Hogy mit beszélt az excellentiás úr a szép asszonynyal ez óhajtott
találkozáson? azt hitelesen nem mondhatjuk meg, mert stenographunk nem
volt jelen.
Bizonyosan magasztalta művészi tehetségeit, igérte magas pártfogását; s
mivel hogy a világon semmi sincs ingyen, s a mint a herczeg bizonyos
tekintetben ő excellentiáját nagy gonosztevőnek nyilvánítá, valószinűleg
példálózott a pártfogásért járandó foglalóra.
Mire viszont Eveline, mint okos asszony, elébb «feketével fehérre» téve
akart látni bizonyos vívmányokat, s eléhuzá fiókjából azt a bizonyos
irást.
Arról a bizonyos irásról ő excellentiája valószinűleg azt hitte, hogy az
az operaházhoz való kinevezési decretumért folyamodás, s lehető, hogy
vidám mosolygással mondá: miszerint az annyi már, mintha alá volna irva.
Több, mint valószinű pedig, hogy a mint azután a kétfelé nyitott irásba
belepillantott, azonnal a hivatalos ránczokba huzódott magas ábrázatja,
levén abban nem szinházi históriáról, hanem a bondavölgyi vasut
engedélyéről szó.
Hogy akkor azután mindjárt felkelt a szép asszony mellől ő excellentiája
s minden szépelgési kedve megsavanyodván, elkezdett neki beszélni
elháríthatlan akadályokról, nagy ellenzésről a birodalmi tanácsban, még
nagyobb ellenállásról az urak házában, a hol Sondershain herczeg
eget-földet megmozdít a bondavári vasut engedélyeztetése ellen;
politikai feltételekről, a pénzpiacz nehézségeiről, az állam
túlterheltetéséről, strategiai szempontokról, territorialis
nehézségekről s több effélékről, a mik miatt lehetetlen, vagy legalább
mostanában nem lehető a bondavári vasut engedélyezése állami
kamatbiztosítás mellett.
S hogy azután nagy hamar vette a kalapját ő excellentiája s otthagyta a
szép asszonyt, ez már tény.
S hogy midőn a lépcsőn végig haladt fanyar képpel, magában ilyesmit
mondott: «Tudtam volna csak, hogy nem a szinésznő, hanem a bankár
felesége akar velem beszélni, majd jöttem volna ide!» ez psychologice
deducálható.
Az meg már épen historicum, hogy mikor a bérkocsiba beült, annak úgy
becsapta az ajtaját, hogy az üvege kitörött.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tibald herczeg palotájában ezalatt igazgató-tanácsi ülés volt. A
harmadik részletfizetés elrendelése forgott szóban. A legkritikusabb
műtét a közönség erszényén.
Erre kellett volna nagyon a bondavári vasut.
Kaulman mulhatlannak hitte, hogy egy hét alatt meglesz rá az engedély. A
bondavölgyi deputatió nagyon jó sensatiót gerjesztett.
Azután van még egy hatalmas pártfogója a consortiumnak, a ki az
excellentiáknál mindent kivihet, még a vasutat is.
Az elnök finom, nagyúri ábrázatja egy vonással sem árulta el, hogy ő
ismeri ezt a bizonyos titkos pártfogót.
Kaulman fel sem tehette Evelineről azt az átkozott naivságot, hogy az a
herczegnek, ki számára palotát tart, mindenkit bemondjon, a kit e palota
kis kapúján az ő távollétében magához bebocsát.
Az ilyesmi unicum, ha megtörténik. S épen Kaulmanon történik meg.
Az ülés alatt egy levelet hoztak Kaulmannak.
Félix megismerte rajta Eveline irását.
Sietve bontotta fel azt.
S azután fanyagolva tette azt le az asztalra.
Olyan képet mutatott hozzá, mint a ki megitta az eczetet s el akarja
titkolni.
– Mi az? – kérdezé Tibald herczeg, önhatalmilag elfoglalva az okmányt.
Az aláiratlan okirat volt az.
Kaulman mérgesen csapta a tollát a papirosra.
– A vasutunkat megint elvitte az ördög!
A herczeg mondá magában:
– Hanem az asszony megint megmenekült.
Aztán odahajolva Kaulmanhoz, s kezét vállára téve, sugá neki:
– Nem adják azt egy pár szép fekete szemért! Jó barátom!
Spitzhase volt a jegyző a bizottmányban.
E jelenet után kis papirszeletre valamit irt s azt Kaulmannak nyújtá.
Kaulman átolvasta azt s azután széttépte és vállat vont.
– Ezt bolond nélkül is tudom.
A mai bizottmányi ülés nagyon rossz kedvvel oszlott szét.
A bondavölgyi deputatió bohózatának szinpadi költsége kétezer forintba
került s nem használt semmit.
Az utolsó eszközhöz kell folyamodni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Csanta uram szentül el volt szánva, hogy a harmadik részletfizetés
kiirásánál, de bizony nem fizet be többet. Veszik, a hogy veszik, ő
minden részvényét a piaczra veti.
A kiirás napján azonban kap egy levelet Spitzhasetól, mely így szól:
«Uram!
«Holnap odamegy önhöz Kaulman úr, s minden részvényét átvenni kinálkozik
45 felülfizetéssel. Vigyázzon ön. Bizonyosan mondhatom önnek, hogy a
kormány által már aláiratott a bondavölgyi vasut engedélye, mely a mint
létrejön, a részvényeket újabb 20 percenttel egyszerre feljebb fogja
szöktetni.»
Csanta uram most már úgy hitt Spitzhasenek, mint az oráculumnak.
Ha hitt neki, hát nem is csalódott.
A harmadik részletfizetés kiirása után, mikor a részvények egy kissé
meggyökkentek, csak megjelenik ám nála Kaulman uraöcscse és kinálgat 45
felülfizetést a részvényeire.
Nem adta neki: állhatatos volt.
Inkább az utolsó hordó ezüstjét is kihengerítette pinczéjéből s vitte
fel Bécsbe, semhogy egyetlen részvényétől megváljon.
Meg is volt a jutalma érte.
Harmadnapra a befizetés után olvasá a hirlapokban, mily nagyszerűen meg
lett szavazva a bondavölgyi vasut a birodalmi tanácsban s az urak
házában.
Ő legnagyobb excellentiája maga védelmezte az ügyet az alsó- és
felsőházban s napnál fényesebben bebizonyította, hogy a bondavölgyi
vasut állami kamatbiztosítását mind a politikai czélzatok, mind a
pénzpiacz jelen kedvező hangulata, mind az állam nemzetgazdászati
érdekei, mind a strategiai szempontok, mind a territorialis kedvezmények
mindenekfölött ajánlják, s mind a két helyen keresztül ment az, alig
észrevehető ellenállás mellett. Waldemár herczeg lármázott ellene, de
senki sem hallgatott rá.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A bondavölgyi consortium számadásvizgáló küldöttsége pedig a
legközelebbi vizsgálat alkalmával talált egy ilyen positiót a
kiadásokban:
«Alapítási költségekre 40 ezer forint.»
«Mi az?» – kiáltának egyhangúlag.
Kaulman valamit sugott az elnök fülébe. Az azt tovább sugta. Arra a
gallérja közé húzta mindenik a fejét, s azt mondta, hogy jól van.
A bondavári részvények a vasutengedély után felmentek 70-re a parin
felül. Csanta uram punchot ivott örömében!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Eveline találkozott később a Treuman-szinház öltöző előcsarnokában az
excellentiával.
Ő excellentiája idején látta érvényesíteni a tanusított protectiót az
instans-fél előtt.
– Nos? kedves! Hát kivívtam a bondavári vasutat, úgy-e?
Eveline mélyen meghajtotta magát előtte. Épen a gerolsteini herczegnő
jelmezében volt.
– Örök hálára lekötelezettje vagyok excellentiádnak. Legközelebb küldök
érte negyvenezer csókot.
Miért, miért nem? ő excellentiája a negyvenezer szóért nagyon felütötte
az orrát, s többet nem udvarolt a gerolsteini herczegnőnek. Hanem
Eveline is bizonyos lehetett felőle, hogy akárhogy énekeljen ezután, az
udvari operaházhoz decretumot kapni nem fog.