Néhány lépésnyire voltak már tőle, amikor egy fogat robogott arra. Elza
kinézett a kocsiut felé s volt remény, hogy igy elhalad mellettük,
anélkül, hogy észrevenné őket. De a szobalány nagyot mosolygott és Ketty
mellett megszólalt:
– Kezét csókolom, kisasszony.
Erre aztán mind összenéztek. Elza pillantása csak Kettyre meredt, mintha
kérdezte volna: «Hát ez is?» Miklós nyugodtan állott, bizonyos
óvatossággal egyforma távolságra mind a két lánytól. Tudta, hogy itt
elkerülhetetlen a jelenet, s épp azért még azzal se akart pártállást
foglalni, hogy az egyikhez közelebb van.
Ketty egészen nyugodtan, az ő rendes hangján szólalt meg:
– Jó estét, miss Elza! Hazafelé?
Elza halkan szólt:
– Igen, hazafelé… És maga? Egy kis séta, nem?
– Oh, nem. A városban rám alkonyodott. Aztán találkoztam Gál urral,
megkértem, hogy kisérjen haza.