Növendék leányok számára. Összeállítá Réthy Lajos. Kolozsvár, 1862.
Kiadja Stein János.
«Egy tiszteletreméltó nevelőnőtől hallám egykor, – mond Réthy
előszavában, – semmi sem nevetségesebb és boszantóbb rám nézve, mint
midőn leánykáimtól ilyeket hallok szavalni: «Kardot kötök oldalamra.»
«Összeverem sarkantyúmat», stb. Mondám, hogy irodalmunk elég gazdag
leánygyermekek kedélyéhez és korához mért költeményekben, csak meg kell
választani. Elhiszem, felelé ő, csak ott a bökkenő, hogy azok, kik a
leányok nevelésével foglalkoznak, nem mindnyájan ismerik tüzetesen az
irodalmat, vagy ha ismerik, nincs idejök utánjárni. Ezért óhajtanék egy
kis gyüjteményt, mely éppen e célból legyen készítve. E rövid párbeszéd
következtében állítám össze a jelen gyüjteményt. Tekintettel voltam az
összeállításnál alakra és tartalomra egyaránt. Igyekeztem olyat adni, mi
alakjával egyszerre megnyerjen, mintegy ösztönözzön a szavalásra,
tartalmával fejtse a _nőt_ és _honleányt_.»
Az irányt csak helyeselhetni, éppen ezért sajnálnunk kell, hogy
megvalósítása nem igen sikerült. Valóban e gyüjtemény nem jobb, sőt
olyan sincs, mint Vachott Sándorné hasonló irányú gyüjteménye, pedig
ebben is elég hiány van, s az írónő inkább csak ösztöne után indult,
mint elvek, kiszámított terv szerint szerkesztett. Először is nem
hagyhatjuk megrovás nélkül azt, hogy Réthy gyüjteményében a régibb
irodalom egészen mellőzve van. Tudjuk, hogy Réthy csak a többi antológia
szerkesztőit követte, kik nem szoktak fölvenni oly költeményt, mely
Vörösmarty előtt volt írva. Vajjon elvből történik-e ez vagy csak a
régibb irodalombeli jártasság hiányából? Bárhogy álljon a dolog,
mindenesetre nagy hiba. Nem említve egyebet, régibb költőink a költészet
némely oly fajait is művelték, melyeket mai költőink nem művelnek s mind
a formát, mind a tartalmat illetőleg, igen alkalmasak arra, hogy minél
több oldaluvá tegyenek valamely antológiát. Réthy is sok becses adalékot
találhatott volna céljára nézve a régibb irodalomban, kivált Kisfaludy
Sándor műveiben. Hát még ha a tanköltészetet nem zárja ki egészen
gyüjteményéből, noha ez kivált ifjúságnak szerkesztett antológiából
kimaradhatlan, mennyi jó darabot szemelhet vala ki Kazinczy, Kis János
stb. műveiből.
Részint innen foly az is, hogy gyüjteménye meglehetős egyhangú, kivált
oly költemények hiányoznak belőle, melyek a természet szépségei élénk
érzésének szüleményei, mi annyival feltűnőbb, mert e nemben újabb
irodalmunk is elég gazdag s a gyüjtemény célja is mellette szól. Réthy a
hazafias költeményekre helyezte a legnagyobb súlyt, nem vitatjuk,
helyesen-e, vagy nem, de óhajtottuk volna a jó megválasztást. Az oly
költemények, mint _Miatyánk, Nemzeti színek, Új év napján_, melyek nem
egyebek, mint versbe szedett prózai frázisok, nem igen hathatnak a
fiatal nőszívre. A _Ki volt nagyobb_ című költemény is kimaradhatott
volna. Tudjuk, hogy ez népszerű költemény, legalább színészeink sokat
szavalják, de a mellett, hogy nem ment némi közhangú nemzeti
dicsekedéstől, vajjon illik-e nevendékleány szájába az, hogy azért
büszke nemzetére, mert Botond beütötte a nagy érckaput, Lehel még
halálakor is főbevágta kürtjével ellenségét, Kinizsi félkézzel
hengergette a malomkövet, két karddal küzdött s holtak hátán ett és
ivott? Vajjon az ilyesmi nem olyan-e, mint «kardot kötök oldalamra» mire
annyira megbotránkozott Réthy nevelőnője? Azt sem helyeselhetni, hogy
egy pár sötétebb színezetű lírai mű is becsúszott a gyüjteménybe. Ily
gyüjteményekben az esztétikai cél mellett sohasem kell feledni a
pedagógiait is s kár követni a Szabó Rikhard Gyermekbarátját, mely még
Byron világfájdalmas költeményeit is közli növendék olvasóival.
Kimaradhattak volna még bizonyos ismeretlen költő (–s) versei is, nem
azért mert ismeretlen költő írta, hanem mert gyöngék.
Mind e hibák mellett is e kis antológia a Vachott Sándornéjéval együtt
némi hézagot pótol irodalmunkban s nevelőnőink egy kis kritikával
használhatják.