Nem mondunk vele semmi ujat, ha felfedezzük, hogy a «fekete gyémántok»
alatt értjük a kőszenet.
A gyémánt sem egyéb, mint égeny, jegeczalaku szénanyag; a kőszén is az,
csak hogy az átlátszó, emez fekete.
És mégis amaz a daemon, emez az angyal.
Több, mint angyal – demiurgus! Az a közvetitő szellem, a kire az úr
rábizta, hogy hajtsa végre a teremtés nagy gondolatait.
A kőszén mozgatja a világot. A gyors haladás lelke ő tőle jön; vasut,
gőzhajó tőle kölcsönzi csodaerejét; minden gép, mely alkot, teremt, a
kőszén által él; ez teszi lakhatóvá a mindinkább elhidegülő földet; ez
ád éjjeli fényt a világvárosoknak; ez az országok kincse, a föld utolsó
adománya a tékozló emberiségnek.
Azért a neve «fekete gyémánt».
Berend Iván még atyjától öröklötte a bonda-völgyi kőszéntárnát, melyet
az minden részvényes és segítő társ nélkül kezdett meg.
Csendes üzlet volt. A közeli hámorok, s egy pár vidéki város közönsége
elfogyaszták rendes árért az évi termelést. Nagyobb kiterjedést adni a
vállalatnak nem volt hivatott dolog, miután a tárna mind a fővárostól,
mind a hajó- és vasutaktól távol esett, s így a nagyobbszerü
fogyasztókra nem számíthatott.
Igy is behozott évenkint átlagosan tizezer forintot. Csinos jövedelem
egy embernek, ki maga tesz a saját üzlete érdekében minden lépést. Azt
azonban jól tudjuk, hogy ha mindezt másra bízná, először is tizezer
forintot az igazgatásra elfizetne, és másodszor még egy másik tizezer
forintot fizetne rá az üzletére, «veszteség» czím alatt. Ezt értik, a
kik próbálták.
Hanem hát a gazda maga lát minden után, és érti a dolgát alaposan, és
van kedve az üzletéhez. Három dolog, a mi ha együtt találtatik, azt
mondják róla, hogy «szerencse».
Pedig nem «szerencse», hanem «önerő».
Berend Iván maga van mindenhez, a mi saját magának kell.
Mikor annak a kis koromlepte háznak az ajtaját beteszi maga mögött, mely
lakásául szolgál: nem várja sem nő, sem gyermek, sem cseléd, még csak
egy kutya sem. Maga van.
Maga szolgálja magát. Nagy úr! Nem szorul senkire.
Háztartásához nem kell cseléd. Ott eszik, a hol napszámosai, és abból az
ételből, a miből azok. Az evést tartja a leghaszontalanabb időtöltésnek,
hanem azért eszik sokat, mert erős testalkata, s a nehéz napi fáradtság
követelik a megfelelő táplálékot; de nem szokott sokat válogatni az
ételben, s sok időt tölteni mellette. Siet belapátolni a
parasztkorcsmáros készitette ételeket, s aztán fűtve a gép! Külömbség az
ő életrendje s a közmunkásé között csak az, hogy ő nem iszik semmi
szeszes italt. Azok csak izmaikkal dolgoznak; de ő izmaival és agyával
is. Szüksége van idegeinek egész erejére, nem bocsáthat rájuk alkoholt.
Ágyát nem szükség megvetni, hárs-ágy az, pokróczczal leterítve, takarója
juhászbunda. Ruháit nem szükség tisztogatni, a szén csak ujra belepi.
Mosni sem kell rá, vászonnemüje kékre van festve.
A ki pedig azt a szolgálatot akarná neki tenni, hogy szobáját
összetakarítsa, az a legnagyobb merényletet követné el rajta. Szanaszét
hever abban egymás hegyén-hátán kinyitott könyv, ásványdarab,
természettani műeszközök, rajzok, képek és görebek. Hanem annak
mindeniknek ott kell lenni, a hol van. Ő tudja már azt, hogy mi hol van,
s a legcsekélyebb papirszeletkét, melyre valamit feljegyzett, sötétben
is megtalálja a látszólagos zürzavar közepett. Nem szabad azokból semmit
megmozditani.
Abba a kis oldalkamarába pedig még csak betekinteni sem enged senkit,
mely vegytani mühelyét képezi.
Ki is értené e rejtélyes műszerek hivatását az őt környező emberek
közül? Mit világit meg Locatelli lámpája? Mit számit fel Lavoisier
tüzmérője, Berard gázhőmérték-hasonlitója? Mit tanit a csodateljes
napspectrum? Mit mivel a Bunsen villanygép, mely a vizet elemeire
felbontja? Mi lakik Wollaston villanytelepében? Mit idéz elő a
hővillany-oszlop? És az a számtalan, csak a beavatott előtt felfogható
titokszerü üst, katlan, lombik és kemencze, a sublimáló süvegkályha, az
átlátszó üvegbuzogányok, agyag gyűrűiken, Berzelius vegytani mérlege,
Woulff kéklő-leszürője, az élenyfuvó ætherlámpa, a folyékony széneny
lehütője, a villósüritő cső, a kálium-kemencze, a zöldlőmeszenycsöveg,
Marsh mirenykémlője, az elemvegybontó edények és mindezek között a
legtitokszerübb lény maga az, a ki éjeket eltölt közöttük, vajjon mi
szüksége van neki mindezekre?
Más halandó ember, ha kifáradtan megtér napi munkájából, jól esik neki,
ha hozzáülhet az izletes estebédhez, ha megoszthatja falatját vidám
feleséggel, csevegő gyermekkel, vagy legalább egy durmoló macskával; s
ha jóllakott, legalább egy perczre kiül háza elé s egész napot a föld
alatt töltve, egyet lélekzik az éj szabad párázatából; ez pedig, a mint
haza jött bányájából, bezárja magát tudákos barlangjába, tüzet gyujt,
izzót szít a gázfőző kemenczékben, vakító fényt gerjeszt górcsövei alá,
köveket tör, nedveket főz és halálos légnemeket idéz elő, mikből egy
lehellet elég a túlvilágba jutásra.
Vajjon mi üldözi?
Tán az aranycsinálás titka égeti agyát? Tán a bölcsek kövének rémképe
kinozza? Tán annak áldozza álmait, hogy a szénenyből gyémántot
jegeczítsen? Tán felismerhetlen mérgek pokolhatását kisértgeti? Tán a
léghajózás titkán töri fejét? Vagy egyszerüen nem tesz egyebet, mint a
szenvedélylyé vált tudás dæmonától hagyja magát ragadtatni s kutat,
kisért, buvárkodik, míg megőrül bele, s a sivatag tudásban elhagyja
futni maga fölött az életet, istenáldotta örömeivel?
Egy sem bántja őt ezek közül.
Ez az ember nem csinál aranyat, nem keres csodás meggazdagulásra való
titkokat, nem főz mérgeket, nem bolondja a meddő kutatásnak.
Ez az ember egy nagy és az emberiséggel jóltevő titok forrását kutatja:
hogyan lehet a szénbányák rémeit leküzdeni? Minő szerrel lehetne
eloltani egy kigyulladt kőszénbánya tüzbe borult pokoltárnáit?
E titok üldözésében tölti el éjeit, ifjúsága, férfikora örömtelen éveit.
Lehet, hogy belebolondul, lehet, hogy belehal; de a tudás, a melyet
keresett, megérdemelte, hogy belehaljon, beleőrüljön; az emberiség nagy
jóltevőjének, a kőszénnek szolgálatában történik az.
A tudomány rabjának is megvannak a maga élvezetei. Emésztő, idegrontó
élvezetek, de túlvilági gyönyörrel járók. Csak e gyönyör teszi érthetővé
azt a szomjat, mely a tudást keresi. Hogyan zárkózik be valaki egy
érczgőzöktől fülledt oduba, s ifjú leányok, vidám czimborák helyett
társalkodik lényekkel, kiket millió év és billió mértföld választ el
tőle, olyanokkal, kik nem megfoghatók, olyanokkal, kiket el kell előbb
társaiktól választani, hogy láthatókká legyenek, olyanokkal, kik még
nincsenek, kiket még teremtenie «kell», és keresi a meleget nem a
szívben, hanem a holt földben, és vére forr a szerelemvallomástól,
melyet egy vegytani műtét sikerült házasságában a teremtő természet maga
vall a merész halandónak! Bujálkodik a világalkotó elementumokkal, s
gyermeket nemz a tüzek és vizek geniusaival!
És ez nem bűvészet többé, nem ördöngösség, hanem tudomány, az Istenbe
mélyedés tudománya.
Ez esten Berend Iván egy új találmánynyal tett kísérletet. Ez a
bolygód-rendszer magyarázata.
Egy mély és széles üveg-edény közepén van egy pörgetyü, melynek tengelye
egy sárgás szinű gömböt fúrt keresztül. Ez a gömb szappan-, olaj- és
alcohol-vegyitékből készült. Az olaj és alcohol könnyebb, a szappan
nehezebb a víznél; a három egymással örömest egyesül, s ha helyes
arányokban összevegyíttetett, lesz belőlük egy lágy gyurma, mely épen
oly súlylyal bír, mint a viz, s így ott áll meg a vízben, a hova
helyezik. Az egész lágyan marad s a vízben fel nem olvad.
Iván a pörgetyüvel elkezdi e lágy gömböt forgatni a vízben, mire annak
két vége a tengelyeknél lassan behorpad, s oldalai kidudorodnak. Ezek a
polusok és az egyenlítő.
A mint még erősebben pörgeti a gömböt, az egyenlítő annál jobban
kidudorodik, utóbb lencse-élt kap; egyszer a lencse-él elszakad a
gömbtől, s ott marad gyűrűalakban a gömb körül. A gömb ismét
narancs-alaku lesz. Ilyen a Saturnus gyűrűje.
A pörgetyü tovább forgatja a gömböt, a róla levált gyűrű ugyanazon
sebességgel forog vele együtt.
Egyszer a gyűrű szétpattan, s egyes részecskéi, nagyságuk, súlyuk
szerint, kisebb-nagyobb távolba ellöketve, rögtön apró gömbökké
idomulnak s mindenik apró gömb folytatja körútját az anya-gömb körül a
vízben, s egyuttal forog saját maga körül.
Ime a nap és bolygói!
Iván félretette a kísérlő medenczét, s elővette jegyzőkönyvét.
Végig nézett benne, s az utolsó lapokon jegyezgetett, igazgatott.
Sok törlés volt e könyvben. Hisz a legbölcsebb természettudós is
bolondságnak találja ma azt, a mit tegnap isteni megoldásnak vélt, s a
tegnapi hypothesiseket a holnapi tudás letörli a tábláról. Pedig egész
tudományunk ilyen letörölt hypothesisekből áll. Eppur si muove. Mégis
mozog! Előre halad. És óriási léptekkel.
Sok bizzar, sok vakmerő tétel volt Iván jegyzetei között. Hanem egyet
nem lehet tőlük eltagadni, azt, hogy volt bennük következetesség.
Azt mondta:
«Az egész világot a tűz tartja fenn. A nap maga s minden álló csillag
nem egyéb, mint tűz. Teljesen olvadt állapotban levő anyag.»
«Élet, állati, emberi, növényi élet csak az önvilágtalan bolygódokon
lehet, vagy azokon a láthatatlan központot képező sötét napokon, mik
körül a kettős csillagok forognak. A leghirhedettebb csillagászok
bizonyítják, hogy vannak napok, mik a földek körül forognak: maga a
Syrius egy láthatatlan, de a mechanika törvényei által bebizonyitott
lételü nagy, fénytelen égi test körül kering.»
«A napnak nem lehet lakható kérge, mint a földnek. Már csak azért sem,
mert a nap óriási tömegének vonzereje mellett semmiféle életműszeres
mozgás azon nem képzelhető. Egy magunkforma emberi alaknak súlya a
napban négyezer mázsát tenne, s kétszáz lóerejü gőzgép kellene hozzá,
hogy csak az egyik lábát fel tudja emelni, sőt egyáltalában meg sem
tudna állani, hanem oda volna tapadva a porondhoz, s ember csak
bas-relief alakban volna képzelhető a napban. Egy légynek pedig épen
félmázsát kellene czipelni a szárnyaival. S ha a napban fák volnának, s
azoknak az ágai mind öntött vasból volnának, akkor is elég volna
egyetlen egy alma, mely ily fán teremne, hogy negyven mázsányi súlyával
az egész fát kiforditsa gyökeréből.»
«A napfoltok nem bizonyítnak a nap sötét kérge mellett. Az érczkohó
olvadékán is tünnek fel sötétebb és világosabb foltok, minők a napfoltok
és a napfáklyák.»
«A földnek ugyanazok az alkatrészei, a mik a napnak. Ezt a napspectrum
segélyével a chemia és optika egyesülten kiderítette.»
«A föld épen úgy szakadt el a nap testéből, mint a többi planéták,
együtt váltak le róla, mint a Saturnusról a gyűrűi.»
«Egy égő tűzdarab volt mindegyik, önmagában világló, mint a nap.»
«De mi oltotta ki tüzeiket? mi foglalta körülöttük azt a szilárd, tömör
kérget, mely a belső tüzet eltakarja?»
«Ha pusztán a világ-æther hidegsége okozta volna azt, akkor a nap maga
is rég ilyen sötét burkolatot kapott volna».
«A tűznek tehát valami hatalmas ellenfele van a földeken, a
bolygódokon.»
«Az üstökösöknek is mind bolygódoknak kellett lenni valaha, mik, részei
a szétpattant napgyűrűnek, épen oly szabályosan keringtek a nap körül s
forogtak öntengelyeik körül, mint a föld. Az első kéreg-alakulásnál
végződhetett catastrophájuk. Mikor a plutói alkotás a bazaltréteget
meghasítva, keresztültolta rajta a gránit tömeget. Száz bolygódnál
sikerült ez a világteremtő műtét első legnagyobb próbája, azok között
van a mi földünk s hat első ismeretes társa; százezernél pedig azon
végződött, hogy a gránit hegylánczot a porphyron és bazalton keresztül
taszitó erő hatalmasabb volt az ellenálló buroknál s kilövelt az
összeszorult gáz a támadt nyiláson, a teremtés fele munkájában talált
burkolatot levetve magáról, s annak darabjaiból támadt lebkövekkel
teleszórva a naprendszert. Tán amaz asteroid-csoport, melylyel földünk
augustus 13-án összetalálkozik, épen ily széthullott bolygó maradványa,
mely szétszórtan folytatja az örök mechanica törvényszabta útját a nap
körül, míg elszabadult lelke, a tűzlélek, mint üstökös bolyongja be a
planétákon túli végtelen ürt.»
«Az üstökös útja nem tökéletes ellipsis, hanem spirál, csigaút. Az
ellenálló világæther okozza azt. Egyszer e csigaúton minden üstökösnek
vissza kell térni a napba, véglegesen bele hullani s vissza kell neki
adnia a nem sikerült anyagot. Az 1860-diki óriási üstökös a naphoz már
egy hatodrész nap-átmérőnyi közelségbe jutott, s meg fogják látni a
földlakók, hogy legközelebbi visszatérésekor egyenesen bele fog olvadni
a napba. Igaz, hogy nyolczezer esztendő mulva.»
«Az üstökös magvának anyaga még gáz sem lehet. Mikor elhalad az álló
csillagok előtt, azok keresztülvilágítanak a testén.»
«Ha ez a test bárminő gáz volna, a csillagsugárnak törést kellene
szenvedni, midőn eléje jut; de nincs semmi sugártörés benne. Tehát az
nem lehet más, mint láng, mely folyton ég. Ha bárminő gáz volna, mikor
az üstökös nyolczezer éves pályáját a bolygótalan világürben megfutja,
negyvennégyszer nagyobb távolban a naptól, mint az Uranus: tízlábnyi
lassusággal perczenkint suhanja végig tizenhétszer ezer millió
mértföldnyi útját a világ-ætherben, mit nem melegit más, csak a
csillagok, a mik között maga az a nap is, mely az üstököst fogva tartja,
csak mint egy másodrendü csillag jelenik meg: ott e mérhetlen hidegben
minden gáznak cseppfolyóvá s minden cseppfolyónak jegeczczé kellene
idomulnia.»
«Igaz, hogy a polaroscop fényképletei szerint az üstökösnek visszavert
fénye van. De hisz a lángnak is lehet visszavert fénye. Valamint hogy a
Venusnak a naptól visszavert fényén kívül saját kisugárzása is van, s
bizonyosan a földi északfény is átsugárzik a szomszéd csillagokig a
kölcsönzött fényen keresztül is.»
«1842-ben két napig benne volt a föld egy üstökös lángsörényében, a
nélkül, hogy abból valamit érzettünk volna.»
«Ha a kellő közepén menne keresztül az üstökösnek, az az üstökös
elmulnék nyomtalanul, legfeljebb a föld gőzköre terjedne ki vele még
nagyobbra s az által a zónák hőmérséke emelkednék ismét azon fokra, a
mely alatt Siberiában pálmák nőttek s a megolvadó jégsarkak fenyegetnék
egy új özönvizzel a szárazföldet.»
«De ez sem lehető. Az üstökös mozdulatlanul közelít a földhöz, de a föld
nem ő hozzá. A földnek szabad tengelye van. Ha egy elpördített csigát
kövecscsel meghajítunk, a csiga elrugja magától a kövecset s folytatja
körfutását; ez a szabad tengely. Hanem ha két pörgő csiga ütődik össze,
az kétfelé rúgja egymást, s kizavarja pályaköréből. Ha az üstökösnek is
volna körforgása, akkor összeütődhetnék a földdel. Igy, a mint a föld
gőzköréhez érne, mely nálánál sokkal tömörebb, a gőzkör, mely a földdel
együtt másodperczenkint négy mértföldnyi sebességgel forog tengelye
körül, messze ellökné őt magától.»
«Hanem az megtörténhetik csillagászi számitások szerint, hogy két
planetáris üstökös, mely a bolygók körén belül jár, egyszer egymással
összetalálkozhatik, s a halandók látni fognak egy mennyei csatát két
üstökös között. Melyik ragadja el a másikat? Tán egygyéolvadnak, s csak
a két külön fénysörény marad meg. Tán azok az üstökösök, a miknek kettős
lángkévéje látszik, ilyen két összetalálkozott napszáműzött egyesülése.
1846-ban a Biela üstökösét a Mars a csillagászok szeme láttára osztotta
kétfelé s csinált belőle kettőt.»
«És az is megtörténhetnék vele, hogy a holdunkkal találkoznék össze. A
holdnak pedig nincs gőzköre, mely őt feltartóztassa, forgása is igen
lassú. Az tehát megtörténhetnék, hogy a holdat és az üstököst láthatnók
az égen összeütődni. És annak az lenne a következése, hogy az üstökös a
holdunkat vagy odább vinné tőlünk még néhány ezer mértfölddel, vagy
egészen közel hozná hozzánk, hanem a hold visszont az egész üstököst
megtartaná magának s körülvenné vele magát, mint új atmosphærával. És
akkor a hold is megelevenülne, lennének folyói, tengerei, növényzete,
állatvilága, s látnók még e mi szemeinkkel tengereit kékleni, rónáit
kizöldülni s tán gyorsabb forgást is kapna e találkozástól s tulsó
oldalát is kezdené a föld felé forditani, és újra föléledne benne a
kihalt tűz».
«Hát azt a tüzet mi oltotta ki?»
«Vannak légnemek, a miknek találkozása: tűz; és légnemek, a miknek
találkozása: kialvás.»
«Ez a teremtés és ujrateremtés titka.»
«Ezért a titokért érdemes bejárni az üstökösök útját, a világ-æthert fel
a napfoltokig, s aztán lefelé a föld rétegeit, keresztül kagylómészen,
jura-képleteken, Caradoc-kovarczon, Venlock-agyagpalán,
Ludlow-sziklázaton, Llandilo-palán, Aymestry-csillámmészen a
kőszéntelepülésig, a hol már járnak, mint a felleg, mint az orkán, a
tűzokádó és tűzfojtó szellemek.»
«Ezeket meghódítani! érdemes egy emberélet fáradságának.»