Különös, de való, soha még emberi hang nem tett Editre ilyen benyomást.
A kis lámpás a csatorna fordulójához ért.
– Sia premi! – kiáltotta a vontatott gondolásfigyelmeztetést ugyanaz a
hang.
Csönd lett, csak a hullámok csobogtak halkan odalenn.
És Edit gondolatai egy budapesti ismerőse, egy Tihanyi nevü író felé
fordultak. Maga sem tudta, hogy miért. Talán a recitante hangja
emlékeztette reá, vagy mert Tihanyi volt az, aki egyszer, egy véletlen
találkozásuk alkalmával, fölhívta figyelmét Ariostora. Elég annyi:
Orlando arannyal erezett oszlopcsarnokából szembe jött vele az író.