Kard-párviadaloknak az a mulattató előnyük van, hogy azokat nem szükség
titokban tartani. Azokról a megelőző estén mindenütt beszélnek, mint egy
érdekes fogadásról. Legközelebb történt ugyan egy pár eset, hogy a
kardviadalnak halál lett a vége, hanem azért ezt még sem környezi olyan
mysterium, mint a pisztoly-viadalt. Azután a segédekre nézve sem jár
olyan nagy veszélylyel. Ha valamelyik fél elesik kapott sebeiben, az
orvosi parere igen szépen bebizonyítja majd, hogy nem a kapott seb miatt
halt meg, hanem volt valami organikus baja, mely két huszonnégy óra
mulva úgy is megölte volna; s ugyan ki csapna lármát 48 órai életért a
mai világban?
A Salista őrgróf és Iván között végbemenendő párbajról is úgy beszéltek
már casinószerte, mint valami szinre kerülendő új operáról.
Salista maga beszélt róla legtöbbet a casinóban a kandalló előtti
társaságnak ebéd után hat órakor.
Ott volt a négy secundáns is.
Az előkelő fiatalság jól ismeri egymás vívó-tehetségét a vívómesternél
való gyakori összepróbálkozásból. S az ilyen találkozásoknál előre meg
képes ítélni, ki mennyire lesz győztes?
Salista, mint különös jó vívó van kikiáltva. Sok párbaja volt már, s
azokban mindig megpiszkolta ellenfeleit.
Van neki egy mestervágása, melyet ritka vívó tud elhárítani. Egy gyors
alsóvágás, mely az ellenfél kardhegyét megkerülve, annak altestét
hasítja végig. Ha pedig tökéletesen felfogta az ellenfél a vágást, az
által úgy kijött a tempóból, hogy okvetlenül fedetlenül hagyta az arczát
egy rögtön rákövetkező külső vágásnak.
Salista nem érezte magát feszélyezve a mai nap megelőző párbaja által.
Más helyzetben ugyan hasonló körülmények között az illető legalább
néhány hétig nem mutatná magát a társaságban s a társaság is éreztetné
vele, ha mutatja magát, hogy magaviselete nem volt egészen correct; de
bizonyos időkben minden lehető, s azután mi nem vagyunk olyan szigorúak.
Salista őrgrófnak szabad volt hetvenkedni a holnap történendőkről.
– Majd meglássuk, mit tud a tudós? Ez nem mathematika, mint a
pisztolylyal lövés. Majd megkérdezzük, hogy tudja parirozni az alsó
tercet? Mikor a kard egyszerre alulról felcsap: sutty!
Géza gróf meginté a henczegőt.
– Barátom. Neked tekintetbe kell venned azt, hogy Iván igen lovagiasan
járt el irányodban, mikor elfogadta a pisztoly után a kardot. És azután
azt is tekintsd, hogy ő egy igen tisztelt tudós egyéniség, a kit az
ország becsül és hasznára válik.
– Jól van, jól no! Ne féljetek semmit. Nem ölöm meg. Csupán csak az
orrából vágok el neki egy csipetnyit. Ejh no! Csak emlékül eltenni
valót. A patvarba! Hiszen lehet valaki orr nélkül is igen tudós ember!
Hisz nem az orrával szivja fel a tudományt. Legalább nem előget neki az
orra, mikor a telescopiummal csillagokat vizsgál.
Erre azután Ödön gróf is felszólalt, s erélyes tiltakozást bocsátott
közre ügyfele orrának javára.
Végre is Salista grófnak be kellett érni Ivánnak egy fülével. Többre
engedély nem adatik.
Ödön gróf az ellen is protestált. «Érd be egy tisztességes kézvágással.
Az egész dolog nem érdemes többre.»
István gróf azonban azt az észrevételt találta kiszalasztani:
– Kedves Salista! hát ha az talál megtörténni, hogy az a földalatti
ember kaszabol téged össze?
– Mit? – pattant fel a kapitány, szétterpesztett lábakkal állva meg a
kandalló előtt. – Két «vor»-t adok neki. Két vágást engedek tétetni
magamon előre: kettőt a karomra, s akkor gázolom össze! Fogadjunk rá! Ki
tartja a fogadást?
E nagyszerű henczegés berekeszté a tárgy fölötti vitát, s oszlásra birta
a társaságot.
A kérdés csak a körül forgott, hogy a szekundánsok elég ügyesek legyenek
közbeelegyedni, mielőtt a ci devant zuáv a tudóst tönkre silányította.
Másnap reggel korán találkoztak a felek a Zugligetben.
A «Fáczán» vendéglő nagy táncztermét fogadták ki vívóhelynek.
A segédek eleve behinték az egész termet hosszában krétaporral, hogy a
vívók el ne csuszszanak rajta.
Azután a mellékszobában levő két félt felszólíták, hogy minden öltönyét
vesse le övig.
Akkor kivezették őket a terembe.
Helyet nem volt szükség húzni, mert a terem köröskörül ablak.
Mikor a kardokat előhozták, tudatták velük a feltételeket.
«Első vér. A szurás ki van véve.»
Salista protestált. Első vérre nem megy. Vívjanak addig, míg egyik fél
víképtelen nem lesz.
Mind rátámadtak, hogy capacitálják. Nem hagyta magát.
– Ugyan adjátok ide már azokat a kardokat! – kiálta közbe Iván. – Még
náthát kapok itten! Félmeztelenül.
Ez az ötlete döntött. A segédek átadták a választott kardot. S azután a
mensurába állították a két félt.
Mind a kettő övig le volt vetkőzve. Salista herculesi izmokat tüntetett
ki; de Iván is izmosnak, idegerősnek látszott.
Nem volt rajta annyi hús, de csontos, inas, hosszú karokat s domború
mellkast tüntetett elő.
Mindketten lehúzták fejeiket felemelt karjaik alá, kardjaik hegyét
rézsut egymás ellen szegezve, s balkezeiket hátratéve. A két kardhegy
néhány perczig ravaszul kerülgette egymást, kézvágást keresve, s azután
összecsapódtak finoman, alig hallhatólag. A két ellenfél egymás szemébe
mélyeszté tekintetét, onnan lesve ki ellenfele szándokait.
Salistának csakugyan az volt az óhajtása, hogy ellenfelének az arczára
adjon egy emléket. Ez nehéz vágás, mert az arcz a legjobban meg van
védve a kar által.
E törekvés alatt Iván egy «kettős» vágást intézett ellene, mely
szokatlan gyorsaságot feltételez, s e vágással talált. Salista jobb
karjának felső izmát vágta át hosszában.
E vágás után azonban nem szokott rögtön vér jönni. Az izom sejtszövete
magyarázza meg azt.
– Tovább! – kiálta Salista. – Semmi vér!
S most már felhagyott azzal a szándékkal, hogy ellenfele arczát
bélyegezze meg; elővette mesterfogását, az altest-vágást, mely oly
nehezen védhető, s ha talál, gyakran halálossá válik. A ki nem jól védi,
bizonyosan megkapja, a ki jól védi, a másik perczben a fejére kapott
vágást.
Iván pedig azt tette, hogy nem védte azt a vágást sem jól, sem rosszul.
Salista nem gondolt arra, hogy a párbajkardok rövidebbek szoktak lenni,
mint a gyakorló kardok és a lovas harczi szablyák, vagy azt felejtette
ki a szemmértékezésből, hogy ellenfelének szokatlanul hosszú karja van.
Iván nem védte a hasvágást, felemelte előtte a karját, elhagyta
ellenfele vágását a teste előtt suhanni két vonalnyi távolban az eleven
bőrétől, s a helyett visszavágott neki, s ugyanoda, a hol először vágott
a karjára hosszában, oda szabott egy másodikat keresztben.