(Hol tanult Gasparich? – A Barthodeiszky-ház Mihályiban. – A tüzes barát
Pestre kerül. – Kezd önmagával meghasonlani.)
A lemondás érzete oly mélyen vésődött lelkébe, hogy fajának szenvedélyes
vérmérséklete s egyéniségének végletekre hajló heve hosszu évekig nála
tartósan soha ki nem tört s jelleme fölött zsarnoki uralmat sokáig nem
gyakorolhatott. A mikor szenvedélyei később más alakban ujra
fellángoltak: azok akkor már a hosszu elfojtás után oly erőre
emelkedtek, hogy azoktól már csak a halál menthette meg.
De ez sokkal később következett be. Betegsége s fölépülése után annyira
képes volt a tudományokba elmerülni s föltétlen lemondása oly csodálatos
szelidséget kölcsönzött gondolkozásának és magaviseletének, hogy a hol
zárdában vagy magánházaknál megfordult, azonnal megnyerte magának az
ismerősök szeretetét mindenütt. Szűk beszédü, alkalmazkodó, kedves és
szelid ifju emlékezetét hagyta magáról néhány uri családnál, a hol több
időt töltött, a mint majd rá fogok térni.
Szerzetéül a szent Ferenczrendi atyák zárdáját választotta. E szerzet
szent Mária különös tiszteletére áll fenn s husz zárdája van
Magyarországon. Szombathelyen is van, a hol a gimnáziumot végezte.
Gyanitom, hogy itt jelentkezett először. 1827-ben október 23-án öltözött
be barátnak. Ha csakugyan 1810 áprilban született: ekkor lett volna
tizenhét és fél éves. Igazán suhancz korú még.
Semmi sem lehet bizonyosabb, mint az, hogy a mikor elhatározta a
szerzetbe lépést, rendületlenül szánta el magát arra, hogy a zárda
homályos falai közé fogja eltemetni ifjuságát, egész életét,
szárnyukszegett vagy alaktalan vágyait s szétfoszlott reményeit. Alig
juthatott ekkor még eszébe, hogy az a korszak, melyet át kell élnie,
nagy eszméket fog szülni s hogy az eszmék áthatolnak még a zárdák falain
is s az ő egyéniségét hosszu szunnyadása után is uj életre ébresztik,
cselekvési vágyát ujra felköltik.
Szombathelyen nem maradt meg.
Az első évi hittan-folyamot mint klerikus 1830-ban a nagyszombati
konventben végezte. Jó messzire szülőföldjétől, kinzó emlékeinek
szinhelyétől. Talán igyekezett is ettől távol lenni.
A másod évi hittant az esztergomi s a harmad és negyed évit a pozsonyi
konventben végezte.
Sajátságos, hogy klerikus korában a magyar nyelvet rendkivüli
szenvedélylyel tanulmányozta s a magyar irodalom akkori termékeiben
egész lélekkel elmerült. Az illir-délszláv izgatás akkor még alig
kezdődött s az ő lelkéhez soha el nem jutott.
Azt irja 1844-ben megjelent Szózatában:
– Magyar vagyok, annak érzem és tartom magamat, habár más ajku
honpolgárnő tejét szivtam is, habár csak jó későn kezdém szorgalmam
által magamévá tenni a magyar nyelvet.
Irályáról azt következtetem, hogy gróf Széchenyi István műveit
előszeretettel olvasgatta. Mintha irásain az ő irályának nyomait
fedezném fel. Kevesebb eszme, kevesebb tartalom, vallásosabb irány, de
csaknem hasonló erő, hasonló szakadozottság, a közbeszorult mondatok
bősége s ama gondolatalakitások mintegy erőltetett keresése, melyek az
uj eszmeáramlatok, az uj gondolkozás biztos jelzésére az akkori irodalmi
nyelvben még alig voltak eléggé kifejlődve.
Az iskolai tanulmányok elsajátitásában talán középszerüen haladt előre.
E tanulmányok leginkább vallásos tárgyuak voltak. Ezek helyett örömest
olvasott történelmi műveket. Olyanokat természetesen, a minőket az ő
idejében szerzetes és klerikus ifju kézhez kaphatott. Szép ismeretekre
tett szert igy is, melyekkel mivelt körök is szivesen látták őt
kebelükben. Hiteles közlések után tudom ezt. Érdekes véletlenből
jutottam e közlésekhez.
A soproni lyceumban az ágostai vallásuaknál végeztem 1859-ben a VIII-ik
gimnáziumot. A német nyelv kedvéért kerültem oda. Volt egy kitünő
tanárom, Domanovszky Endre, a hirneves bölcseleti iró. Nagy
összeütközésbe jutottam vele. Ő is heves volt, én is hibás voltam,
siettem ott hagyni Sopront s visszamenni Pápára.
A mely napon összeütköztem vele: azt a napot már nem akartam Sopronban
tölteni. Vasut nem volt, uri fogatra pénzem nem volt, Pápa messze
fekszik, kimentem a vásártérre, vajjon kapnék-e Pápa felé menő alkalmi
kocsit.
Egy jóképü magyar gazdaember azt mondta, ő Mihályiba való, rögtön indul,
hajnalra haza akar érni, odáig szivesen elvisz egy vagy két forintért.
Mihályi! Emlékeztem, hogy ilyen nevü falu épen Pápa közelében fekszik.
Felrakodtam kocsijára.
Mulatságos csalódás lett a vége. Pápa közelében Mihályháza fekszik s nem
Mihályi. Csak másnap tudtam meg, a mikor fuvarosom házánál már jól ki is
aludtam magamat. Pápához azonban nem sokkal jutottam közelebb.
Sebaj. Diákgyerek ilyesmi fölött nem busul, ha kevés is a pénze. E
véletlen nélkül sohase hallottam volna talán a tüzes barát hirét s nem
irnám most e sorokat.
Itt megismerkedtem egy későbbi jó barátommal, Lendvai Fekete Józseffel,
ki mint királyi táblabiró halt meg itt Budapesten. Szülőhelye Kisfalud
volt, a nagy Kisfaludy-nemzetség ősi fészke, e falu pedig csaknem össze
van épitve Mihályival. Ő elvitt engem látogatóba a mihályi
Barthodeiszky-családhoz. Jó birtoku, magas miveltségü, előkelő, uri
család volt ez s engem is szivesen látott. Kik vannak ma e családból
Mihályiban, nem tudom. Negyvenkét éve mult ennek s én azóta nem jártam e
vidéken.
Itt hallottam igen sokat a tüzes barátról. A mit hallottam, abból sokat
elfeledtem, de sok dolog eszembe is jut, a mint most a betüket papirra
rakom. Gyerekkorát, ifju korát, Mária eltünte fölött való szenvedéseit,
függetlenségi harczunkban való nagy dolgait s szomoru halálát itt jól
ismerték.
A tüzes barát itt sok időt töltött. Neki is kellett kolostora számára
alamizsnát gyüjteni, neki is kolduló barátnak kellett lennie, őt is
kiküldötték ugy is mint klerikust, ugy is mint ifju szerzetest e
czélból. Igy jutott 1832-ben vagy 1833-ban először Mihályiba a
Barthodeiszky-házhoz. Később többször is, sokáig majdnem minden évben
megfordult ott.
Akkor még élt az öreg Barthodeiszky Mihályné. Özvegy asszony volt s igen
koros lehet már. Onnan gondolom ezt, mert Terézia leánya már 1805 körül
férjhez ment Chernel Ferenczhez, pedig nem ez volt első gyereke. Ott
vezette gazdaságát fiával, Barthodeiszky Pállal, a ki előkelő miveltségü
férfiu volt, sokat utazott, sok nyelvet ismert s a páviai egyetemen
hittanfolyamot is végzett.
Nagyon kedves katholikus család volt ez. Az agg urnő megkövetelte a
plébánustól, hogy minden kolduló barátot, a mikor jön, hozzá vezessen
el. Bőkezü volt a zárdák iránt s minden barát bő alamizsnával távozott
tőle.
Igy került hozzá a tüzes barát is.
Fiatalsága, halvány arcza, nemes miveltsége, áhitatos beszéde által
kedvessé lett az urnő előtt. De Pál ur előtt is. Gyakran heteket töltött
az uri háznál. Különösen kedvelték azért is, hogy a magyar nyelv titkait
a család körében is törekedett elsajátitani. A Rába-vidéki magyarság
nyelve végtelen gazdag nyelvanyagban, közmondásokban, példabeszédekben,
vidám fordulatokban egyaránt. Nagyon sokkal gazdagabb, mint bármely más
magyar vidék nyelve. Okát alig tudnám megmondani. Gazdagsága az irodalom
számára még nincs összegyüjtve.
A tüzes barát a Barthodeiszky-háznál sokat jegyezgetett. Nagyon örült
ezen az urnő. Meg is igérte a barátnak, hogy primitiájának ünnepét ő
fogja rendezni, ő viseli költségeit.
Igy is lett.
A primitia a katholikus egyházi rend tagjainak életében emlékezetes
egyházi cselekmény. Mint pap és mint áldozó és áldó, ekkor jut az egyik
szentség birtokába. A tüzes barát az 1834-ik év végén vagy az 1835-ik év
elején tartotta Mihályiban ez ünnepet.
Nem tudom bizonyosan, hogy ezután két évig hol tartózkodott. A szerzet
ama korbeli évkönyveiből megtudható. Ugy rémlik előttem, ugy hallottam
Mihályiban, hogy a Mariano-Pratensis Conventusban, a mosonymegyei
Boldogasszonyfalvai zárdában lett volna egy-két éven át. Ha csakugyan
ott volt: 1835-ben és 1836-ban lehetett ott.
Az 1837-ik évben már mint szerzetes és hitszónok az alkantarai szent
Péternek felajánlott pesti zárdában volt. E zárda a belvárosban, a
Ferencziek-terén és a Kossuth Lajos-utczában van. Temploma a régi, de a
zárda-épület csak harmincz év előtt épült. A régi zárda egyszerü kis
emeletes ház volt nagy kerttel, melynek helyére időközben a Ferencziek
uj zárdája, bazár-épülete és az egyetemi könyvtár palotája épült.
Itt volt a tüzes barát a régi egyszerü zárdában az 1838-ik év végeig.
Itt érte őt a nagy árviz is. Szerzetes társai név nélkül élt s név
nélkül elhalt barátok voltak.
Itt tünt fel mint hitszónok legelőször. Gyönyörü nyelven, erősen és
tisztán csengő hangon, szentséges hévvel és buzgósággal, gyakran nagy
szenvedélylyel tartotta beszédeit. Beszédei nem egyszerü hitviták, nem
az egyházi szószék általános szólásai, nem a szent atyák ismeretes
közmondásai voltak. Kora irodalmi magaslatain szárnyalt gondolkozása.
Egy öreg szabómesterrel még találkoztam, a ki egy szónoklatát se
mulasztotta el s a kinek az volt véleménye, hogy olyan nagy szónok se
előtte, se utána nem volt a Ferencziek templomában.
Lehet, hogy igaza volt.
Hanem a tüzes barát vérének lázongása, szenvedélyes természetének
zsarnoki önkénye s kedélyének szinte beteges izgalma itt már ismét
elő-előtört. Szerzetének előljáróságával itt már esetenként
meg-meghasonlott s forrongó eszméi s a serkedező cselekvési vágyak már
alig tudtak a zárdának falai, feladatának korlátai s szerzetes állásának
kötelességei között megmaradni.
Egykor keserü boszu töltötte el lelkét a nagy urak ellen s a végletekbe
rohanó lélek kiterjesztette gyülöletét az egész nemesi osztály, sőt
pillanatonként a magyar faj ellen is. Erre is van bizonyság irataiban.
Betegsége, tanulmányai, a zárdának nyugalma s csöndje s a szentirásnak
isteni tanai hosszu időn át elvonták lelkét a boszu és gyülölet emésztő
érzeményeitől. De betegsége elmult. A szentirás tanai egyéniségét, a vad
természetnek e sajátságos remekét végkép át nem idomithatták.
Tanulmányai mind magasbra szárnyaltak a nélkül, hogy egyuttal az
örökkévalóság törvényeinek mélyébe hatoltak volna. A zárdának nyugalma
lassanként háborgó lelkének nyügévé és gunyjává vált. Harmincz éves
életkorának minden testi és lelki izma feszülni kezdett. Az ellentétek,
melyek vágyai és társadalmi állása, eszméi és szenvedélyei közt voltak,
teljesen megalakultak lassanként s ugy látszott, nem lehet köztük béke
és kiengesztelődés.
Pesten annyi könyvhöz juthatott, a mennyihez csak akart. A véletlen
szeszélye Yung éjszakáit, Benthamot és Rottecket juttatá kezébe.
Yung éjszakáiban a világ nem egyéb, mint a siralom völgye. S még ez se
nappal, hanem éjszaka. Dante pokla ez, de nem tűzzel, kínokkal és
fogcsikorgatással, hanem a könyeknek örök hullatásával. Báró Eötvös is e
könyvből merithette Karthauziájához a sötét eget, a bánatos lelket s a
kiapadhatatlan könyeket. A vallás se deriti föl ez éjszakákat. Istennek
igéi csak ugy világitanak be a sötétségbe, mint a csillagok, ha fekete
felhők takarják el őket.
Bentham is homályos. Különösen homályos az olyan elme előtt, a ki a
mindennapi élet ezer változatát nem közvetlenül szemléli s azokat minden
nap át nem éli.