Emich Gusztáv Jókai «Politikai divatok» című regényére előfizetési
felhívást küldött szét, mely így hangzik: «Jelen regény, melyből szerző
előszavát alább közöljük, XII füzetben fog megjelenni, szerző saját
kiadósága mellett; az első füzet már sajtó alatt van s f. év október
elsején jelenik meg s azontul minden hó 1-én és 16-án egy füzet küldetik
belőle szét. Az öt íves füzetek díszes alakban és csínnal lesznek
kiállítva, mind a XII füzet előfizetési díja helyben _5 frt 50 kr._ –
_postai_ helybeküldéssel bérmentesen 6 frt. Az előfizetési díjak _Emich
Gusztáv könyvkiadó hivatalába_ utasítandók. A pontos szétküldésről
alólirott kiadóhivatala gondoskodik. Gyüjtőknek (kik hozzájuk küldendő
példányokat szívesek lesznek szétosztani) minden 10 példányra egy
tiszteletpéldány áll rendelkezésökre s miután az 1-ső füzet október 1-én
megjelenik, kérjük az aláírási _íveket_, amennyiben lehetséges, aznapig
beküldeni, nehogy a szétküldésben fennakadás legyen. Pest, szept. 1-én,
1862. _Emich Gusztáv_.
_Előszó_ a «_Politikai divatok_» című regényhez. Hiába mondják nekünk,
válasszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni,
mint a német; praktikusak, mint az angol; elmések, mint a francia költők
azok, a nélkül, hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese
ne legyen feltűnően magyar történet; tele a közélet lármájával, hogy
tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is: egyszóval ne írjatok mindig
irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. Nálunk minden
életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet
közéletével; az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés
és sülyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott
befolyással bírt mindenkor, hogy az alaphangot semmi költő nem
mellőzheti, a nélkül, hogy élethűtelen vagy éppen frivol ne legyen.
Kérdezzétek meg a családi szakadások okait, – közélet viszályaira fognak
visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását, –
politikai katasztrofokat fogtok találni. Kérdezzétek meg a feldúlt
életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát
– a közélet kuszált viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek
könnyeit, miért hullanak? az árvák sóhajait, hová repülnek? – azok mind
országos bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek
egy ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az; ott is fogjátok
érezni, hogy a ki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az csak félig
töltötte be a szívet; s egész embernek azt ismerjük el, aki nem csak
magának élt. Saját légkörünk ez. Ezt lehelljük ki, ezt lehelljük be;
mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a
hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a torma pedig keserűbb, mint a
csendes lapályi kertben. Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás
ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását, a tudománynak
ez ad vállára szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá
vagy olvad salakká; ennek saját kultusza van; saját dogmái, saját
költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél évtized
alatt, hány politikai eszme vált uralkodó divattá közöttünk? hány
áldozatot és mily nagyokat vitt magával? _akiknél az több volt, mint
divat_ s akik hívek maradtak még akkor is eszméikhez, midőn azok már
kimentek a divatból. E korszakot igyekezett visszatüntetni regényem,
melynek bizonyosan számos hibái között első helyet foglalhat az, hogy
több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Pest,
augusztus 18-kán 1862. _Jókai Mór_.»
Midőn ez előfizetési felhívást a legmelegebben ajánljuk olvasóink
figyelmébe, nem tehetjük, hogy az előszóra egy pár megjegyzést ne
tegyünk. Jókai mentegetőzik, hogy ismét irányregényt kell írnia s e
kénytelenséget viszonyainkból igyekszik kimagyarázni. Nem értjük eléggé,
hogy a mi viszonyaink miért volnának inkább irányregényre teremtve, mint
a más nemzetekéi. Azok az okok, melyeket Jókai felhoz, szintúgy illenek
más nemzetekre is, mert a közélet mozgalmai, a politikai viszonyok
mindenütt befolynak a családi és magánéletre, az abszolutizmus alatt
éppen úgy, mint az alkotmányos életben. A költészet, kivált a
regényköltészet, fölveheti magába mindezt, mert felölelhet minden
gondolható emberi viszonyt, politikait és vallásit egyaránt, de ezáltal
még nem válik irányköltészetté. Az érzelmes német, az elmés francia, a
praktikus angol legalább egészen mást ért az irányregény alatt, pedig
ezek ugyancsak tudhatják, hogy mi az, mert néhány évtized óta,
szegényeknek elég irányregényt kell nyelniök. Jókainak annál kevésbbé
volt szüksége a mentségre, mert, hála Istennek, még eddig egyetlen
irányregényt sem írt. A _Magyar nábob_ és _Kárpáthy Zoltán_ oly kevéssé
irányregények, mint a _Szegény gazdagok_. A _Régi jó táblabírák_ című
regénye sem az, mert nem a megyei rendszer üdvös voltát bizonyítja be,
szemben a parlamentáris rendszerrel, hanem csak táblabírákat rajzol s
egy történetet mond el abból a korból, amikor még a megyei élet
virágzott. Jókai, úgy látszik, a politikai és társadalmi viszonyok
rajzát, melyet a regényekben különben is ritkán kerülhetni ki, a nemzeti
életbe mélyedést, a nemzeties felfogást, melynek minden nemzeti költőben
meg kell lenni s más ilyesmit nevez itt irányregénynek. Örvendünk rajta,
mert jó, ha a költő inkább az alkotásban szabatos, mint az elméletben.
Az irányregény nem valami derék genre, legalább az esztétika folyvást
tiltakozik ellene, mert rendesen valamely politikai párt vagy vallásos
felekezet érdekében készül, valamely rendszert, vagy reformot akar reánk
vitatni s eszméi kedvéért az esztétikai célt mellékessé, a költői
cselekvényt az absztrakció szillogizmusává, a személyeket pusztán eszmék
hordozójává alacsonyítja. Megtörténik ugyan néha, hogy némi politikai,
vagy társadalmi irány jól egyezik a művészi céllal, beleolvad az egész
mű organikus kényszerűségébe, de ekkor aztán többé már nem is
úgynevezett irányregény, hanem csak jó regény, mint a többi. Hisszük,
hogy Jókainak a «Politikai divatok» című regénye is ilyen lesz, éppen
azért még egyszer ajánljuk olvasóink figyelmébe.