(1886.)
Mikor a trónörökös főherczeg a keresztségben e nevet kapta, egy öreg
magyar tudós ezt az anagrammát csinálta nevéből «Fordul». És valóban
attól fogva nagyot fordult Magyarország sorsa: és még mindig fordul,
mindig jobbra fordul. Ha mi nem mondanók el, beszélnének a kövek, a
szobrok, a palotasorok, beszélnének a vasutak, a gépek, a gyárak,
beszélne maga a haza földje. A főváros kereskedelmi emporiummá,
uralkodói lakhelylyé, európai nevezetességgé emelkedett: s vele versenyt
haladtak a vidéki székvárosok, mívelődött a nép; – tudomány, művészet,
irodalom magasra fejlődött; iparunk virágzóvá lett; kereskedelmünk
kiterjedt; – hitelünk megerősült, országunk biztosságára
honvéd-hadseregünk hatalmasan szervezve lett.
A szabadság minden téren meghonosult és érvényre jutott, alkotmányban,
szellemben, vallásban és iparban, s a szabadság szülötte: a belső rend:
– és visszfénye a szeretet, mely a trónt körülragyogja.
Mind e tanubizonyságait Magyarország sorsa boldog fordulatának gazdagon
egyesítve látja ország-világ, e napokban feltárva azon országos
kiállításban, melynek védnöke Rudolf trónörökös.
Megnyitó szavait, melyekkel a kiállítást felavatá, mint valódi
aranybullát őrizheti a magyar nemzet. Igazságos, becsületünkre váló és
megérdemlett nyilatkozatok azok.
Ez a kiállítás emel bennünket az európai népek magaslatára. A büszkeség
helyét felváltja keblünkben az önérzet, a mi amannál több.
Ipartárlatunk magas védnöke, ki egykor a trónon fog ülni, e trón
lépcsőit erősíti addig. Kivánjuk, hogy e munkája hosszú időn át tartson.
Kivánjuk, hogy dicső atyja sokáig éljen, s trónörökösének sokáig legyen
alkalma e trón támaszait megszilárdítani; s hogy mielőtt homlokát a
szent korona övezné, a nép szeretetét fonja halántékai körül.
Valóban nagy megnyugtatás egy országra nézve, ha a távol jövendőbe is
tisztán előre láthat; s ugyanazon nagyra törekvő alkotásnak, melyet a
jelenben végez, folytatását szemlélheti a következő ivadékban.
Azért nagy érdekkel jegyez fel a nemzet minden vonást, mely a jövendők
vezérének fejedelmi alakját kidomborítja.
A legelső és alapvonása a trónörökös jellemének a tiszta szabadelvűség,
a mit mély vallásos buzgóságával ki tud egyeztetni. Irott műveiből,
irányadó szavaiból mindenütt kiismerjük ezt az uralkodó vonást. Ilyen
volt már a neveltetése is, s magas szülőin kívül ebben minden rendű
nevelőinek érdemét el kell ismernünk. De mégis magában a lélekben kell
az ahhoz való alapnak meglenni.
Azután jellemzi a főherczeget a munkásság ösztöne. Mint hadparancsnok
már magában is eléggé el van foglalva hivatalos teendőivel, üres óráit
irodalmi munkássággal tölti be. Mindent sajátkezüleg ír, kész,
gyakorlott irálylyal, a min nem lehet igazítani semmit; egy pár sorban
egész képet, egy lapon egy egész panorámát tud visszaadni, hogy azt
bármely professionátus író irigyelhetné tőle. Utazásai a hazában és a
külföldön megannyi érdekes tanulmányok; s a természettudományokban való
jártasságával zavarba hozza a dilettans írókat. Még testedző mulatsága,
a vadászat is buvárlásainak szegődött szolgája.
A trónörökös idylli boldogságú családi életet él; s otthonában ugyanaz
az élet folyik, a mi a régi jó időkben a középosztály egyszerű családjai
körét jellemezte. Még a magas szülői iránti kegyeletes viszonya is a mi
régi patriarchalis szokásainkkal azonos.
A művelt emberek között szokásos udvariasságon kívül semmi udvari
etiquette nem divik körülötte. Mikor a magyar vagy osztrák tudósokkal
értekezik, azok abban az öltözetben mennek hozzá, a miben az utczán
járnak, gála, érdemrendek nélkül; mindenkihez nyájas, szives; de a
mellett figyelmesen kutató, és élesen itélő.
Az általa kezdeményezett és vezetése alatt szerkesztett nagy népismei mű
alkotása is egyike a trónörökös jellemét kiegészítő vonásoknak.
Az is nagyon megszivlelendő körülmény, hogy a trónörökös nem
élvhajhászó, hizelgő udvaronczokkal veszi körül magát, – hanem azokkal
az egyszerű emberekkel, a kiknek életfeladatuk az igazságot kutatni, és
hivatásuk azt napfényre hozni s a kiknek adott utasítása az aranymondás:
«azt írjuk, a mi igaz». De még jobban ki fogja az idő (nyolcz évi tartam
alatt) tüntetni, mily fontos feladat megoldását tűzte ki maga elé a
trónörökös e mű létrehozásában, melynek irodalmi és művészeti
tanulmányai mellett még az a czélja is van, hogy a monarchia népeit
egymással valódi minőségükben, rokonszenves szokásaikban megismertesse,
saját magunknak és a külföldnek a felől, hogy mik voltunk és mik
vagyunk, felvilágosítást adjon: és végül láthatóvá tegye, hogy a
monarchia egykor leendő uralkodója minden népei iránt való szeretetét
mily igazságosan tudja felosztani.