A _Hét_ május havi 20-dik számában a következőket olvashatni:
«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak most
van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész esztendőn
keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják meg.
Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, nagyobbrészt
pályázatokról, melyek meddők maradtak.»
E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át nem
csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, nagyobbrészt
pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, hogy az Akadémia
munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi tudományos értéke nincs s
pályázatain egyetlen valamirevaló tehetség sem versenyez. Az első
értelemben vett állítás igazán annyi, mint semmi, mert homlokegyenest
ellenkezik a köztudomású tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában
ez évben is számos értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több
tudományos munkát adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és
folyóirat jelent meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot
és pályázatai közt nem egy volt sikeres. Ha másik értelemben vesszük a
_Hét_ állítását, hogy az Akadémia munkásságának tudományos értéke semmi,
akkor először is méltán azt kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt
jártas annyiféle tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy
az Akadémia egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára
nincs s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét
legalább valamivel indokolni igyekszik. A _Hét_ ezt sem teszi. Meg
vagyunk győződve, hogy a _Hét_ dolgozótársai között senki sincs, aki az
Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta volna, valamint arról
is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, s legkevésbbé az, maga a
szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint balladaköltőt, Silberstein és
Vészi urak Arany mellé helyeztek, de aki egy pár sikerültebb költeménye
mellett is igen középszerű költő s a tudományok bármelyikében való
jártasságának még eddig semmi jelét nem adta. A _Hét_ megsemmisítő
ítélete egyébiránt nem annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik
hírlapíró a másiktól kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy
kissé eltorzítani törekszik.
De nézzünk belé egy napilapba is. A _Pesti Hirlap_ május 15-diki
számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között ezt olvassuk:
«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia kebelében, de
a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János emlékezetét, se
saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget nem tisztelte eléggé.
A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén kívül, amely figyelmet
ébresztett, csak két pontból állott. Az egyik Lévay József fölolvasása
volt _Arany lírájáról_, a másik Szily Kálmán főtitkáré _Aranyról_, mint
akadémiai főtitkárról. Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s
előadása sem volt olyan, ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge
előadás mellett csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű,
mely az alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia
sok jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti
ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és sajátságait
akarja hallani ezen a napon.»
A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az
előadásokat, a következőket olvassuk:
«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői nyelven.»
Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem értekezett
arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg:
«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az apró
kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok megtisztelték… A
fölolvasás további részében Arany titkári működésével s titkársága
alkotásaival foglalkozott. A szépen előadott emlékezést a közönség
élénken megéljenezte.»
Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind a két
előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a tudósítónak
gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, arról a másikban
megfeledkezik.
Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó hatalom.
Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az igazságra
törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak papirmázoló-gép.