolt kápolnájából. Szétnéztem onnan a magaslatról a
vidéken. Gyönyörü vidék. Szemközt napkelet felől Gyülevész falvának
hegyhajlatán át sötétlettek hozzám a nagy messziségből a büszke Rezivár
csonka tornyai. Ime, ezeket is megőrölte az idő, megpusztitották az
elmult századok. Hogyne pusztulna hát el ez az egyszerü sirbolt? Hogyne
omlanának össze a halottak csontjai?
Köröskörül a tiszta őszi nap ragyogó fényében zöld erdők, zöld mezők,
mosolygó gerezdek, jó kedvvel dolgozó fürge népség. A Zalaberek
malmainak csöndes zugását felém hajtja a szellő.
Mégis örök az élet.
DEÁK FERENCZ PARASZT VÉREI.
Mindenki tudja, hogy Deák Ferencz nemes családból származott. Nemesi
előnevét sohase használta ugyan, sőt, a mennyire utána nézhettem, ősei
se használták soha, de azért ő mégis nemes volt.
Sokan emlékeznek, hogy a mikor meghalt: temetésére megcsináltatták
nemesi czimerét azok, a kik temetését rendezték s nevét a czimerre
ekként iktatták: Kehidai Deák Ferencz. A czimer igaz, de a nemesi előnév
nem igaz. Én legalább nem hiszem, hogy igaz lenne. A mikor Deák Ferencz
ősapja a nemességet megszerezte: akkor még a Deák-családnak semmi köze
se volt Kehidához. Hogy jutott volna tehát ő a »Kehidai« nemesi névhez?
No de erről másutt beszélünk. Most csak paraszt véreiről akarok szólni,
a kik soha se nyerték el a nemességet.
Alsó-Lendvánál jönnek össze a Lendva patakának összes vizei. Délről a
Fekete-ér, azután a Lendva vize, ettől északra a Radamos-ér, följebb a
Bagonicza, azután a gáborjaházi-ér s végül a Kebele folyócskája s a
Sárdi-berek patakjai. Mindezek ma már egyenes és szabályos medrekben,
tudós emberek által kimért csatornákon eresztik le megcsappant vizeiket.
A bő patakoknak, a vad berkeknek, nádasoknak, buja legelőknek és
kaszálóknak s a minden lépten-nyomon zakatoló vizi malmoknak alig van
nyomuk, melyek pedig kétszázötven év előtt mind meg voltak, a mikor Deák
Ferencz ősei e vidéken még mezitláb futkározó paraszt gyerekek voltak.
A Bagonicza patak Bagonya falu erdeiben ered. Szláv nyelvszokással e
falutól nyerte nevét is. Csakhamar eléri Dabronakot és Zsitkóczot, a
Deákok ősi fészkét. Dabronak nagyobb falu, Zsitkócz kicsi fészek. E két
faluból, sőt első sorban csak a kis Zsitkóczról sarjadzott ki a
Deák-családnak nemesi ága is, paraszt ága is.
Deák Ferencz s bátyja Deák Antal nőtlenül halt el Bennük tehát apjuknak,
idősb Deák Ferencznek fiága kihalt. Leányágon sok utód él. Sokan élnek
Deák Ferencz nagybátyjának Deák Józsefnek maradékai is. De mindezek ma
már semmit se tudnak arról, hogy a zsitkóczi közös ősök paraszt sorsban
maradt ivadékai kik és merre élnek az országban szanaszét? Sőt még azt
se tudják, azt is elfeledték, hogy egykor efféle véreik is éltek
valahol.
Nem is csoda.
Az első Deák 1665-ben szerezte nemességét. Akkor vált el a nemesi ág a
paraszt ágtól. Ennek 238 esztendeje mult. Majdnem nyolcz nemzedék kora.
Kis emberek emlékezete ily messzire vissza nem száll. S aztán a kik
hatalomra jutnak: azok nem keresik a sötétségben maradt rokonságot. A
szegény jobbágy pedig a mélységből hiába emelgeti karjait fölfelé. S ha
egy-két nemzedéken át emelgeti is: azután már azt se teszi.
1690 körül élt Zsitkóczon egy jámbor paraszt ember. Nem urasági jobbágy,
de azért mégis paraszt ember. Volt háza, telke, külsősége s a dabronaki
hegyben szőleje. Birtokát nem nevezték curiának, hanem sessionak. Curia
azt jelenti magyarul: udvar. Ez a szó: udvar, csak nemes ember nemes
birtokát illeti meg. Csak a királynak és a nemes embernek van udvara.
Még a püspöknek sincs. Annak is csak residentiája van, a mi több is
lehet, kevesebb is lehet, mint az udvar, de azért még se udvar. A papok
közt csak a római pápának van udvara, másnak nincs. Magyar nemes más
papnak el nem nézi az e szóval való hivalkodást.
Sessio azt jelenti magyarul: ülés, ülőhely, ülve való tanácskozás. 1848
előtt azt jelentette: jobbágytelek; hajdanában azt jelentette:
megszállás. A paraszt ember birtokát nevezték el ezzel a szóval. Annak a
zsitkóczi jámbor parasztnak a neve volt Deák János.
Két testvérje nemességet kapott. Ő nem lehetett nemessé, akárhogy
vágyakozott is utána. Se pénze, se nagy birtoka, se hatalmas pártfogója.
De hát ő csak megél paraszt állapotban is, – hanem fiának urrá kell
lenni. Fiát Péternek hivták. Nagy örökséget nem hagyhat rá, de szerezhet
neki tudományt. S aztán majd a gyerek szerezzen a tudománynyal
befolyást, birtokot s nemességet. Ne legyen alábbvaló, mint a nemessé
lett testvérek gyerekei.
A Péter gyereket iskolába küldte, ha nem csalódom, Kőszegre. Izzadt,
dolgozott, kuporgatott, megvonta magától a jó falatot is, csak legyen
költségre való a gyereknek. Tanult is a gyerek mindaddig, mig egyszer
nyári szünet alkalmával otthon meg nem látott egy szép dabronaki paraszt
lánykát. Meglátta, beleszeretett, bele is bolondult, földhöz vágta
könyveit s a lányt elvette feleségül. Sőt apja házát is elhagyta örökre
s átköltözött Dabronakra. Megmaradt parasztnak, szegény embernek.
Itt Pesten élt a XVIII-ik század közepén 1750–60 körül egy Deák.
Keresztneve István volt. Állását, foglalkozását nem tudom bizonyosan.
Tisztviselő nem lehetett, mert nem volt nemes. Orvos és mérnök se
lehetett, mert oly nagy és általános műveltségü férfiu volt, a minővé
orvos és mérnök abban az időben nem igen válhatott. Gondolkozása,
irásmódja s műveltségének nemessége után ügyvédnek vagy valamely kamarai
főtisztnek gondolom. Lehetett valami nagy uraság főembere is.
Ez volt ama Dabronakra költözött Deák Péternek unokája.
Tiszta szép latin nyelven irt levele van birtokomban. E levelet 1768.
évi márczius 19-én irta Deák Gáborhoz, Deák Ferencz öregapjához. S
intézte Kehidára, a hol mint felesége birtokán gyakran tartózkodott Deák
Gábor.
E levélben mintegy puhatolódzik Deák István, vajjon nemességkereső
buzgalmában őt támogatná-e a nemes Deákok zalai hatalmas ágazata? E
levél hangja szerény, de azért férfias.
Kimutatja a rokonságot, de azért Deák Gáborhoz ugy ir, mint idegenhez.
De olyan idegenhez, a kiben teljesen bizik, a kihez mégis rokoni
bizodalommal folyamodik.
A levél szövegében mindenütt Dominatio Vestra Spectabilis-nek nevezi. A
mi magyarul azt teszi: Tekintetes uraságod. Megszólitása igy hangzik:
»Spectabilis ac Perillustris Domine, Domine mihi singulariter
Colendissime«. Ez abban az időben az előkelőkhöz intézett megszólitás
volt. Nehéz is magyarra jól leforditani. Spectabilis azt teszi:
Tekintetes. De Perillustris is azt teszi. Nagyon rossz alkalmazással egy
időben igy forditották magyarra: Nagytekintetü. Igy lehetne tehát az
egész megszólitást magyarra forditani: »Tekintetes és Nagytekintetü
Uram, Különösen tisztelt Uram«. Ezt a czimzést általánosan alkalmazták
százötven év előtt.
Csak azt akarom ezzel jelezni, hogy Deák István bizony nem
bizalmaskodott rokoni módon Deák Gáborral, Zala vármegye egyik
nagybirtokosával s tekintélyes táblabirójával; nem nevezte őt se
öcscsének, se bátyjának, se semmiféle vérrokonának, hanem tisztes
távolból intézte hozzá szavait, mint a hogy illett paraszt sorsu
embertől, mikor nemes urral beszél.
Ha nemes ember lett volna: nem ilyen hivatalos és szertartásos
czimzéssel illeti Deák Gábort, hanem az akkori szokás szerint »Érdemem
felett való különösen tisztelt Kedves Urambátyám«-nak szólitja. Hiszen
Nemes Deák Gábor második unokatestvére volt az ő apjának, Ágilis Deák
Jánosnak, tehát joga volt hozzá, kötelességében is állott őt urabátyának
mondani.
De hát példátlan vakmerőség lett volna paraszt embertől nemes embert
atyafiságos néven szólitani.
Ezt irja levelében egyebek közt:
»Mi a dabronaki szőlőhegy harmadát emberemlékezet óta Deák-jogon birjuk,
– és a mint hiszem, se nem zálogjogon, se nem vételjogon, hanem öröklési
jogon. De miként birhatnánk igy, ha vérségileg idegenek volnánk? Vannak
különben tanuk, kik egy szájjal vallják, hogy elődeink paraszt iga alatt
sohase éltek, sőt inkább szabad és nemes személyeknek tekintették őket.
Igaz, hogy öregapám, Péter, az iskolákat elhanyagolta, dabronaki lányt
vett feleségül s igy ment át Zsitkóczról Dabronakra, a hol is mind maig
nyomorultul siratjuk cselekedetét. Sokszor hallottam öregapámtól, hogy
Uraságod boldogult elhunyt apja sürgette őt, hogy nemességét vagy inkább
nemesi előjogait ne hanyagolja el. De a mikor a dabronakiak őt a
községbe nemes személynek másként befogadni nem akarták, csak ugy, ha
velük egyenlő módon huzza az igát, hát ő erre is ráállott. Pedig
uraságod boldogult apja nemcsak sürgette, hanem a szabadulásra szükséges
költségeket is megigérte, de ő erre is csak azt felelte: ha eddig meg
tudtam élni ekképen, jövőre, istennek legyen dicsősége, még inkább
megtudok. Ime tehát, én most a szükséges lehetőség hiányában nyomorultul
belátom, hogy a köveket megmozditani nem tudom s isten után
reménységemet egyedül uraságodba vetem. Egyébként a mai idők természete
változandó, annak szolgál, a kinek akar s azért még megeshetik, hogy
kedvezése fáradozásomat sikerre viszi.«
Ime, Deák István keserü panasza. Látszik ebből, hogy vagy Dabronakon él
állandóan most is, vagy legalább ott élte át gyermek- és ifjukorát. Ott
siratja ő is öregapja cselekedetét, a ki a dabronaki szép lányért
otthagyta az iskolát s megmaradt parasztnak.
Deák István keserüségét nem szabad ugy megitélnünk, mint afféle mai
emberét, a ki nemesség után áhitozik, de azt el nem érheti. Ma nevetni
való vagy sajnálatra méltó az ilyen ember.
De nem igy volt hajdan.
Akkor a nemesség adta meg az embernek a szabadságot, a jogokat, a
tekintélyt, a hivatalképességet, az adómentességet s a becsületet. A ki
nem volt nemes, az rab volt, másoknak szolgája volt, joga és szabadsága
semmi nem volt; – ha tanult is: hiába tanult, köztisztségre el nem
juthatott, urasága eladhatta, elcserélhette, zálogba is adhatta, kölcsön
is valamelyik rokonának vagy jó barátjának odaadhatta.
Bolond világ volt az a maihoz képest.
S aztán tanult, mivelt, mélyen és nemesen érző ember volt Deák István. S
talán vagyonos is volt. De ha hazament Zalába, hiába ábrándozott a
Bagonicza-partjain vagy a Csikósrét vadkörtefái alatt vagy a magas
dabronaki szőlőhegyek látó pontjain hazájáról, a mely nem az övé, hanem
a királyé és nemességé s hiába akart együtt érezni nemzetével; – hiszen
ő nem tartozik hozzá, mert ő csak rab, csak jobbágy, a kinek mindenki
parancsol s a kit minden szolgabiró s minden urasági ispán deresre
huzhat s végig botozhat józan fejjel, részeg fejjel egyaránt.
Bizony nehéz volt akkor tanult fejjel s érző szivvel parasztnak maradni.
Mit csinált a hatalmas Deák Gábor e levéllel? Segitette-e rokonát, a ki
nemességtelen állapotában oly boldogtalannak érezte magát? Volt-e
segitségének sikere?
A levél boritékára ezt irta Deák Gábor: »Percepi die 4-a Apr. 768.
Stephani Deák«. Meg is őrizte a levelet gondosan. Levelezésben is állott
Deák Istvánnal tovább is. De arról nem tudok, hogy Zalavármegyében a
nagy Deák Ferencz családján kivül is lettek volna nemes Deákok.
Négy Deák-testvér született 1620 körül Zsitkóczon. Ki volt apjuk, ki
volt anyjuk: valószinüleg sohase tudjuk meg. Parasztok voltak s a
parasztról a káptalanok és konventek nem szoktak irásokat szerkeszteni.
A négy Deák-fiu neve volt Péter, Mihály, István és János.
Péter és Mihály megkapták a nemességet. Mikor és miként jutottak gróf
Nádasdy Ferencz kegyeibe s hogy kaptak nemességet s kis birtokot az ő
segitségével: erről másutt lesz szó. Szerencséjük volt, hogy még akkor
kis birtoku, kis nevü emberek voltak s hogy nagy jóltevőjükkel együtt a
nemzet vértanuivá nem kellett lenniök.
István és János megmaradt parasztnak.
De talán még se egészen parasztnak.
Deák István azt irja, hogy elődeik soha se éltek paraszt iga alatt, sőt
inkább mindenki szabad és nemes személyeknek tekintette őket. És azt
irja, hogy Deák Gábor apja is gyakran intette az ő öreg apját, hogy
nemesi előjogait ne hanyagolja el.
Nemesek nem voltak: ez bizonyos.
Hiszen csak Péter és Mihály testvérek voltak nemesek s ezek is csak 1665
óta, a másik két testvér pedig nem kapott nemességet akkor. Ha pedig
korábban lettek volna nemesek: akkor Péternek és Mihálynak nem lett
volna szüksége arra, hogy 1665-ben szerezzen nemességet.
Volt akkor egy osztály, a kit ugy hivtak: ágilis ember. Magyarul nem
tudom a nevét. Nem hallottam soha. Talán le se forditották soha. Agilis
latin szó. Azt jelenti magyarul: mozgékony, fürge, szaporán járó. De
ebből még semmit se lehet érteni. Másként kell megmagyaráznom, mi az
ágilis ember.
Az ágilis ember nem nemes, de nem is jobbágya vagy zsöllérje semmiféle
uraságnak.
Van neki kis nemesi birtoka s azt vagy örök áron vette, vagy zálogban
birja, vagy ajándékba kapta. Adót, robotot, urasági munkát nem kell érte
se fizetnie, se szolgálnia. Követ vagy tisztviselő nem lehet, nemesi
jogokat nem gyakorolhat, de a maga kis birtokán a maga ura s jobbágyi
terhet nem kell viselnie, a jármot nem kell huznia. Sőt birtoka után
minden közbirtokossági javadalmat élvezhet. Erdőt, legelőt,
makkoltatást, gubacsolást, közös malmot, usztatást, rétöntözést
gyakorolhat.
Nemes apának, paraszt lánynak a fia nemes ember lett. De paraszt apának,
nemes lánynak a fia nem lett nemes ember. De ha jobbágy vagy zsöllér
volt: kijárták az uraságnál, hogy eressze szabadon. Adtak neki vagy maga
szerzett egy kis nemesi birtokot s hozzá házat, hegyvámos szőlőt s igy
lett ágilis. Talán azért is nevezték ágilisnak, hogy ha akarta, szabadon
elköltözhetett falujából; – uraság, szolgabiró, pandur, vármegye nem
üldözhette, mint urahagyott szökevényt.
Némely vidéken szabadosnak nevezték az ágilist. Zalavármegyében sok volt
az ágilis. Kivált sok volt a Deák-nemzetség birtokán: Söjtörön, Tárnokon
s egyebütt. Az én falumban is volt három-négy. Egyiknek a neve épen Deák
András volt. Elhalt ötven év előtt. Katholikus vallásu volt. Könnyen
eredhetett a zsitkóczi és dabronaki Deákok nemzetségéből. Az én
vidékemen némely ágilist még »nemzetes uram« czimmel is tiszteltek.
Nos hát ily ágilis emberek voltak a Deák-testvérek, István is, János is.
Azért mondhatták a tanuk kétszáz év előtt egy szájjal, hogy a Deákok
jobbágyi paraszt iga alatt sohase éltek.
De van erre nekem egy más nagy bizonyságom is, melyről Deák István vagy
nem tudott vagy legalább levelében nem emlékezett meg.
Deák Ferencz dédapja II. Deák Péter volt. Ez második feleségét Gájger
Susánnát özvegyen hagyta. Ez az özvegy tőkepénzgyüjtő és szerző asszony
volt férje halála után is. 1758- vagy 1759-ben elhalt Zsitkóczon egy
Deák János nevü kisbirtoku ember, a kinek özvegyétől Vinter Évától
megvette férje birtokát özvegy Deák Péterné urnő.
Ha ez a birtok jobbágytelek lett volna: akkor Deák János özvegye azt el
nem adhatja, de Deák Péterné tőle meg se vehette volna. Ha meg akarja
venni: csak a földes uraságtól vehette volna meg.
Tisztán látom én ez esetből, hogy Deák Istvánnak igaza volt, hogy a
zsitkóczi és dabronaki Deákok szabad emberek voltak, habár nemesek nem
voltak is. A mint mondtam: ágilisek.
Ez a Deák János egyébiránt mint már emlitém, a nemességkereső Deák
Istvánnak apja volt. A nemzedékek élettartama s az időpont azt
bizonyitja.
A paraszt állapotban maradt Deák István 1650 körül élt. Ennek fia volt
Péter, ennek fia Ferencz s ennek fia István. Ezzel ez az ág 1790 körül
kihalt. Fiági maradékai nem maradtak. Ezek Zsitkóczból s a dabronaki
szőlőhegyből valószinüleg soha ki nem mozdultak.
A legfiatalabb testvér volt 1650 körül Deák János. Ennek a fia is Péter
nevet kapott a keresztségben. E Péternek három fia maradt: János,
Ferencz és József. A János fia volt az a magas miveltségü Deák István, a
ki 1768-ban Pesten élt, a ki a nemességet megszerezni törekedett s a ki
a Deák Ferencz öreg apjához azt a szép latin levelet irta.
Ez ág ivadékai maig is élnek s vannak közülük Pestmegyében is,
Kis-Kunságban is, de másfelé is. A nagy Deák Ferencznek kétségtelen
vérrokonai mind. Nevük megérdemelné, hogy pontos leszármazásukat
följegyezze valaki.
A nemességkereső Deák István igy állitja össze Deák Gábor számára a
családi leszármazást:
Deák N.
___________él 1600 körül._________________
/ / \ \
Péter Mihály István János
(nemességét (nemességét paraszt |
szerzi szerzi | Péter
1665-ben) 1665-ben) Péter (Dabronakra költözik
| | | / | \
Péter Ferencz Ferencz János Ferencz József
____|______ (ezzel kihal ez ág) | / \ \ |
/ \ István István József István Péter
Gábor László Ferencz (ezzel (ez irja a
(ehhez kihal levelet
a levelet ez ág) 1768-ban)
Deák István
1768-ban)
E leszármazásban a nemessé lett Péter és Mihály ivadékai helyesen vannak
kimutatva. Ebből is következtetem, hogy a parasztnak maradt két másik ág
is igazán van levezetve.
A Deák-család nálam levő irataiban a paraszt Deákok több nyomát nem
találom. Csak egyet találok, a kehidai plébánost, a ki Deák Ferencz kis
gyerekkorától kezdve a forradalom utánig volt Kehida papja s Deák
Antalnak és Ferencznek mindennapi vendége. A haza bölcse sokat tanult
tőle, sokat is évődött vele. Egykor talán bővebben irok róla.
De érdekes emlékezést találok régi Deákokról.
Deák Ferencz nagybátyja József mint tanuló, szülei tudta nélkül s azok
ellenére 1783-ban beállott katonának. Mikor 1787-ben a török háboru
fenyegetett bennünket: az aggódó szülőket e szavakkal vigasztalta Deák
István vitéz katona s vérrokon Kőszegről: Sohase busuljanak a Józsi
gyerek miatt, egri Deák Gergelynél s szigetvári Deák Balázsnál alábbvaló
lenni ő se akar; – ő is méltó lesz ezekhez.
Deák Gergely Eger védelmében vitézkedett s társaival együtt győzedelmes
maradt. Deák Balázs vértanunak hősi halálával mult ki Zrinyi Miklóssal
együtt. Senki se tudná megmondani, hogy ezek Deák Ferencz családjának
voltak-e tagjai.
Deák Balázsról valószinü. Zrinyi legjobb hősei egy részét csáktornyai és
sztridai uradalmaiból szedte össze. Zsitkócz pedig közel van Sztridóhoz
s a nemességszerző Deák apját s öregapját alig néhány évi időköz
választja el Szigetvár elestétől. Valamelyik erős, bátor Deák-fiu miért
ne mehetett volna a hires Zrinyi bán zászlói alá?
KEHIDA.
I.
(Diák-koromban. – A berek. – Viszontagságaink. – Kehidára érünk. – Hogy
tanitották a kálvinista gyereket ötven év előtt?)