(1887.)
Tizenkét éves volt Hivatal Anikó (az első Lendvayné), mikor a szini
pályára lépett. – A mikor én legelőször láttam, még akkor is Hivatal
Anikó volt; – akkor lehetett tizennyolcz éves, én pedig voltam hat.
Mégis jól emlékszem rá. A «Míveltség és természet»-ben játszta a naiv
szerepet. Csupa természet, csupa báj, csupa kellem az egész megjelenése:
arcz, alak tündéri. És micsoda hang hozzá. Csengő, mint a madárdal, tele
érzéssel: szívből jövő, szívbe ható. – Ekkor már nagy művésznő volt. Ott
játszott a komáromi arénában; én egy fűzfára kapaszkodva néztem.
Őt is a legyőzhetlen szenvedély hozta ebbe a _czifra koldusok_ világába.
Otthon is találta benne magát rögtön. Tetszett neki a taps, a jelmez, a
festett színfal, a gondtalan élet. Csak egy körülménynyel nem birt
megbarátkozni: azzal, hogy a színpad lakóinak meg is kell tanulni a
szerepeiket. Hisz a tanulás iskolás diákoknak való. Nem jó az sehogy!
Csakhamar akadt egy barátnéja, a kihez rokonszenvvel fűződött:
Mindszenti kisasszony, a ki jóval idősebb volt, mint ő, nem valami
kiváló tehetség, de mindig jól tudta a szerepét: nem nézett az a súgóra
soha.
– Ugyan kérlek, mondd meg nekem, hogyan tudod te annyira vinni, hogy ez
az egész nagy szerep a fejedbe menjen.
– Jaj kedvesem, az igen könnyű szer. Elmondom, hogyan kell! Hát a mint a
szerepet a kezedbe veszed, az első lapnál végy a szádba egy
kenyérgolyócskát, azt rágicsáld össze s magadban azalatt mondj el egy
miatyánkot. Akkor aztán azzal a kenyérgalacsinnal ragaszd egymáshoz az
első és a második lapot. A harmadik lapnál ismét úgy tégy, a negyediknél
szintén. Mindig egy kenyérgolyócskát megrágni, egy miatyánkot elmondani,
aztán mikor valamennyi lap mind egymáshoz van ragasztva az egész, tedd a
szerepet a vánkosod alá, mikor lefekszel. Reggelre mind a fejedben lesz
az egész szerep.
Anikó elhitte, megfogadta a jó tanácsot s akként tett a legelső nagyobb
szereppel, a mivel az igazgató megbízta.
Reggel aztán egész lelki nyugalommal libegett fel a próbára s mikor a
jelenete jött, kiment a színpadra.
Aztán csak állt ott s várta, hogy mi lesz most? A súgó egyre
apostrofálta: «no kisasszony, mondja hát!» Majd az igazgató is
rákiáltott: «hát mért nem mondod?!»
– Hát ez az én szerepem? – kérdé elbámulva.
– Az hát! Tán bele se néztél? Mit csináltál a szerepeddel?
Akkor aztán nagy szepegve, pityeregve elővette a szerepét s elmondta,
hogy micsoda furfangos módon utasította őt a barátnéja annak a
betanulására.
Az igazgatói harag ránczai kénytelenek voltak elsímulni a nagy
kaczagástól, melyben még a súgó maga is osztozott.
Anikón pedig sokáig rajta maradt a tréfás első debutnek az emléke s
mikor később is észrevették, hogy a próbákon (de nem előadásnál) a
szerepét nem egészen bírta, megkérdezék tréfásan: «nem rágtunk egy kis
kenyeret miatyánkkal?!».
Ilyen volt a mi halhatatlanainknak a conservatoriuma!