Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer és Stolp tulajdona.
Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek
érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott valamit
az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. Puskin,
Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb nemzetek
figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az orosz között,
a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság van. Ott is, mint
nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a költészet; a
népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt vívta fel magát; az
orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök franciás műveltségével, mint
ahogy mi legműveltebb köreink németességével. A politikai és társadalmi
viszonyokkal való elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz
költőn, mint a magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a
melankólia és az epés humor.
Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz
beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz társadalmat
rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, egy darab
Oroszország. Koncepciója nem valami nagyszerű ugyan, kompoziciója sem
tartozik a legkitűnőbbek közé, de elbeszélése nagyon sikerült, valamint
jellemrajza is. Turgenyev könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem
édeskés vagy üres, egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem
sülyed a fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös
vegyülete vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az
egyéni különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb
novellistának sajátja.
E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja
Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan különc
lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül veszi s miután
Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj válik meg tőle s
tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy egyszerű falusi
kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd egy darabig
szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy francia lapban azt
olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a leánynak. Örzse viszonozza
szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak vélt nő, ki csak terhes beteg
volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky egyedül marad a világon, a nő pedig
férjétől rendelt évpénzből tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez
a regény meséje, mely egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik.
Nemcsak a főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A
fiatal bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi
teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz nő,
Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a meghasonlott
kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, Lemm, mindmegannyi
az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik az orosz levegő. Míg a
főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb biztonsággal rajzolva. A
szerző regénye vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek,
egy egész szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát,
zárdába vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna
az egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik
Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban
kitüntetni.
Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, mert,
itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé sikerült.