Most jerünk ő nagysága Kőcserepy Dániel tanácsos úr nyári lakába.
Az valóban különös, mondhatni botrányos dolog, hogy a költői képzeletnek
szabad mindenféle úri lakásokba hivatlanul belépni; az ember hiába
állítja oda a kapust, hiába irja fel nagy táblára: «idegeneknek tilos a
bejárás», hiába oszt ki meghivó-jegyeket, melyek csupán a meghivottak
személyére szólanak: egy ilyen poéta ember neki indul, se kérd, se hall,
keresztül-kasul járja az egész salva guardiát, s még nem elég, hogy maga
oda tolakodik, hanem magával viszi egész olvasó-közönségét, a kik között
közrenden levő nemesek, sőt tán polgárok és adófizető közemberek is
találkozhatnak, s a nélkül, hogy a házi úrnak, asszonyságnak köszönne
valaki, összejárják a pompás termeket, – pedig tán keztyű sincs minden
olvasó kezén, – benézegetnek minden ajtón, kihallgatják a legtitkosabb
beszélgetéseket, kritizálnak, jegyzeteket tesznek látottakról és
hallottakról!! Ez ellen valóban valami decretumot kellene hozni.
Ő nagysága Kőcserepy Dániel úr, vagy mint ő maga szokta irni nevét:
Keőcherepy Dániel, ifjabb éveiben épen nem volt a fényüzéshez szoktatva.
A kik mernek rá emlékezni, nagyon jól tudják, hogy fiatal korában nevelő
volt Pesten valamely polgári háznál s akkor még csak egyszerűen Cserép
Dániel úrnak hítták. A ház asszonya éltes matrona volt, s a fiatal
nevelő nem restelt kedvében járni; az asszonyság nőül ment hozzá és
végrendeletében saját gyermekei kizárásával őt tette általános
örökösévé. Az asszonyság azután meghalt, hogyan? mi által? arra senkinek
semmi gondja, a gyermekek iparkodtak megélni, ki hogy tudott, a gazdag
örökös pedig hozzáfogott pályája egyengetéséhez.
Mint jutott azután azon polczra, a hol jelenleg áll, azt hosszú volna
elmondani. Mondják, hogy fiatal korában deli legény volt a tanácsos úr,
a hölgyeknél nagy kegyben állott; midőn X. megyében nem sokára
tiszteletbeli aljegyzőnek kineveztetett, egész viszálykodást támasztott
az ottani szépek közt. Az első alispánnak volt két leánya, a másodiknak
volt három: Dániel udvarolt mind az ötnek. Mind a két alispán segíté
emelkedni a reményteljes ifjút. Nem sokára aljegyzőből lett főjegyző. A
legközelebbi tisztújításon a második alispán meg akarta buktatni az
elsőt, ő maga kivánt helyébe ülni; mindkettő Kőcserepyre bízta ügyét s
Kőcserepy megbuktatta mind a kettőt. Őt candidálták harmadiknak: azok
kimaradtak mind a ketten, s ő lett az első alispán. Innen már csak egy
lépés volt a tanácsosság. Nem sokára újra megházasodott, természetesen
sem a két, sem a három exalispánkisasszony közül nem választott, hanem
elvett egy excellentiás úrhölgyet, szépet, gazdagot és büszkét és
jelenleg az első házak egyikét ő tartja Pesten.
Mindezen mendemondákhoz részünkről egész részrehajlatlansággal hozzá
kell tennünk azt, miként Kőcserepy úr kitünő észszel bir, melyhez oly
erős akarat járulván, mint az övé, épen nincs mit csodálkoznunk azon
szerencsén, mely őt életútjain kisérte.
A körülmények ügyes felfogása, az alkalmakat felhasználni tudás,
ügyesség mások érdekeit a magunkéival összekötni, s elég higgadt vér a
legszorosabban összefűzött viszonyok kötelékeit is szétvagdalni, mihelyt
észreveszszük, hogy mi húzzuk azokat, nem azok minket, és más egyéb fel
nem számítható értelmi eszközök nem egyszer mutatták már csodáit a gyors
emelkedésnek, s nem kell hinni, hogy az ily hirtelen felemelt alakokat a
magasokban lenézik, sőt félnek tőlük, mert nem tudják, hogy meddig
fognak még haladhatni? A felsőbb körökben épen a parvenuk imponálnak
legjobban; mindenki megdöbbenve gondol rá, hogy ez az ember önmaga
vetette fel oda magát, hová más embert a jó Isten helyezett.
Kőcserepy úr háza egyike a leglátogatottabbaknak, az ő termei a
divatvilág oraculuma. A míg ő meg nem kezdi estélyeit, addig botrány
volna másnak elkezdeni a saisont; a ki fényes tánczvigalmairól
kimaradna, azt a carneval minden gyönyörei nem lennének képesek
megvigasztalni; a mi Kőcserepy úrnak és excellentiás úrnőjének tetszik,
az divattá lesz és azt mindenki utánozza, szépnek, nagyszerűnek találja.
Hanem egy gyöngéje van a nagyságos úrnak; azért mondjuk ily egyenesen
gyöngének, mert ő maga büszkeségét helyezi abban. Első neje pesti
polgárnő volt; kereskedő özvegye. Nevelő korából sok kellemetlen emlékei
maradtak ezen circumspectus urak irányában, kik megboldogult első neje
házához jártak s az asszonyt bölcs beszédekkel iparkodtak azon lépéstől
visszatartani, hogy gyermekei nevelőjéhez nőül menjen s később sok bajt
okoztak neki a végrendelet végrehajtásánál, a kitagadott gyermekek
javára tanúskodva, pörlekedve, a mikor is sok kellemetlen igazságot
szemébe mondogattak a fiatal úrnak.
Azóta a szerencse igen felvitte a derék úr dolgát, s midőn másodszor
visszatért Pestre, már akkor éktelen magasságban állt valamennyi
fűszerszámos, építész, kalmár és borkereskedő felett; de soha sem birta
nekik elfeledni még most is a régi megbántásokat, az akkori dölyföt, s
jó alkalma volt azt minden lépten visszafizethetni.
Palotáját oda építteté az ő házaik sorába s az pompásabb volt
valamennyinél; a jó sógorok mindennap látták őt pompás fogatú hintajában
elmenni és megjönni. Hátul aranyos hajdú állt a bakon. Az egykori
nevelőnek jól esett arra gondolni, hogy az atyafiak mennyire irigykednek
most rá.
Többen a jámbor polgárok közül szorgalmuk és szerencséjök után nem
megvetendő vagyonnal birtak s bárha a közrendű ember nem ért is ahhoz,
hogy gazdagságát feltünő módon tudja felhasználni, de a jóllét és
kényelem előtte sem ismeretlen.
Már néhány évtizedtől fogva, a mióta Pest élénkebb iparral és
kereskedéssel birt, szokásuk volt a tehetősebb pesti polgároknak a budai
hegyeken telkeket vásárolni, azokra kerteket, mulató lakokat építeni.
Kiknek keresetök módot nyújt szerzeményök fölöslegét élvezetekre
fordíthatni, de épen e keresetmód nem engedi őket lakhelyüktől hosszabb
időre eltávozni, azokra nézve nagyon czélszerűen vannak kigondolva e
nyári mulatókák. Senkitől nem függő urak nyáron jószágaikra, vagy
fürdőkre mennek; más ember, kinek urodalma egy bolt, vagy néha csak egy
toll, ott keres zöldet, a hol közelebb találja, s a honnan, úgy szólván,
haza láthat.
A pesti polgárság tehát régóta, mint az igéret földét, ismeri a budai
Svábhegyet, s közelgető tavaszkor valódi lelkesüléssel beszél a már
lombosuló fákról, a friss forrásvizekről, mikre gondolni is gyönyörűség
a pesti kutak kénköves és salétromos vize után, a zengő fülemilékről, a
szép kilátásokról és a fölséges levegőről, mely minden betegséget
meggyógyít, melytől úgy nő az ember jó kedélye, mint a fű, melytől a
gond, hypochondria, hæmorrhois eloszlik, mint a köd; még a szegényebb is
félmérföldes útat tesz odáig esztendőben legalább egy párszor, hogy puha
fűben fekve, költhesse el szerény vendégségét.
Mihelyt néhány vonást ismerünk Kőcserepy úr ő nagysága jelleméből,
mindjárt könnyen kimagyarázhatjuk, miért volt ő neki kedve épen ez
igénytelen hegyek közé pompás villát építtetni?
Hadd lássák azok, kik egykor úgy hatalmaskodtak fölötte, irigyelt
uraságát, legyenek nyomasztva az úri fény által, melylyel nyomorú
svájczi házaikat háttérbe szorítandja, ne járhassanak mezei
pongyolájokban, ne merjenek öszvéreikre ülni, attól tartva, hogy az ő
látogatóival találkoznak; legyenek megfosztva attól a büszke érzettől,
hogy ott a hegyek között ők a legnagyobb urak, s legyenek kénytetve őt
még ott is vagy kerülni, vagy süvegelni.
E szándéka kivitelében sok nehézséggel kellett találkoznia. A jámbor
atyafiak, a mint észrevették, hogy közibök akar telepedni, mindenütt
meghiúsíták vásárlásait, elsőbbség jogán kettős-hármas árát adva,
elütötték kezéről az alkudott földet. Végre egy nagy darab kopár telket
sikerült megvásárolnia, melynek úgy felverte az árát, hogy a kinek
épenséggel nem az ablakon repül be a pénze, nem igérhetett rajta túl.
Rajta hagyták a jó atyafiak, elvárva, hogy mit fog azzal kezdeni?
Az egész földdarab száraz, apró kővel volt terítve, melyet vadzsálya és
lapu nőtt be itt-ott, s mentül tovább ástak, annál keményebb kőre
akadtak, mind a két oldalát vízmosás rongálta, s fű sem termett azon
ember emlékezetére.
A tanácsos úr egy pár év alatt paradicsommá alakítá e
boszorkány-szombatokra való helyet. Pénzzel mindent meg lehet nyerni,
még a természetet is. Száz meg száz munkást fogott a dologhoz, a köves
réteget szekerekre rakták, azzal betölték a mély vízmosásokat, ezernyi
ezer szekérrel friss erdei földet hordtak a sovány telepre, az omladékos
helyeket kőfallal keríték, az ország minden részeiből kész termő
gyümölcsfákat szállítottak nagy gonddal és költséggel a kertbe, melynek
közepén pompás keleti idomú kastély emelkedett, s néhány év alatt a
puszta, kopár helyen virágos ligetek, gyümölcsös facsoportok, pázsitos
szakaszok, nemes szőlőlugasok támadtak mindenfelé; egy valódi
paradicsom, melynek látása önkénytelen sohajra fakaszt mindenkit, kinek
hasonló nincsen.
A szomszéd villák és kertek természetesen el voltak e pazar szépségek
által homályosítva, hanem a jó atyafiak vigasztalták magukat azzal, hogy
a míg a tanácsos úr itt tizenkét holdból álló kőbányát narancsligetté
alakít, addig excellentiás nejének szathmármegyei jószágát félmillió
adóssággal terheli, s az uradalmaiból előállítandó gyapjut már hat évre
előre elvesztegette; a minél okosabb lett volna otthagyni vadzsályának
és lapunak a kietlen földet, mint hiú pompával telepíteni meg, a minél
még Semiramis függőkertjei sem kerülhettek nagyobb fáradságba. A
tanácsos úr valahányszor egy saját kertjében termett almába harap,
elmondhatja, hogy arany almát eszik és ezüst homokon jár.