Öreg Philoklet, vénhedt cimborám,
Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt…
Ez az utolsó hajnalod talán,
Pendítsd meg hát a szárazfádat.
Sikolts belé a szürkületbe
Egy tüzes dalt a rózsafakadásról,
Sóhajts vissza a ligetekbe,
Hol primula feslik s csalogány szól…
Öreg Philoklet, mily kék a szemed…
Ejh, bolondság az, hogy a kezed reszket,
Egy-két dalt kell, ó kell még zengened
Mielőtt vénhedt lelked elereszted.
Aztán repülhet, mint arany hajó
Titkos határú, kéklő tengeren
S magam maradok… ó mi szörnyü szó:
Magam… Philoklet sem lesz már velem…
Nevess Philoklet… méla mosolyod
Jól esik nekem, mint az őszi nap;
Jut-e eszedbe, amire gondolok:
A csoda-ősz a platánok alatt?
Akkor esett, hogy kis vita hevében
Kezet emeltem rád, vén cimborám…
Nevess, nevess… oly fáradt már a vérem…
Az az idő nem is igaz talán…
Öreg Philoklet, hogyha eljő Cháron,
A mord hajós, és eltünik veled,
Pendüljön ott is nóta szárazfádon,
Meleg, mint a tavasz és bús, mint a szelek.
Zengd azt a dalt az aranykígyócskáról,
Mely Kleopátra vérétől haldokol,
És fel fog nyögni bánat mámorától,
Mint most szivem, a mélységes pokol…
Öreg Philoklet, vénhedt cimborám,
Ó nézd a hajnalt, milyen sápadt,
Ez az utolsó hajnalod talán,
Ó, pendítsd meg a szárazfádat.
Sikolts belé a szürkületbe
Egy tüzes dalt a rózsafakadásról,
Nem visz már út a ligetekbe,
Hol primula feslik s csalogány szól…