1849-ből szól a történet.
A mint Szebent bevették, oroszt, németet, Heydtét, Urbánt, Skariatint
pokolba kergették, gróf Haller Ferencz ujra elfoglalta kormányzói székét
Segesvártt és Felső-Fejérvármegyében. Fejéregyházi vára volt
rezidencziája.
Egy napon tagbaszakadt oláh sihedert hoztak eléje. Megkinzott, kirabolt
egy falusi magyar nemes özvegy asszonyságot. Halálra kellett itélni, fel
kellett akasztani.
Éppen kihirdette gróf Haller a halálos itéletet s éppen térdre hullva
könyörgött a siheder kegyelemért, mikor bejelentik a segesvári
polgármestert, a ki jött egy csomó tanácsbelivel tisztelkedni, a grófot
valami alkalomból üdvözölni. Igazi szászok voltak az istenadták, most
már másodszor, harmadszor öntik ki szivök hazafias érzelmeit, felváltva
magyar kormányzó, osztrák generális, oláh tribun, orosz hadvezér előtt.
A gróf rögtön beereszté a küldöttséget. A siheder akkor is térdelt,
akkor is könyörgött. A segesvári polgármester díszruhában elmondotta
üdvözlő beszédét. Csak ugy duzzadt magyarságtól, hazafiságtól,
szabadságnak, függetlenségnek forró szerelmétől az a beszéd. A gróf
meghallgatta türelemmel s elbocsátotta az urakat kegyesen. Mikor az
ajtót betették maguk után, a gróf odaszólt a várnagyhoz, a sihederre
mutatva:
– Vigyétek! A törvényes idő alatt akaszszátok föl.
A törvényes idő két órai siralomház.
Két óra nagy idő. Segesvár közel van. Két óra alatt meg lehet fordulni
Segesvárról s közben meg is lehet reggelizni. Az oláh gondolt egyet,
föltápászkodott térdéről s a grófhoz fordult.
– Nagyságos uram! Mikor ezt a várat az őszszel kirabolták, elvittek ám
innen minden ékszert, aranyat, ezüstöt.
– El ám! Honnan tudod te ezt?
– Hogyne tudnám, mikor magam is vittem.
– Ejnye gazember, hogy merted te ezt megcselekedni?
– Hogyne mertem volna, mikor a segesvári polgármester ur rendelt ide
fosztogatni s adott is öt forintot jutalomképen.
– Ejnye gazember, kétszer akasztatlak föl, ha be nem tudod bizonyitani,
a mivel ilyen derék, előkelő urat vádolsz.
– Hogyne tudnám, mikor minden ékszert, aranyat, ezüstöt az ő belső
pinczéjébe vittünk, ott egy falba befalaztunk s eléje egy száz ejteles
hordót hengerítettünk. Ott van az még most is valamennyi. Rá tudom én
arra vezetni a várnagy urat. Hanem egyet kérek, nagyságos uram! Nem
bánom, ha kétszer felakasztanak, csak az első akasztás maradjon el
mindig.
A gróf hitte, nem hitte a siheder szavát, de azért a várnagygyal és
nyolcz hajduval azonnal beküldte Segesvárra a polgármester pinczéjét
megvizsgálni. Hát bizony csak megtalálták ott a fejéregyházi várból
elrablott összes ékszert, aranyat, ezüstöt. Ahogy a siheder mondta.
A polgármesternél!
A ki egy órával előbb diszruhában biztosította a grófot hazafiságáról s
tisztes polgári erényeiről s mély tiszteletéről – fényes küldöttséggel,
ünnepélyes üdvözlő beszédben.