nép most is összetolongott, ezer ajakról hangzott örömkiáltás elébe,
mindnyájan neki áldást és szerencsét kivánván. Mihelyt hajléka előtt
leszállott, tüstént egyedül beméne szobájába, vevé a lámpát, s elő idézé
szokás szerint a szellemet. Ez nem sokáig várata magára, megjelent
azonnal, s ajánlá szolgálatit. „Szellem! – imigy szólalt hozzá Aladdin,
– én eddigi szolgálatiddal meg voltam elégedve, te minden parancsaimat,
melyeket tőlem e lámpa erejénél fogva vevél, híven és pontosan
teljesitéd, s igy benned a lámpa szolgáját dicsérnem kell. Most pedig a
dolog ugy hozza magával, hogy szolgálatidban, a mennyire lehet, még
nagyobb szorgalmat és ügyességet mutass. Azt kivánom tőled, hogy a
legrövidebb idő alatt nekem a szultán palotájának ellenében, de mégis
illendő távolságra egy palotát épittess, mely mindenkép méltó legyen
Badrulbudur herczegasszonyt, nőmet keblébe fogadni. Az épitményszerek
kiválasztása te gondod legyen, te itéld meg, jobb lesz-e jaspis, agát,
lazur, vörös- vagy talán tarka márványkőből falait rakni, reád bizom az
épületnek egész elrendelését; azonban megvárom, hogy nekem fölül egy
nagy termet egy kuppal, négy egymáshoz hasonló küloldallal épits,
melynek falai vegyes arany és ezüst halmozatból álljanak, mindegyik
oldalán hat ablak legyen, s ezeknek rostélyozatját, kivévén egy ablakot,
melynek készületlennek kell maradni, gyémántok, rubinok és smaragdok
müvészileg és szép összeilléssel diszezzék, szóval: ugy a mint a világ
még nem birta mását. Továbbá akarom, hogy ezen palotánál egy udvar, egy
elő-udvar s egy kert találkozzék, mindenekelőtt pedig bizonyos helyen
egy gazdag arany- és ezüstpénzzel megrakott kincstár; ezenkivül a
palotában konyhák, éléskamarák, gyületboltok, eszköztárak, legyenek
telve mindennemű legdrágább eszközökkel az év minden részeire, s a
palotának többi fényéhez alkalmaztatva; továbbá ménólak, a legszebb
lovakkal s a szükséges lovászmesterekkel és lovászlegényekkel; –
ezenkivül még találkozzanak elegendő számu szolgák a konyha és udvarlás
végett, valamint a herczegasszony szolgálatára szükséges rabnők is.
Értheted immár, hogy mint akarom. Menj tehát most, és jer vissza, ha
minden kész.“
A nap épen leáldozék, midőn Aladdin a szellemnek a palota felépitése
iránt, a mint azt elméjében kidolgozá, rendeléseket ád vala. A jövő nap
hajnalán Aladdin, kit herczegasszonyához való szerelme békén nyugodni
nem engedett, alig hogy felkelt, már a szellem is meg jelent s igy
szólott hozzá: „Uram, palotád kész; jer, tekintsd meg, kedved szerint
van-e.“ Aladdin csak alig jelenté, hogy látni kivánná, s a szellem egy
pillanat alatt már oda helyezé. A mit itt Aladdin látott, mind tulhaladá
várakozását, és ő nem győzött eléggé csodálkozni. A szellem mindenhová
elvezeté, és ő mindenütt gazdagságot, fényt, tisztaságot és ragyogó
pompát szemlélt, valának udvarlók és rabszolgák is, mindegyik
öltözködve, a mint azt tiszte és szolgálatja kiváná. – Nem felejté el
neki a legnevezetesebbet is, ugymint a kincstárt megmutatni, ennek
ajtaját a kincstárnok maga nyitá meg. Aladdin itt csudát látott, rakáson
hevert a sok arany, felosztva kisebb nagyobb zacskókra, a mint kisebb
vagy nagyobb érték azokban foglalkozott, s a zacskók a boltozatig voltak
halmozva, és pedig oly szép renddel, hogy a szemnek arra öröm vala
nézni. Midőn kijövének, a szellem bizonyossá tevé Aladdint a kincsőr
hívségéről. Erre elvezeté őt a ménistállókba, mutatá neki a világ
legszebb lovait, s a lovászokat, kik a délczeg állatok táplálása és
gondviselése körül ügyeskedtek. Ezután megjárta vele az élés- és
szerkamarákat, melyek mindenféle dolgokkal, ugymint tápláló nemekkel,
konyhaedénynyel, ékes lószerszámmal és számtalan szükséges holmival
tömve valának.
Minekutána Aladdin imigy az egész palotát szobáról szobára, kamaráról
kamarára, fölül ugy mint alul s különösen a nagy teremet huszonnégy
ablakával körülszemlélte, s abban több gazdagságot és fényt, mint sem
valaha reménylhette, talált volna, ekkép szólott a szellemhez: „Szellem,
senki sem lehet megelégedettebb nálamnál, és én vajmi igazságtalan
volnék, ha legkevesbbé is panaszkodnám. Csupán egy hiányzik még, a miről
neked nem tevék emlitést, mivel akkor nem jutott eszembe; akarom, hogy a
szultán palotájának kapujától azon szobák ajtajáig, melyek ezen
palotában a herczegasszony számára készültek, egy legszebb bársony
szőnyeg terittessék ki, ezt pedig azért, hogy midőn ő a szultán
palotájából jön, rajta tehesse lépéseit.“ – „Egy szempillantás alatt itt
termek, – mondá a szellem. – És alig tünt el, ime az álméló Aladdin
teljesitve látja kivánságát, anélkül, hogy tudná, mikép történt légyen.
A szellem ujra megjelenék, s visszavivé Aladdint hajlékába, épen, midőn
a szultán palotájának kapuja kinyittatnék.
A palotának kapusai, kik a kaput kinyiták, és máskor azon táj felé,
merre most Aladdin palotája állott, mindenkor szabad kilátással birtak,
igen meglepetének, midőn ezen kilátást elépitve, s onnan a szultán
palotájáig egy bársonyszőnyeget hosszan elterülni láttak. Eleinte nem
különböztetheték meg, mi legyen, de nőtt álmélkodások, midőn végre
Aladdin büszke palotája nyilván szemeik előtt állott. Ezen rendkivüli
csodának hire hamar befutotta a szultán udvarát. A nagyvezér, ki a kapu
megnyiltával a palotába jöve, ezen ujságon nem kevésbbé bámult, mint
egyebek; ő közlé legelébb a szultánnal, de a dolgot ugy festé, mint
csupa szemfényvesztést. „Vezér“ – válaszolt a szultán – miért tartod te
ezt szemfényvesztésnek? te ugy tudod, valamint én, hogy az ama palota,
melyet Aladdin herczeg leányomnak lakásul épittetett, ehhez az
engedelmet jelenlétedben nyeré meg tőlem; és lehet-e megütköznünk, hogy
azt ily rövid idő alatt készité el, minekutána láttuk emberi dus voltát?
Ő minket meglepni kivánt, ő meg akarta mutatni, hogy a készpénz egy
naptól a másikig csodákat szülhet. Csak valld meg nekem, hogy
szemfényvesztésről ejtett szavaid bizonyos irigy bánatból erednek.“
Mivel azalatt el jött az idő, melyben a tanácsgyülésbe kellett mennie,
tehát ezen beszédet tovább nem folytathatá.
Midőn Aladdin hajlékához visszahozatott s a szellemet magától elbocsátá,
anyja már akkor felkelt, s épen egyiket azon öltözetek közül vevé
magára, melyeket neki Aladdin ajándékozott. Azon idő körül, melyben a
szultán a tanácsgyülésből szokott jönni, Aladdin reábirta anyját, hogy a
rabasszonyok kiséretében, kiket a szellem előbájolt, költöznék a palota
felé. Egyszersmind kérte őt Aladdin, ha látná a szultánt, mondaná neki,
hogy ő azért jön, hogy szerencséje legyen alkonyat felé a
herczegasszonyt, ha uj palotájához induland, oda elkisérni. – Aladdin
anyja elment tehát; mindazáltal, noha ő s az őt kisérő rabnők ugy
valának öltözködve, mint szultánnék, mégis a látásra gyülöngő nép
kevésbbé számos volt, mivel fátyol fedezé őket, s egy illendő
felsőköntös eltakará a gyönyörű, s gazdag ruházatot. A mi Aladdint
illeti, ez lóra ült, s minekutána atyai hajlékát odahagyta azon
szándékkal, hogy többé vissza nem tér – anélkül, hogy a varázslámpát
mint főkincset ott felejtné – palotájához megindult, és pedig szintazon
pompával, melylyel a mult napon, jelene meg a szultán előtt.
Mihelyt a szultán palotájának kapusai Aladdin anyját megpillanták, hirül
vivék a szultánnak. Erre a hangmüvészi karoknak, melyek dobverőkből,
trombitán, sipon és fuvolán játszókból állottak, s a palota csarnokain
több részre valának felosztva, tüstént jel adaték, s ime a hangszerek
hangozni kezdének, s felséges összezengéssé olvadtak, az egész városnak
örömet hirdetvén. A kalmárok boltjaikat szép szőnyegekkel és zöldellő
lombokkal ékesiték, s rendeléseket tevének este a város kivilágitására.
A mesteremberek odahagyák műhelyeiket, s a nép csoportokban tolongott a
nagy piaczra, mely a szultán és Aladdin palotája közt feküvék. Az utolsó
közálmélkodást gerjeszte, nem azon nagy különbözés végett, mely a
szultán palotájával való összehasonlitásban mutatkozott, hanem
csodálkozának, egy ily felséges palotát oly helyen láthatni, hol tegnap
még sem talpkő, sem épitményszer nem vala.
Aladdin anyja a palotában nagy tisztelettel fogadtatott, s a heréltek
fejétől Badrulbudur herczegasszony szobáiba vezettetett be. Mihelyt a
herczegasszony őt meglátá, elébe ment, megölelé, s helyet engede
pamlagán; és mig asszonyai őt felöltözteték s a legdrágább gyöngyökkel
és kövekkel, melyeket Aladdintól nyert ajándékul, felékesiték, a reggel
legizesebb csemegéit adaták elébe. A szultán, a ki jött, hogy minél
tovább együtt lehessen leányával, mielőtt ez tőle elszakadna s Aladdin
palotájába költöznék, hozzá hasonlólag a becsület különös jeleit
mutatta. Aladdin anyja az udvar előtt szinte már többször beszélt a
szultánnal, de mindenkor leplezve, – s ma először anélkül. Ámbár
esztendeire nézve derekas haladást tőn, mégis arczán sok vonások
mutatkoztak, melyekből következtetni lehetett, hogy ifjusága egykor
hóditó kellemmel birt. A szultán, ki őt mindenkor csak igen egyszerüen,
sőt csaknem pórpongyolán látá ruházkodva, rendkivül csodálkozott, midőn
most szintoly gazdag és ékes öltözetben, mint saját leányát a
herczegasszonyt, szemlélé. Ez is azon meggyőződésre vezérlette, hogy
Aladdinnak minden dolgokban egyenlő tapasztalással, értelemmel és
belátással kell birnia.
Midőn az est bekövetkezett, a herczegasszony atyjától bucsút vőn. Ez az
elbucsuzás igen érzékeny volt és könyekkel gazdag. Többször megölelték
egymást, az ajak néma maradt; végre a herczegasszony kiment szobájából,
s mint hölgy az uj lak felé megindult. – Aladdin anyja balról méne, és
száz rabnő legékesebb öltözetben követé őt. A zenekarok, melyek Aladdin
anyjának elérkezte óta folyvást játszottak, mind egyesültek most, s a
kisérő nép előtt menének, utánok száz poroszló lépdelt, és szintannyi
fekete herélt, két rendben, elől pedig vezérök. – A szultánnak négyszáz
virágzó apródjai nevelék a jelenet diszét, ezek két oldalról kettős
sorban huzódtak el, kezökben szövétnekeket tartottak, melyeknek
lángfénye a két palota ünneptüzeivel egybefolyván, a napvilág hiányát
csodálatos módon pótolá ki.
Ily renddel költözött a herczegasszony a szőnyeggel vont uton Aladdin
palotájához, s minél közelebb jöve, annál tisztábban s fentebben vegyült
zenekarának játéka ama kar játékával össze, mely Aladdin palotájának
csarnokáról alá hallatszék, s ezzel egy kellemes hangbájjá olvadt, mely,
bármi különösnek és zavartnak tetszett is, a közörömöt rendkivül nevelé,
nem csak a nagy piaczon, mely tömve volt nézőkkel, hanem a két palotában
is, az egész városban, s a szomszéd vidéken.
Végre a herczegasszony az uj palotához megérkezett, és Aladdin öröm
szárnyain sietett a tornáczhoz, mely a herczegasszony számára készitett
szobákba vivé, hogy ott elfogadná őt. Aladdin anyja a herczegasszonyt
különös gonddal figyelmezteté fiára, ki az őt környező udvari szolgák
között állott, és a herczegasszony őt első látásra oly szépnek találá,
hogy egészen megbájoltatott. „Imádandó herczegasszony! – szólitá meg
Aladdin, mély tisztelettel üdvözölvén őt, – ha talán oly szerencsétlen
vagyok, hogy vakmerőségemért, melylyel ily szeretetreméltó hölgynek s
egyszersmind szultánom leányának birtokát áhitám, neheztelésedet vontam
magamra, bocsáss meg – okozd szép szemeidet, vádold tündér kellemid
hatalmát, ne engem.“ – „Herczegem! – viszonzá a herczegasszony – én
engedelmeskedem a szultán mint atyám akaratjának, és nekem elég volt
téged látni, hogy egyszersmind mondhassam: én örömmel és szivesen
engedelmeskedem.“
Aladdin, kit ezen kedvező szép felelet egészen megbájolt, nem hagyá ily
hosszu szokatlan járás után tovább állani a herczegasszonyt, megfogta
kezét, s ezt különös nyájassággal csókolván, bevezette őt egy tágas
terembe, mely számtalan viaszgyertyáktól vala kivilágitva, s hol a
szellem rendelésére fényes vendégség adatott. A tálak vert aranyból
voltak, s a legizesebb húsnemekkel megtöltve. A virágos edények,
medenczék, poharak, melyek az asztalt gazdagon diszesiték, szinte
aranyból voltak és remekei a művészetnek; a többi ékességek is s a
teremnek belső díszszabása megfeleltek az egész ragyogó fényének. A
herczegasszony, kit ennyi gazdagságnak egy helyre halmozása megigézett,
igy szólott Aladdinhoz: „Herczeg, én máskor mindig azt gondolám, hogy e
világon nincs semmi szebb, mint atyámnak a szultánnak palotája, de csak
e termet is ha megtekintem, látom, hogy csalatkoztam.“
Most Badrulbudur herczegasszony, Aladdin és anyja asztalhoz ülének, és
azonnal bájzengésű zene kezdődék, melylyel a legszebb leányajkakról
folyó tündérének vegyült, s ez a vendégség végéig szünet nélkül tartott.
Az egészen megbájolt herczegasszony kénytelen volt megvallani, hogy
atyjának a szultánnak palotájában sohasem hallott ily édes szépet. De ő
nem tudta, hogy ezen éneklők mindnyájan tündérek valának, kiket a
szellem ehhez maga választott ki.
Végződvén a vacsora, minden asztali készületet gyorsan félreszedetett, s
a zenekar helyébe egy sereg tánczos és tánczosné érkezett. Ők az ország
szokása szerint mindennemű alakos tánczokat járának. Végre egy ifju és
egy leány egyedül tánczolt – mindegyiknek lejtése álmélásig könnyű,
diszes és kellemes volt – mindkettő remekét adá a tánczmüvészetnek. Már
közelgett az éjfél, midőn Aladdin – a Chinában uralkodó akkori szokás
szerint – felkelt, Badrulbudur herczegasszonynak kezét nyujtotta, hogy
vele tánczoljon s ezzel a menyekző ünnepét berekeszsze. Mindketten oly
szépen tánczoltak, hogy az egész társaság csodálkozásra ragadtatott. A
táncz végeztével Aladdin a herczegasszonyt kezén tartá, a bemenének
együtt a szobába, melyben a menyekzői éjnek nyugalomsátora készült.
Midőn Aladdin más nap reggel felébredt, eljövének udvarnoki, hogy őt
felöltöztessék. Most egy más szinű de nem kevésbbé gazdag és fényes
köntöst, mint tegnap a mennyekzői vala, adának reá. Erre paripái közül
egyett elővezettetett, reá ült, és körülvétetve számos rabszolgától, kik
előtte, utána és kétfelől mellette menének, költözött a szultán
palotájába. A szultán szintazon tisztesség jeleivel fogadta, mint
legelőször, megölelte, maga mellé ültette a trónuson, és reggelit
parancsola hozni. „Uram, – válaszolt Aladdin – kérni bátorkodom
felségedet, hogy engem ma ezen kegyelem részvételétől oldozzon fel, én
épen esedezni jövök felségednek, ne tagadná meg tőlem ama szép
szerencsét, hogy a herczegasszony palotájában ma a nagyvezérrel s udvar
főbbjeivel déli vendégem lesz.“ A szultán nagy örömmel fogadá el a
meghivást. Felkelt tüstént, és mivel nem messze volt, nem tartá terhének
az utat gyalog tenni. Megindult tehát, jobbjáról Aladdin – baljáról a
nagyvezér, hátul az udvar főbbjei követék, előtte pedig a poroszlók, s
jelesebb házi tisztjei haladtak.
Minél közelebb jöve a szultán Aladdin palotájához, annál inkább csodálá
szépségét. Ez a csodálkozás belépésekor még inkább nőtt; minden
szobánál, melyet látott, ujabb magasztalásokra buzdult. De midőn most a
huszonnégy ablaku terembe, hová Aladdin őket meghivá, feljövének, és ő
annak diszbőségét, főképen pedig a legszebb s legnagyobb gyémánt-,
rubin- és smaragdkövekkel rakott rostélyablakokat meglátta volna, ugy
meglepeték, hogy sokáig kőbálvány gyanánt állott. Minekutána ismét
magához tért, igy szólott a mellette álló nagyvezérhez: „Vezér,
lehetséges-e, hogy országomban és palotámhoz oly közel egy ily felséges
palota állott légyen, melyről én eddig semmit sem tudtam?“ – „Felséged –
válaszolt a nagyvezér – talán emlékezni fog, hogy tegnap előtt
Aladinnak, midőn őt vejének fogadá, engedelmet adott egy palota
épitésére, a királyinak ellenében. Azon nap alkonyatkor még e helyen
semmi palota sem volt, és tegnap én valék az első, ki hirül vivém
Felségednek, hogy a palota fel van épitve.“ – „Erre igen jól emlékszem –
felele a szultán, – de azt nem képzeltem, hogy ez a palota a világ
csodája fog lenni. Hol találhatni e széles földön oly épületet, melynek
falai kő vagy márvány helyett arany- és ezüströgökből rakattak, s hol az
ablakok rostélyozatin gyémántok, rubinok és smaragdok foglalkoznak?
Ilyest a világon soha senki sem látott.“
A szultán megtekinté, s csodálá a huszonnégy rostélyablak szépségét. De
midőn azokat számba venné, ugy találta, hogy csak huszonhárom bir oly
ritka gazdagsággal, és nem kevésbé csodálkozott, hogy a huszonnegyedik
készitetlen maradt. „Vezér – felszólalt a szultán, – mert a nagyvezér
kötelességnek vevé mellőle nem távozni – „én álmélkodom, hogy ily fényes
pompás terem e helytt bevégzetlen maradott.“ – Uram, – felele a
nagyvezér – Aladdin nyilván igen szoritva volt, s nem vala ideje ez
ablakot a többiekhez hasonlóvá tenni, de elgondolhatni, hogy bir a
megkivántató drágakövekkel, s hogy minél elébb munkába véteti.“
Aladdin, ki a szultánt némely parancsok kiadása végett elhagyá, most
ismét hozzá jöve. „Fiam – mondá a szultán – ezen palota mindazok között,
melyek a világon vannak, legcsodálatraméltóbb; csak egyen bámulok, hogy
tudniillik ez egy rostélyablak bevégzetlen maradott. Feledékenységből
történt-e ez, vagy gondatlanságból, vagy mivel a műveseknek nem volt
idejök egy ily szép emlékén az épitésnek az utolsó munkát megtenniök?“ –
„Uram – felele Aladdin – a rostélyablak nem ez okokból maradt ily
bevégezetlen, mint azt itt látod, hanem ez készakarva történt, s a
művesek világos parancsolatomra nem nyultak hozzá; azt ohajtám
tudniillik, hogy felségednek jutna a dicsőség e teremet s palotát
bevégeztetni; s könyörgök, ne vegye rosz néven ezen szándékomat, hogy
valaha ezen vett kegyelemmel dicsekednem s rá emlékeznem lehessen.“ „Ha
te ezt e szándékból cselekedted, – viszonzá a szultán, – ugy én azt igen
köszönöm és tüstént adom ahhoz a szükséges parancsokat.“ És valóban
hivatá azonnal a drágakőárusokat és a legértelmesebb aranyművészeket,
kik fővárosában találkoztak.
A szultán azalatt lejöve a teremből, és Aladdin azon szobába vezeté,
melyben Badrulbudur herczegnét a menyekző napján megvendéglette. A
herczegné egy pillanattal később érkezett. Két asztal állott készen,
legdrágább étkekkel megrakva, s rajtok ivókelyhek tiszta aranyból. A
szultán az első asztalhoz ült le, s a herczegnével, Aladdinnal és a
nagyvezérrel ebédelt együtt; az udvarnak minden főbbjei a másik
asztalnál vendégeltettek meg. A szultán az étkeket igen izeseknek
találta, és megvallá, hogy még soha fényesebben s kedvére inkább nem
ebédelt; ugyanezt mondá a borról is, mely valóban igen finom és kedves
italu volt. A mit tovább még csodála, az négy roppant asztali ékességből
állott, melyeken drágakővel kirakott arany palaczkok, csészék és kelyhek
valának igéző vegyületben egymásra halmozva. Rendkivüli örömét találta a
zenekarokon is, melyek a teremben felosztva valának, mig a trombiták és
dobok mérsékes szünetekben kivülről harsogtak.
Midőn a szultán az asztaltól felkelt, jelenték neki, hogy a
drágakőárusok és aranyművesek, kik parancsára meghivattak, itt volnának.
Ő a huszonnégy ablaku teremhez felméne, és midőn oda felért megmutatta a
drágakőárusok és aranymüveseknek, kik őt kisérék, a még készületlen
ablakot. „Én hivattalak titeket – szóla hozzájuk, hogy nékem ezen
ablakot vegyétek munkába s tegyétek épen oly tökéletes egészszé, mint
ama többi. Vizsgáljátok meg azokat, és lássatok hozzá, hogy ez minél
előbb a többihez hasonlóvá lehessen.
A drágakőárusok és aranymüvészek igen nagy figyelemmel vizsgálták meg a
huszonhárom kész ablakot, és minekutána egymással tanácskoztak, és
hosszu számvetések után meghatározták volna, hogy kiki a maga részéről
mit nyujthat az ablak tökéletesitésére, viszont megjelentek a szultán
előtt, és az udvari drágakövész mint szóvivő ezt mondá: „Uram, mi készen
vagyunk minden gonddal és igyekezettel oda dolgozni, hogy felségednek
engedelmeskedjünk: azonban mindnyájan, kik itt megjelentünk, sem birunk
oly nagy értékű tömérdek drágakővel, mint a mennyi ily nyomos munkához
szükséges.“ – „Nekem lesz, – felele erre a szultán – és talán több is,
mint szükséges; jertek palotámba, én azokat nektek mind általengedem,
válaszszátok ki és használjátok, a mi szükséges leend.
Midőn a szultán palotájába visszatért, előhozatá valamennyi drágakövét,
és a drágakőárusok a legnagyobb részét kiszedték, főképen azokból,
melyeket Aladdin ajándékozott. Ők az ablak rostélyozatjára forditák
mind, anélkül, hogy munkájoknak valami különös sikerét lehetett volna
észrevenni; ők ujra meg ujra gyüjtögették a drágaköveket, és egy hónap
multával alig végezhették a munkának felét. Végre a szultán valamennyi
drágaköveit e czélra forditák azokkal együtt, melyeket a nagyvezér az
övéiből adott, hanem minden, a mit evvel tehettek, az volt, hgy az ablak
legfeljebb félig vala kész.
Aladdin, a ki jól látta, hogy a szultán hasztalan törekszik az egy
rostélyablakot a többihez hasonlóvá tétetni, és hogy minden erőlködése
mellett sem vall majd becsületet, hivatá az aranymüveseket, és mondá
nekik, hogy ne csak a kezdett munkát hagyják abba, hanem egyszersmind, a
mit csak dolgoztak eddig, azt ismét szedjék szét, és hogy a szultánnak
minden drága köveit, azokkal együtt, melyeket a nagyvezér kölcsönözött,
adják vissza.
A munka, melyen a drágakőárusok és aranymüvesek tovább hat hétnél
dolgoztak, nehány óra alatt most ismét semmivé lett. A müvészek erre
eltávoztak s Aladdint egyedül hagyták a teremben. Ő elővevé a lámpát,
melyet magánál tartott, és dörzsölé. A szellem azonnal megjelent.
„Szellem – mondá neki Aladdin – én parancsolám neked, hogy ezen terem
huszonnégy ablakjai közül egyet kiépitetlen hagyj, és te ezen
parancsomat betöltötted. Most azért hittalak, hogy megmondjam
akaratomat, azt, hogy ezen egyet is a többihez hasonlóvá tedd. A szellem
eltünt, és Aladdin leszállott a teremből. Midőn nehány pillanat mulva
ismét felment, a rostélyablakot ugy lelé, a mint kivánta, egészen
hasonlónak a többihez.
Azalatt a drágakőárusok és aranymüvesek eljövének a szultán palotájába,
bevezettettek, és a szultán tulajdon szobájában fogadá el őket. Az első
drágakövész átadá neki valamennyi drágaköveit, melyeket ismét
visszahoztak és igy szólt a többiek nevében: „Felséged tudja, mily
sokáig dolgozunk már teljes müvészi erővel a munkán, melyet nekünk
tökéletre hozni parancsolt. Mi munkánkban már jól előhaladtunk, midőn
Aladdin minket arra kényszeríte, hogy ne csak munkánkkal hagynánk fel,
hanem mindent egyszersmind rontsunk el, a mit eddig dolgoztunk, s a
drágaköveket Felségednek a nagyvezérével együtt hoznánk vissza.“ A
szultán kérdé őket, nem mondotta-e meg Aladdin ennek okát; és midőn ők e
kérdésre nemmel feleltek, nyomban parancsolá, hogy egyik paripája
vezettessék elő. – A paripa tüstént itt termett, ő felült, és
ellovaglott, minden kiséret nélkül – kivévén udvarlói közül nehányat,
kik gyalog követték. Ő Aladdin palotájához érkezék, és alant a
lépcsőknél, melyek a huszonnégy ablakú teremhez visznek, leszáll
lováról. Aladdint egy jellel sem tudósítván ittlétéről, a terembe
felmegy, de Aladdin még jókor jöve a szultánt legalább a terem ajtajanál
elfogadni.
A szultán Aladdinnak időt sem engedett, hogy nyájas udvarisággal
panaszkodjék a végett, hogy ő Felsége neki eltitkolá jövetelét, s így
kénytelen lőn tartozó kötelességét elmulasztani, hanem így szólott
hozzája: „Fiam, én tenmagadtól jövök meg kérdezni, mi oknál fogva akarsz
egy ily szép felséges teremet palotádban tökéletlen hagyni.“
Aladdin előtte eltitkolá igaz okát, azt tudniillik, hogy a szultán nem
eléggé gazdag, ily munkát drágaköveivel befejezni. Mindazáltal, hogy
megmutassa neki, mennyire múlja felűl e palota itt nem csak az ő, de a
világ minden egyéb palotáját, nem lévén képes legkisebb részét is
tökéletre hozni, igy válaszolt: „Uram, igaz – te e teremet kiépitetlen
karban láttad, de kérlek – tekints most ide, és mondd meg, mi hiányzik.“