Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. Pest, 1863.
E füzetet is, mint az előbbenit, _Szász_ Károly «_Két eposz_» című
tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt vesszük, mely a
Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt is éppen oly
szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s a tartalom
elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb versszakok
fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké teszi. Jelesen
fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama mondaköröket is,
melyeket a Nibelungenlied mintegy magába olvasztott. Most is, mint a
multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve az eposznak, mint a világnézlet
költészetének fejtegetésével. Így határozta meg volt Szász az eposzt
mult közleményében s ezt most magából a Nibelungenliedből igyekszik
megmutatni, de nem mutat ki egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és
jelesb költői műről áll, legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i.
hogy rajta az illető század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék
benne a kor világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A
népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és
társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s
éppen az hiányzott ama korban.» Ezt Szász arra nézve hozza fel, hogy a
Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár szellem ömlik el, de
egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és egységesb világnézletű s
így jobb eposzokat termő korszak a nyugalmas bölcselkedés korszaka volna
s nemcsak a mű-, hanem a naiv eposz is holmi spekulációkból indulna ki,
holott az ellenkező már eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság.
Azonban egy pár sorért nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek
harmadik és negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt,
nagy örömmel várjuk.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen viszonyai
közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, ami hiány van,
az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az egyik napilap
megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a magyar irodalomra és
irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem múlik a Szemle
szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden nevezetesb s nagyobb
irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a Szemlében jelent meg. Most,
hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, hogy az irodalmi tanulmányokkal
foglalkozók kevesebbet dolgoznak, egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán
kedvök sincs. Egyébiránt az ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom
részéről nem találtak valami nagy részvétre. Kivált a napilapok
újdonságírói csak úgy lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint
rendesen el sem olvassák.