– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A költemények közül először is az Arany Jánosét kell említenünk. Címe
_Keveháza_. Ki Aranyt _Toldi_-ja óta figyelemmel kisérte, észreveheté,
mily sokoldalúságot tüntet fel ő tárgy- és formában egyaránt. Az
eposztól a balladáig, az ódától a legegyszerűbb dalig mindenütt egy
genialis szellem gazdag és változatos nyilatkozataival találkozunk. És e
nyilatkozatok mindig megtalálják saját formájukat s mi több, e formák
nemzetiek; ő forma tekintetében is sok újjal gazdagítá költészetünket, a
népdalokból levont formáktól kezdve le egyes nyelvfordulatok-, rímek- és
assonance-okig, sőt ez utóbbinak rendszerét is ő alkotá meg. Iránya, a
népi elemből fejteni ki és virágoztatni fel a nemzeti költészetet,
ugyanaz, mi minden jóravaló költészet életelve volt a hellentől fogva a
legújabbakig. E mellett tárgyilagossága bámulatos. Mindig a tárgytól
vesz lelkesülést s nem saját lelkesülését önti a tárgyra. Nála a tárgy
benső természete, mondhatnók szelleme határozza meg a hangulatot, formát
– mindent. Erről legújabb költeményei is fényes bizonyságot tesznek.
_Rozgonyiné_ balladájában, (Szépirodalmi Lapok második szám), melynek
népies formája annyira összhangzik a tárggyal s a ritmus alaphangja
mintegy a Rozgonyiné kedélyében van, mily hű és költői felfogás, midőn a
nő férjét nem valamely eszme iránti lelkesülésből követi a csatába, mi
egy kis anachronismus mellett a költői érdekből is vonna le valamit,
hanem, «hogy lehessen élve-halva közelében». Egy a nőiség határán
túllépett s kétes erényekkel kimázolt hősné helyett, mily nagyszerűen
áll előttünk az egyszerű hölgy, ki nem érzi tette nagyságát, mert az nem
egyéb, mint szerelme, mi oly természetes. S a valódi balladai menet,
mely csak körrajzot ad s művészi szaggatottságával hat, mily találón
végződik, finom ellentéte koszorúként fonódván Rozgonyiné homlokára:
Egy árva szó sem beszéli
Zsigmond győzedelmét;
Mind a világ, széles világ
Rozgonyi Cziczellét.
A «Délibáb»-ban megjelent _Török Bálint_-ja is, mely históriás ének
levén, kevésbbé művészi forma ugyan, minő tárgyilagos jellemű! A
Tinódi-féle krónikahangot úgy utánozza, hogy költőivé teremti. Előttünk
a kor; szó, nyelvfordulat, rím, ritmus, festenek, beszélnek, hatnak s
bűverővel ragadnak a multba. Az ódon és gyermeteg felfogás, mi különösen
Török Bálint festésében nyilatkozik s a régi magyar szellem, mi minden
betűjét áthatja, gazdag kárpótlást nyujtanak még azoknak is, kik az
elbeszélő költészet minden nemében több eszmét óhajtanak alapul s
kerekebb egészet a kivitelben, mint mennyit némely tárgy megszenvedhet
anélkül, hogy jellemét elveszítse.
_Keveháza_ egy kisded eposz. Itt nem találkozunk Arany plasztikájával,
sem mély lélektani felfogásával, mik annyira hatalmában. Keve kún
vezérnek a rómaiak és longobárdokkali harcait énekli meg: tehát tárgyát
őstörténetünk legrégibb szakából vette, melyről csak nehány száraz adat
jutott ránk, a népköltészet mit sem őrzött meg s hitregéjéről alig
tudunk többet, mint mennyit a jelen század költői költöttek. E miatt a
tárgyhoz képest bizonyos homályban jelennek meg hősei, kikre csak a
tábortüzek és szikrázó kardok világítanak, hogy fölismerhessük őket s
dicsfényben lássuk. Távolról halljuk a harci zajt s a jelenetek mintha
elmosódó álomképek volnának. E költemény el nem ragad, sem nagyszerű
jeleneteivel nem vonz, inkább merengésbe ejt s álmodozunk pillanatokra a
multról; néha egy kürtriadás ébreszt, látjuk a turulos zászlót, a küzdő
hadakat, a haldokló Kevét, a temetkező tábort, a megújult harcban vívó
Bendegúzt és Detrét, a győzelem áldomását s midőn eltűn előlünk az
éneklő dalia, mintha a jelenkori dalnok állana előttünk, ki méla kedvvel
borong a multon. Az egész eposzon a hang uralkodik a tárgy fölött,
azonban a tárgytól van kölcsönözve és hatalmas, méltóságos. Talán
említenünk sem kell, hogy itt is, mint Arany mindegyik művében,
találkozunk ritka nyelvhatalmával, technikai könnyűségével s azon
bámulatos sajátsággal, mely a szavak hangjaival a természet képeit s az
érzések árnyalatait oly mesterien festi.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –