Ékességes dolog követségbe menni,
Dicséretre méltó hon atyának lenni.
Elhagyni az asszonyt és a gazdaságot,
Boldogítani a népet és országot,
Négy, ötezer voksnak viselni a képét,
Követválasztásnak szapora költségét.
Czivakodni lent a magyar pártossággal,
Ide fönt pediglen a német ármánynyal.
Mind ezért ne számits semmi szánalomra,
Se ott lenn, se itt fönn semmi jutalomra.
Diurnumot ne várj, maradj nemes ember,
Nem vagy te se kocsis, se lovász, se kellner.
Nézz be a lelkednek kellő közepébe:
Hazafiságodnak ott lakik a bére.
Gyomroddal ne törődj, ha rád jön az éhség:
Jóllakhatol azzal, hogy szeret a népség.
Gyüjtsd össze magadnak a közbizodalmat
S ha száraz a torkod: azzal űzd el szomjad.
A mit otthon nyertél, a rendek vivátját,
Hozd el és ha fázol, fütsd be azzal kályhád,
S ha üres a zsebed, a mentéd elfoszlott,
Jószágod, mint a füst, szanaszéjjel oszlott,
Gyereked elzüllött, magad elavultál,
S a nép kegyéből is elvégre kibuktál,
Mindened oda lett, magad földön fekszel;
Még se ess kétségbe, vigasztalódj ezzel:
Hogy hiszen megmaradt czinczár, zsidó pénze,
Mágnás uradalma, német dicsősége!
Bizony ennél hangzatosabb versek is készültek akkor már, de hiszen az
öreg Sebestyén Gábor a huszas és harminczas évek verselői s főleg csak
országgyülési verselői közé tartozott.
Egyébiránt nem volt ok e busongó keserűségre. A főrendek kisebbsége elég
erélylyel, sőt eléggé hatalmasan érvelt a napidijak megszavazása
mellett.
Gróf Batthyány Kázmér kifejté, hogy a fukarkodás ily dologban nem illik
nemzetünkhöz s hogy háromszázhetvennyolcz független vagyonos ember s
alkalmas törvényhozó alig akad, ki dij nélkül követséget vállaljon.
Meglepő érvet alkalmazott gróf Pálffy Móricz. Furcsa lenne – úgymond –
hogy míg csak az adómentes nemes ember volt a követ, addig adtunk hat
forint napidijat, most pedig, mikor az adózó nem-nemes is lehetne
képviselő: akkor ne adjunk semmi dijat.
Gróf Teleky László nagy politikai indokot hangsulyozott, azt mondván,
hogy az lenne a választói jognak legcsunyább megszoritása s a czenzusnak
legrosszabb neme, ha a választók csupán gazdag embert választhatnának
képviselőül.
A békési főispán, gróf Károlyi György, találón jellemzé az angol és
franczia viszonyokat. Francziaországban – úgymond – nem volt napidij s a
parlamentben kétszáz hivatalnok s ugyanannyi hivatalra vágyó volt a
képviselő, a parlament tehát mindenben vakon teljesítette a kormány
kivánságát. S mi lett az eredmény? Az, hogy a parlamentet szétverték, a
királyt elkergették s a képviselőknek nyolcz pengő forint napidijat
szavaztak meg.
Gróf Zay Károly azt mondá: »Ha az elmebeli tehetség s a honszeretet
arányban állana a vagyonnal: akkor ő se adna napidijat, de minthogy
gyakorlatilag többnyire megfordítva áll a dolog: ennél fogva megszavazza
a napidijat.«
A főrendek elutasító izenetét ápril negyedikén tartott kerületi ülésében
tárgyalta a követek táblája Makkay Sándor krassómegyei követ elnöklete
alatt. Nagy kedvetlenség vagy viharos szemrehányás nem nyilvánult a
főrendek ellen. A főrendek izenetét nem támogatta ugyan komolyan senki,
de nem is érveltek sokat az izenet ellen. A főrendek ellenállásának se
sikerétől, se komolyságától senki nem tartott.
Makkay mint elnök kész rezolucziót terjesztett elő, Deák, Sebestyén,
gróf Széchenyi, Kossuth csak pár szóval, röviden tettek megjegyzést.
Legélesebb volt Madarász László, kit csak pár héttel előbb küldött fel
Somogymegye. Azt mondá: úgy látszik, hogy a mint voltak huszasos
mágnások, most a főrendek azt akarnák, hogy legyenek »huszasos« követek.
Tudni kell, hogy az 1839-iki országgyülésen »huszasos« mágnásoknak
csúfolták a főrendiház ama szegényebb mágnástagjait, kiket a kormány
behivott s állitólag fizetett azért, hogy a főrendi táblán föltétlenül a
kormánynyal szavazzanak.
A viszonüzenet következő lett:
»Az 56. §-ban meghatározott napidijakat már csak azon tekintetnél fogva
is megállapitandóknak vélik a karok és rendek, mivel az országgyülési
képviselőség elvállalását szegényebb sorsú, de értelmi képzettséggel
biró egyénekre nézve lehetetlenné tenni nem akarják, másfelől pedig
alkalmat nem kivánnak nyujtani arra, hogy a mindennapi szükség
aggodalmai közt igen nehezen fentartható függetlenség, mely a
törvényhozásnak egyik főkelléke, a megvesztegetésnek áldozatul essék.«
Ezt az ápril 5-iki országos ülésben minden vita, sőt minden szó nélkül
fogadták el a követi tábla tagjai.
Ghyczy Kálmán nádori itélőmester nyomban átvitte a főrendekhez, kik
ugyanez napon déli tizenkét órakor megkezdették a tanácskozást.
A napidijak kérdéséhez nem szólt senki. Ezt ellenezni egyetlen főrendü
sem vélte czélszerűnek. Elfogadták szó nélkül.